Pedig a hír (melyről a Világgazdaság számol be hétfői számában) szépen indul: "Egyetért a Magyar Autóklub és a Levegő Munkacsoport a szaktárca tervével, hogy kiterjesztenék a díjfizetési rendszerbe bevont úthálózatot. Különösen támogatandónak tartják, hogy a nehéz tehergépkocsik minden útvonalon a használattal arányos díjat fizessenek."
Bólinthatnánk is, elvégre mi más dolga lenne egy zöld szervezetnek, mint a kisvárosokon keresztülgördülő teherautók visszaszorítása az autópályákra, a szállítás környezetszennyező hatásainak mérséklése, és azon alapelv érvényesítése, hogy aki a környezetet nagyobb mértékben károsítja, többet fizessen.
Ehhez képest mellbevágó a folytatás: a két szervezet azt javasolja, hogy a jelenlegi autópályadíj helyett és a gépjárműadó részbeni vagy teljes eltörlésével minden személygépkocsira vessenek ki éves úthasználati átalánydíjat. Összege megfelelne a gépjárműadó és az eddigi éves autópályadíj - csökkentett - együttes összegének.
Vagyis ez esetben éppen hogy az úthasználat-arányos díjfizetést szüntetné meg a javaslat. Ez méltányosssági szempontból is igen "kedvező", hiszen érthető, hogy egy Berhida és Papkeszi között néhanapján eldöcögő helybéli kisnyugdíjas ugyanannyit fizessen, mint az autópályán 160-nal repesztő ifjú vállalkozó. Ráadásul hatékonysági szempontból is ragyogó az ötlet, hiszen ha átalánydíj, akkor innentől kezdve nem kell mérlegelni, hogy kocsiba ülünk-e, vállalva a többletköltségeket. Az extern (környezetszennyező) hatások figyelembe vételét az egyéni közlekedési döntésekben tehát egyetlen nagyszerű húzással sikerülne kiiktatni.
A zöldek javaslatát minden bizonnyal az a mechanikus logika diktálta, hogy ne csak a kiemelt utak használata, hanem mindenféle út használata után kelljen fizetni - éppen csak sikerült ezt olyan módon formába önteni, hogy annak már az égvilágon semmiféle kedvező hatása nem lenne.
A hivatalos érvek is lefegyverzőek: a Világgazdaság cikke szerint a Levegő Munkacsoport úgy látja, hogy a hazai személygépkocsi-tulajdonosok terhei nem nőnének, az állam pedig a korábbinál magasabb bevételhez jutna. Itt van tehát a közgazdasági perpetuum mobile, ahol úgy lesz több a bevétel, hogy mindenki kevesebbet fizet. (Persze erről megkérdeznénk a Berhida és Papkeszi között néhanapján eldöcögő helybéli kisnyugdíjast is.)
Állítólag jelentősen csökkennének az adminisztráció és az ellenőrzés költségei is. Egy szinte általános adónemként üzemelő új átalánydíj bevezetésénél erről egyáltalán nem vagyunk meggyőződve, és az ilyenkor felmerülő dilemmákról ne is beszéljünk. (Ki mentesüljön, ki kapjon kedvezményt, ugyanannyi legyen-e a díj minden járműfajtára, a második autóra, mi történik tulajdonosváltáskor stb.) Viszont az elektronikus díjfizetés elterjedésével, az automata ellenőrzés (az induló költségek után) igen hatékony lehetne már most is, és ez a kontroll a Magyar Autóklub és a Levegő Munkacsoport új javaslata esetén sem lenne megúszható.
Olvasóink tudhatják, hogy a portfolio.hu mostanában kevés olyan ötletnek tudott felhőtlenül örülni, ami autópályával volt kapcsolatos, és a gazdasági minisztérium is benne volt. Gondoljunk csak az M5-ös kivásárlására, a sztrádaépítések körüli PPP-svindlire, vagy arra a viccre, hogy az elektronikus (például sms-alapú) díjfizetés drágább, mint a matricavásárlás. Ám most nagy kő esett le a szívünkről, amikor a GKM reakcióját olvastuk: a javaslat ellentmond a "használó fizet" elvnek - közölte a gazdasági tárca kommunikációs főosztálya, érzékeltetve: nem tudják elfogadni azt.
Így tehát remélhetően a nagy népi közteherviselés abszurd ötlete hamvába holt kísérlet volt csupán egy olyan rendszer felállításra, ami még a Kádár-korszakban is ismeretlen volt. És ez nem csupán üres retorikai fogás: az átkosban "feltalált" útalap legalább a benzin árába épült be, ezzel biztosítva némi korrelációt az út tényleges használata és a teher viselése között.
