Az űrben is együttműködik Moszkvával az új szövetségese
Irán legalább két saját fejlesztésű műholdat tervez felbocsátani 2023 március 20-ig, vagyis a perzsa újévig - jelentette be vasárnap Ísza Zarepúr távközlési és informatikai miniszter.
Irán legalább két saját fejlesztésű műholdat tervez felbocsátani 2023 március 20-ig, vagyis a perzsa újévig - jelentette be vasárnap Ísza Zarepúr távközlési és informatikai miniszter.
Felbocsátották vasárnap a SpaceX amerikai űripari cég Falcon-9 rakétáját a floridai Cape Canaveralból a japán Ispace vállalat Hakuto-R kereskedelmi holdraszálló űrszondájával, amely a tervek szerint körülbelül öt hónap múlva ér a Holdra.
Közel 100 szakember tanul mostantól űrtudománnyal kapcsolatos képzés keretein belül, amely 17 egyetem együttműködésével valósul meg. Az új technológiák alkalmazása és az űrtudomány többek között az időjárással, a klímaváltozással, az aszállyal kapcsolatos problémák megoldásában is segíthet.
2025-ig kiválhat a Starlink a SpaceX-ből, és újabb tőzsdei bevezetést hajthat végre a Tesla után Elon Musk - állítja a CCS Insight technológiai elemzőcég egy jelentésében.
Még néhány nap és indul Magyarország egyik legnagyobb infokommunikációs rendezvénye, a 13. Infotér Konferencia. A témák közt idén is helyet kapnak a legújabb technológiai újdonságok és az ezekhez kapcsolódó üzleti lehetőségek csakúgy, mint az olyan aktualitások, mint az élelmiszer- és energiaválság, az űrtechnológia vagy a kibervédelem.
Az indiai kormány arra ösztönzi az okostelefon-gyártókat, hogy az országban értékesített új készülékek jövő évtől támogassák a NavIC navigációs rendszerét. A fejlesztéssel járó jelentős többletköltségek és a szűkös időkeret megijesztette az iparágat. A legnagyobb eladók, mint a kínai Xiaomi, az amerikai Apple és a dél-koreai Samsung szerint a lépés jelentős hardveres változtatásokat igényel. De mi köze van a hirtelen jött intézkedésnek az orosz-ukrán háborúhoz, Irakhoz, és az amerikai GPS-hez?
A magyar kormány célja, hogy a magyar védelmi ipar 2030-ra a régiós élvonalhoz tartozzon - mondta a technológiai és ipari miniszter szerdán Budapesten, a Globális Különleges Műveleti Erők (GSOF) Európa nemzetközi konferencián.
A NASA DART nevű űrszondája hétfőn hiperszonikus sebességgel sikeresen nekicsapódott egy távoli aszteroidának, a világ első bolygóvédelmi rendszerének tesztje során- számolt be a Reuters. A védelmi rendszer célja, hogy megakadályozzon egy esetleges Földdel való végzetes meteorütközést.
A NASA szombaton közölte, hogy egy Florida felé tartó trópusi vihar miatt lefújta az Artemis-1 holdrakéta keddi indítását - számolt be a Reuters.
Elhunyt Valerij Poljakov orosz űrhajós, aki a leghosszabb ideig tartózkodott egyhuzamban a világűrben. A kozmonauta 1994 januárjától 1995 márciusáig 437 napot és 18 órát töltött a Mir űrállomás fedélzetén, amiért megkapta az Oroszország Hőse címet.
Novemberben a floridai Kennedy Űrközpontból indítja útnak első holdjáróját az Egyesült Arab Emírségek - jelentette be a küldetés igazgatója hétfőn. Az Egyesült Arab Emírségek a Japánnal közös, sikeres Hold-misszióval csatlakozna az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz és Kínához, amelyek már eljutottak a Holdra.
Oroszország 2024 után kilép az ISS-ből, hogy saját állomást indítson. A Roszkoszmosz új vezére szerint a távozásra azért van szükség, mert a jelenlegi állomás tömeges meghibásodásoktól szenved - írta meg a Reuters.
Az Európai Űrügynökség (ESA) előzetes technikai megbeszéléseket kezdett az Elon Musk-féle SpaceX-szel. Az ügynökség azt szeretné elérni az amerikai nagyvállalkozónál, hogy ideiglenesen használhassák az általuk gyártott hordozórakétákat az orosz Szojuzok pótlására - írta meg a Reuters.
Dél-Korea csütörtökön elindította első Hold-misszióját, amikor saját fejlesztésű holdszondája a SpaceX rakétájával felszállt a floridai Cape Canaveral űrállomásról - számolt be a CNN.
Az Ingenuity vártnál nagyobb sikere nyomán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) úgy döntött, hogy a tervezett egy rover (marsjáró) helyett újabb két minihelikoptert küld a Marsra kőzet- és talajminták begyűjtésére és hazaküldésére. A megváltozott terveket szerdán sajtótájékoztatón ismertette a NASA és a projektben vele együttműködő Európai Űrügynökség (ESA).
Oroszország 2024 után kivonul a Nemzetközi Űrállomás-projektből, a prioritás Moszkva számára a saját állomás létrehozása lesz a személyzettel ellátott űrhajók közlekedtetése területén - jelentette ki Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz állami űrvállalat új vezérigazgatója, amikor kedden fogadta őt Vlagyimir Putyin elnök.
A kazah Tag news információi alapján Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök a hétvégén Dzsiddában találkozott Szalmán szaúdi királlyal. A találkozó során szóba került a mezőgazdaság, a bányászati szektor és az űrkutatás is.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken leváltotta Dmitrij Rogozint, az orosz állami űrkutatási vállalat, a Roszkozmosz elnökét, és helyére Jurij Boriszov eddigi miniszterelnök-helyettest nevezte ki - áll a Kreml pénteki elnöki rendeletében.
Az Európai Űrügynökség (ESA) felmondja az együttműködést Oroszországgal Európa első bolygójárójának felbocsátását célzó küldetésben, amelyet életjelek felkutatására terveztek a Marson, közölte a CNN.
Az Egyesült Államok hadereje által fejlesztett X-37B jelzésű kísérleti, pilóta nélküli repülőgép a július 7-én rendelkezésre álló információk alapján egy huzamban 781 napig volt a levegőben, megdöntve ezzel saját, 780 napos rekordját, közölte a Space.com.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.