A madridi autonóm tartomány szerdán úgy döntött, hogy a központi kormánytól kéri 116 településének katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítását az utóbbi hetek heves esőzései és áradásai miatt.
Tihany önkormányzata elfogadta 1,2 milliárd forintos költségvetését, amely stabil működést biztosít, de nagyobb fejlesztésekre nem nyújt lehetőséget. A település vezetése a bevételek növelését tűzte ki célul, mivel jelenleg nincs felhalmozott tartaléka - számolt be a Hírbalaton.
A 2013-ban alapított, 100%-ban Gyula város önkormányzatának tulajdonában álló Gyulahús Kft. újabb szakmai elismerésben részesült. A vállalat Gyulai Pokol extra erős szalámi rúd terméke megszerezte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet.
A kormány azoknak az önkormányzatoknak kíván segíteni az úgynevezett identitásvédelmi intézkedésekkel, amelyek szeretnék mederben tartani a beköltözéseket - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vezetője kedden Veresegyházon. Navracsics Tibor a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) ülésén kifejtette, vannak települések, amelyek úgy érzik, bajban vannak, úgy érzik, hogy a nagy számban beköltözők "elsöprik" a falu- vagy városképet, a település hagyományos szerkezetét.
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) határidőn belül intézkedett a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeiért fizetendő vételár 25%-át kitevő első részlet, vagyis 12,7 milliárd forint megfizetéséről - derül ki az NGM közleményéből.
A párizsiak megszavazták, hogy 500 utcát autómentes övezetté nyilvánítsanak a francia fővárosban - jelentette be a főváros önkormányzata vasárnap éjjel. Az érintett utcákat "zöldítik" és sétálóutcává alakítják át.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) ötmilliárd forintos keretet biztosított balatoni szolgálati lakások kialakítására, amellyel 105 szolgálati lakáshoz juthat az üdülőrégió újonnan épített ingatlanok, illetve felújítások révén - közölte Navracsics Tibor, a tárca vezetője a programról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Siófokon.
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. lehetővé tette, hogy április 1-től a segítő kutyák mellett minden eb díjmentesen utazhasson a társaság autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratain, az új szolgáltatás bevezetéséről márciusi ülésén dönt a város közgyűlése - jelentette be Papp László, a város polgármestere.
A horvátországi Hvar szigetén található azonos nevű város határozott lépést tett a buliturizmus visszaszorítására: elutasította a nyári szezonra vonatkozó zajszint-emelési javaslatot, ami jelentős fordulatot jelenthet a település turizmusának jövőjében - jelentette a Croatia Week.
A debreceni önkormányzat bejelentése szerint március 30-tól két új célállomásra lehet utazni a legnépesebb vidéki városból: a Universal Air légitársaság Lipcsébe és Máltára indít repülőgépeket.
Az MBH Bank sikeres évet zárt 2024-ben annak ellenére, hogy a makrogazdasági, azon belül az inflációs hatások is kihívások elé állították a pénzintézetet. A lakossági hitelezés fellendülése ellensúlyozta a vállalati szektor alacsony beruházási- és hitelfelvételi kedvét, mindeközben a bank aktívan támogatta a helyi gazdaságokat az önkormányzatok, egyházak és egyetemek kiszolgálásával. A pénzintézet holisztikus szemlélettel ökoszisztémát épít, amely túlmutat a klasszikus banki szolgáltatásokon: társadalmi felelősségvállalással és tudásmegosztással járul hozzá a hazai közösségek fejlődéséhez. De milyen hatással lesz minderre az önkormányzatok kötelező Államkincstári számlavezetése? A Portfolio Puskás Andrást, az MBH Bank államigazgatási kapcsolatokért, önkormányzati és egyházi kiszolgálásért, kommunikációért, ESG és fenntarthatóságért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdezte arról, hogy miért lehet vonzó ügyfél egy önkormányzat, milyen szemléletre van szükség az egyházak és egyetemeket fenntartó alapítványok kiszolgálásához.
Meglepő törvényjavaslatot mutatott be nemrég Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki szerint a kistelepülések védelme érdekében akár olyan sarkalatos törvény bevezetésére is sor kerülhet, amely az ingatlanok adásvételének tiltását, elővásárlási jog kiterjesztését, az ingatlanvásárlás feltételekhez kötését és helyi adózási kötelezettségek megállapítását is magában foglalja. Az alábbiakban megnéztük, milyen következményekkel járna mindez a hazai lakáspiacra nézve.
„Egy VII. kerületi technikumban fél kilenc felé egy újabb bombariadót jelentettek be” – írta a Telex egyik olvasója reggel lapunknak. Rákérdezve a rendőrségnél megerősítést nyert a riadó ténye. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az alábbiakat írta a Telexnek:
A közösségi értékvédelmi konzultáció során öt olyan lehetőség körvonalazódik, amely megoldást jelenthet a települések védelme érdekében - jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A kisbajcsi szarvasmarha-telepen azonosított száj- és körömfájás miatt leölt 1700 szarvasmarhát Bábolnán temetik el egy reaktivált dögkútban. A helyi önkormányzat vezetője szerint ez volt az egyetlen reális megoldás a 50-80 kilométeres körzetben - írta a Telex.
Újbudán több forgalmas útszakaszon is csökkentették a megengedett sebességet a közlekedésbiztonság javítása érdekében. A változások a Pázmány Péter sétányt, a Hunyadi János utat és a Balatoni utat érintik. Az intézkedések célja a balesetek számának csökkentése, különösen a gyalogosok és kerékpárosok védelme - írja az önkormányzat.
Kőkemény lépéseket kell megteenni.
A dollárral szemben is nagy a romlás.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szorosabbra fűzik a szálakat a hírszerzés, a légvédelem és a tüzérségi eszközök gyártása terén.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?