évosz

Enyhe visszaesés az építőiparban - Kiadta idei várakozását az ÉVOSZ

Enyhe visszaesés az építőiparban - Kiadta idei várakozását az ÉVOSZ

Az építőipar idei teljesítménye elérheti a 4000 milliárd forintot, amely elmarad ugyan a tavalyitól (4400 milliárd), és a 2018-as értéknek felel meg, de a lakásépítés így is húzóágazata maradt a gazdaságnak - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Leszálló ágban az építőipar - Csak egy év múlva várja a beruházások feléledését a szakma

Leszálló ágban az építőipar - Csak egy év múlva várja a beruházások feléledését a szakma

Az építőipar egy ötéves beruházási ciklus leszálló ágába került. Az Európai Unió hét éves ciklusának pénzügyi forrásaival finanszírozott létesítményei megvalósulnak, kifutnak, a 2021-2027-es időszak forrásaira pedig még várni kell. A hazai önkormányzati választásokat követően az önkormányzatok építési-beruházási célú megrendelései megtorpantak, amit a koronavírus-járvány következtében megváltozott pénzügyi helyzetük romlása felerősített. Közreadta helyzetjelentését és a 2021-re vonatkozó várakozásait az ÉVOSZ.

Milliók landolhatnak a családosok zsebében - De bírni fogják a tömeges megrendelést az építőipari szakik?

Milliók landolhatnak a családosok zsebében - De bírni fogják a tömeges megrendelést az építőipari szakik?

Az elmúlt években az építőipar legnagyobb gondja a munkaerőjiány volt, és ez sajnos sokszor meglátszódott az elvégzett munkák minőségében és a vállalási időkben, de a túlárazások sem voltak ritka jelenségek. A járvány felbukkanásával azonban kevesebb lett a megrendelés és nagy számban tértek haza külföldről a szakipari munkások, így kevésbé érződött ez a hiány. A Novák Katalin által bejelentett lakásfelújítási támogatás most családok százezreit ösztönözheti arra, hogy valamit átalakítsanak, korszerűsítsenek az otthonukban. Éppen ezért nem meglepő, hogy sokan tartanak attól, hogy most majd ismét hónapokat kell várni a drága burkolásra, festésre, vakolásra, vagy bármilyen más szakipari munkára. De vajon mit lát a szakma, bírni fogják a terhelést az építőipari szakik?

Nem a koronavírus okozza a legnagyobb problémát az építőiparban

Nem a koronavírus okozza a legnagyobb problémát az építőiparban

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a szokásos évközi konjunktúra felmérését szeptember hónapban a koronavírus okozta helyzetértékelő kérdésekkel is kiegészítette. A megkérdezett 400 építőipari kivitelező, tervező vállalkozás válaszaira alapozva készült el a szeptember havi összefoglaló.

Ez kellene ahhoz, hogy a hazai építőipar utolérhesse Ausztriát

Ez kellene ahhoz, hogy a hazai építőipar utolérhesse Ausztriát

Az építőipar munkaerő ellátottsága továbbra is problémás, kevés a jó szakember és mérnökhiány is nehezíti az ágazat helyzetét. Az iskolarendszerből nem jön ki elegendő fiatal utánpótlás, a felnőttképzés pedig hiányos. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) éppen ezért keresi az építőipari munkaerő kapacitások intenzív növelésének lehetőségeit. A projekt keretében a Széchenyi 2020 program lehetőségeit is felhasználva az ÉVOSZ részletes tanulmányt készített a kialakult helyzetről, és a súlyponti problémákról is javaslatokat fogalmaz meg az ágazat számára.

Építőipar: fontos dolgokra hívta fel a figyelmet az ÉVOSZ

Építőipar: fontos dolgokra hívta fel a figyelmet az ÉVOSZ

Az építőipari beruházások költségeinek megtervezése problémás területe a beruházási folyamatoknak. Nemcsak a beruházási, építőipari szakmai berkekben, hanem a széles közvélemény előtt is ismertek azok a csaknem mindennapos gondok, amelyek a beruházások előzetesen figyelembe vett, majd a megvalósítás során realizálódott költségei közötti különbségekből adódnak. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége hosszú ideje foglalkozik az építési beruházások, illetve folyamatok költségtudatosságának kérdésével, amiről ezúttal egy összefoglalót tett közzé.

Megvan, hogy mekkora visszaesésre számít az építőipar

Megvan, hogy mekkora visszaesésre számít az építőipar

Április és május hónapokban csaknem a felére csökkent az építési beruházások darabszáma, míg a beszerzések értéke is csökkent, januártól június 10-ig a tavalyi 823 milliárd forintról 704 milliárdra. A járványhelyzet hatására a leálló projektek, a kevesebb új megrendelés összességében 5-6 százalékkal vetheti vissza az építőipar teljesítményét az erős 2019-es évhez képest - derül ki az ÉVOSZ 24. heti összefoglalójából.

Erősödik az árverseny - Kevesebb megrendelést kap az építőipar

Erősödik az árverseny - Kevesebb megrendelést kap az építőipar

Az építőiparban a legnagyobb gondot az új projektek előkészítésének lelassulása, új szerződések megkötésének csökkenése okozza, aminek kövezkeztében már 20 százalékkal csökkent a rendelésállomány a tavalyi év azonos időszakához képest - közreadta 22. heti jelentését az ÉVOSZ.

Felütötte fejét az építőipar egykori nagy mumusa: egyre több a lánctartozás

Felütötte fejét az építőipar egykori nagy mumusa: egyre több a lánctartozás

Az év első hónapjában 6 százalékos elmaradásra számíthat az építőipar Magyarországon, miközben újra megjelentek a korábban már nagy gondot okozó lánctartozások. A segédmunkások iránti igény is csökkenni látszik, így egyre többen keresnek munkát az építőiparban - elkészült az ÉVOSZ 21. heti építőipari jelentése.

Nyáron kezdhet talpra állni az építőipar

Nyáron kezdhet talpra állni az építőipar

Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) arra számít, hogy az elmúlt két hónapban elmaradt megrendelések június közepén érkezhetnek.

ÉVOSZ: most lenne igazán nagy szükség az állami megrendelésekre az építőiparban

ÉVOSZ: most lenne igazán nagy szükség az állami megrendelésekre az építőiparban

Az ÉVOSZ becslése szerint az építőipar 2020. január 1. – május 15. közötti teljesítménye 5 százalékkal maradhat el a 2019. év hasonló időszakához viszonyítva, a május eleji számokat nézve azonban már 19-20 százalékosa visszaesés. A legnagyobb mértékben a települési önkormányzatok építési-beruházási, karbantartási ajánlatkérései, megrendelései hiányoznak, a szakszövetség azonban arra számít, hogy a kijárási korlátozás megszűnésével elsősorban a lakásfelújítások, karbantartási munkák száma emelkedni fog.

Vészjósló előjelek - Szép csendben eltűnnek az építőipari megrendelések

Vészjósló előjelek - Szép csendben eltűnnek az építőipari megrendelések

Elkészült az ÉVOSZ 19. heti építőipari jelentése, melyből többek között kiderül, hogy a múlt év azonos időszakához mérten május elején mintegy 18-20%-kal kisebb a rendelésállomány volumene. Ennek oka, hogy egyre több építőipari eljárás van, ahol ajánlatkéréseket vonnak vissza, ami jelentős, meg nem térített költséget jelent a vállalkozók számára. Emellett a magánmegrendelők körében is egyre több olyan projekt van, amit nem indítanak el.

Még nem kell pánikba esni - A járvány alatt is kitart itthon az építőipar

Még nem kell pánikba esni - A járvány alatt is kitart itthon az építőipar

Elkészült az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) 18. heti jelentése az építőipar aktuális állapotáról. Az összefoglalóból kiderül, hogy a mikró- és kisvállalkozók előrelátása május végére korlátozódott, és a lakossági megrendelések akadozása miatt már növekszik a szakmán belüli álláskeresők száma. Ugyanakkor az építőipar teljesítménye április 30-ig bezárólag nem esetett vissza érdemben, sőt erősebbnek mutatkozik, mint több EU-s országban, ahol átlagosan 80-85 százalékra becsülhető a szektor teljesítménye, a korábbi év azonos időszakához képest.

Már olcsóbban dolgoznak az építőipari szakik: a kevesebb megrendelés meghozta a hatását

Már olcsóbban dolgoznak az építőipari szakik: a kevesebb megrendelés meghozta a hatását

Elkészült az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) 17. heti jelentése, ami az építőipar aktuális állapotát foglalja össze. Ebből többek között kiderül,  hogy április végére 15-20 százalékkal kisebb rendelésállomány várható, az építőanyagárak év elejétől 5-8 százalékot növekedtek, miközben április közepétől a szakipari munkák vállalási árában már csökkenést tapasztaltak.

Gyorsan változik a világ: az eddig túlterhelt szakmunkásoknál is megjelentek a kirúgások

Gyorsan változik a világ: az eddig túlterhelt szakmunkásoknál is megjelentek a kirúgások

Elkészült az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) heti jelentése, ami az építőipar aktuális állapotát foglalja össze. Ezen a héten az ágazat rendelésállománya tovább csökkent, a múlt év azonos időszakához mérten április elején közel 20%-kal kisebb volt a megrendelt munkák volumene, ezen kívül megjelent a munkaerő-elbocsátás, a mikró- és kisvállalkozók ugyanis a rövidebb munkákat befejezve nehezebben tudnak újabb szerződéseket kötni a magánmegrendelők és a lakosság körben. Az alapanyagok ára drágult, ami főként a forint/euró árfolyam ingadozásának köszönhető.

Így mentené meg az építőipari kisvállalkozásokat az ÉVOSZ

Így mentené meg az építőipari kisvállalkozásokat az ÉVOSZ

Egyre többen vannak az építőipari mikro- és kisvállalkozások között olyanok, akik megrendelések híján kénytelenek felfüggeszteni a munkát. Ez főként Budapesten és az agglomerációban jellemző, ahol sok vállalkozás napi és heti ingáztatással hozza a munkásait - írja a Népszava. Ennek kapcsán fontos javaslatokat fogalmazott meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Egyre több kisvállalkozás kénytelen felfüggeszteni a munkáját az építkezéseknél

Egyre több kisvállalkozás kénytelen felfüggeszteni a munkáját az építkezéseknél

Elképesztően gyorsan változik minden a jelenlegi helyzetben, az új bejelentések, a szigorodó járványügyi intézkedések egyik napról a másikra tudják felforgatni akár egy teljes iparág működését. Mindeközben mindenki igyekszik alakalmazkodni és a legtöbbet kihozni a jelenlegi helyzetéből, nincs ez másként az építőipari szereplőkkel sem. Amiből pedig a legjobbat kell kihozniuk az nem más, mint a döcögős nemzetközi szállítmányozás, a forint euró árfolyam és az országok közötti munkaerőáramlás megszűnése. Az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) heti jelentéséből kiderül többek között, hogy a kisvállalkozásoknál már akadoznak a munkálatok és lelassult a teljesítésigazolások kiadása is.

Koronavírus: így fordul fel a hazai építőipar élete

Koronavírus: így fordul fel a hazai építőipar élete

Az építési ágazatban vállalkozók és foglalkoztatottak, a teljes termelési értéklánc érdeke, hogy az építőipari vállalkozások mérsékeljék a koronavírus járvány egészségügyi és üzleti kockázatát. Ennek érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ajánlásokat fogalmazott meg.

A kormánynak kellene kifizetnie a megdrágult euró terhét az építőipari importoknál

A kormánynak kellene kifizetnie a megdrágult euró terhét az építőipari importoknál

Az építőipari ágazat megsegítése kapcsán szükséges intézkedésekre tett javaslatot az ÉVOSZ, a szakszövetség szerint elkerülhető lenne a krízis, többek között az építőipari import termékeknél az euró 335 forint feletti árfolyamának a kormányzati kompenzációjával, vagy olyan intézkedésekkel, amelyek a munkaerő megtartására ösztönzik a cégeket, akár a járulékok megfizetése alóli mentesítéssel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.