Rengeteg magyar boltban jön mától fontos változás

Rengeteg magyar boltban jön mától fontos változás

Mától indul a csökkentett kiszerelésekre vonatkozó kötelező tájékoztatás a boltokban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken. Kitért arra is közleményében, hogy ezt is az infláció alacsonyan tartása érdekében lépték meg, és határozottan fel fognak lépni a jövőben is a vásárlók megtévesztése ellen.

Kiderült, milyen hatása volt a Szép-kártyának a boltokban

Kiderült, milyen hatása volt a Szép-kártyának a boltokban

A kiskereskedelmi láncok tapasztalatai szerint a lehetőség, hogy a Szép-kártyákon lévő pénzt hideg élelmiszerre is lehetett fordítani, nem generált érezhető forgalomnövekedést, azonban az emberek alternatív fizetési módként használták a béren kívüli juttatásként kapott összegeket. Bár a lehetőség már nyár végétől élt, sokan novemberre és decemberre halasztották ezeket a vásárlásokat.

Árstop-razzia: a kormány szerint ezekkel a termékekkel trükköztek a legtöbbet a boltok

Árstop-razzia: a kormány szerint ezekkel a termékekkel trükköztek a legtöbbet a boltok

A kormány folyamatosan ellenőrzéseket végez arra vonatkozóan, hogy az üzletek betartják-e az árstopokat, ellenkező esetben bírságokat szab ki. Az eddigi vizsgálatok alapján a boltok a tej, a liszt és a kristálycukor esetében játszották ki legtöbbször az árkorlátozásokat, a kormány szerint leginkább úgy, hogy az eladótérben lévő termékkészletet nem töltötték fel újra – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szentkirályi Alexandra kormányzóvivő.

Ikonikus élelmiszerbolt zár be

Ikonikus élelmiszerbolt zár be

Több mint 5 évtized után már nem élelmiszerbolt fog működni a dunaújvárosi Dózsa György úton önállóan álló üzletben.

Rendelettel nyúl bele a kormány a boltok polcaiba – élelmiszereket különíttetnek el

Rendelettel nyúl bele a kormány a boltok polcaiba – élelmiszereket különíttetnek el

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első témája az volt, hogy egy új EU-s rendeletre reagálva a magyar kormány elkülönítteti a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszereket a hazai boltok polcain. A rovarok élelmiszeripari felhasználásáról Braunmüller Lajost, a Portfolio agrárszakújságíróját kérdeztük. Az adás második részében arról volt szó, hogy a háború kitörése óta drasztikusan mértékben csökken az orosz szállítás részaránya az Európai Unió gázimportjában, Magyarország esetében viszont mintha jóval lassabb lenne az orosz energiafüggőég felszámolása. Ezzel kapcsolatban Weinhardt Attila, a Portfolio energiaügyekkel foglalkozó elemzője volt a vendégünk.

Kellemetlen ügybe keveredett a Lidl

Kellemetlen ügybe keveredett a Lidl

A brit Lidl egy 2,7 millió fontos perrel néz szembe, amiért állítólag "tönkretett" egy családi tulajdonban lévő zöldség- és gyümölcsszállítót - írja a Retail Gaztette kiskereskedelmi szakportál.

Holnap dönthet a kormány az élelmiszerár-stopról

Holnap dönthet a kormány az élelmiszerár-stopról

Szerdán hozza meg a kormány a döntését az élelmiszerár-stopról, az inflációs számokat, a nemzetközi gazdasági trendeket, és a tapasztalatokat nézik meg - mondta az ATV érdeklődésére Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes.

Élelmiszerár-stop: pár nap múlva ezt minden élelmiszerboltban kötelező lesz kitenni

Élelmiszerár-stop: pár nap múlva ezt minden élelmiszerboltban kötelező lesz kitenni

A bizonyos alapvető élelmiszerek esetében február elsején életbe lépő élelmiszerár-stopról az érintett üzletek kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, meghatározott plakátokkal, meghatározott helyen - derül ki a szerdai közlönyből. A boltoknak 3 munkanapjuk maradt arra, hogy a Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök által közzétett arculati kézikönyv alapján elkészítsék a tájékoztatókat. Ha nem tesznek így, pénzbírság, vagy akár bezárás is lehet a büntetés.

Újabb kivétel az oltási rend alól: bővül azok köre, akik soron kívül kaphatják meg a vakcinát

Újabb kivétel az oltási rend alól: bővül azok köre, akik soron kívül kaphatják meg a vakcinát

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kezdeményezésére az egyik vezető áruházlánc logisztikai központjaiban már zajlik az országos felmérés arról, hogy a napi fogyasztású élelmiszer- és italtermékek elosztásával, mozgatásával megbízott alkalmazottak közül hányan élnének a soron kívüli, koronavírus elleni oltakozás lehetőségével, de ők még nem választhatnak a vakcinák közül – tudta meg a Magyar Nemzet. A soron kívüli oltási tervhez várhatóan a többi lánc logisztikai központjaiból is csatlakoznak, illetve a raktári dolgozók után a boltok pultjainál kiszolgáló személyzetre is átterjedhet a program.

Frissítés: Társoldalunk, a Pénzcentrum értesülései szerint a Tesco az a nagy áruházlánc, amely megkeresést kapott a NÉBIH-től, hogy mérje fel az oltási hajlandóságot a kritikus fontosságúnak minősített logisztikai egységeiben. Befutottak a laphoz olyan jelzések is, hogy a Spart is megkereste a hivatal az egyik legnagyobb magyar diszkontáruház mellett. Mindez afelé mutat, hogy igény esetén, vakcina választási lehetőség nélkül olyanok is rövidesen oltáshoz juthatnak, akik például 20-59 év közötti egészséges emberek, de kritikus infrastruktúrában dolgoznak, így az oltási sorrendnek nevezett korábbi elképzelésektől láthatóan egyre jobban eltér a mindennapi gyakorlat.

Frissítés 2: Egy újabb cikkünkben összeszedtük, hogy a 2012-es törvény szerint pontosan mely gazdasági területek/ágazatok tartoznak a kritikus infrastruktúra területére, és amint bemutattuk: még ez alapján sem egyértelmű számunkra, hogy mi alapján kerülnek most előrébb az oltási sorrendben a kiskereskedelmi boltok raktárosai.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.