Március közepén élesedett a kormány legújabb inflációletörő intézkedése, az árrésstop 30 termékkör, több mint 1000 élelmiszer esetében. Az első hatások már most körvonalazódnak, a témában illetékes Nemzetgazdasági Minisztérium jelentős inflációleszorító hatással kalkulál már ebben a hónapban. A kiskereskedelemben zajló fejlemények, a legnagyobb áruházláncok reakciója, a kormányzati beavatkozások miatt valósággal forr a szektor. Mindezen események fényében nem is lehetne aktuálisabb a Portfolio Retail Day 2025 című konferenciánk, melynek nyitóelőadását Gerlaki Bence, Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára tartja meg. A szakmai programban jelen lesznek az FMCG-szektor legfontosabb szereplői.
A 2013-ban alapított, 100%-ban Gyula város önkormányzatának tulajdonában álló Gyulahús Kft. újabb szakmai elismerésben részesült. A vállalat Gyulai Pokol extra erős szalámi rúd terméke megszerezte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint újabb termékek kerülhetnek az árrésstop hatálya alá, amennyiben az árak más, eddig nem szabályozott élelmiszereknél emelkedni kezdenek. Erről a miniszter szerdán, a közösségi oldalára feltöltött videóban beszélt.
Több áruházlánc is mennyiségi korlátozást vezetett be, miután a kormány árrésstopot hirdetett. A Penny azonban a Portfolio megkeresésére közölte: nem csatlakozik hozzájuk, bármennyit lehet venni az árrésstopos termékekből.
A Müller Drogéria Magyarország Bt. Alnatura burgonyachips tengeri sóval 125 gramos termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte a termékben esetlegesen jelen lévő idegen anyag (fadarabok) jelenléte miatt - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Működik az árrésstop, több mint ezer termék árát sikerült megfogni - hangsúlyozta keddi videóüzenetében a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy ennek köszönhetően a márciusi infláció 5, az áprilisi 4 százalék alá csökkenhet.
A húsvéti készülődés közepette komoly kihívásokkal néznek szembe a hazai tojástermelők. A kormány árrésstopja, amely éppen a szezonális csúcsidőszak előtt lépett életbe, jelentős nyomás alá helyezi az ágazatot. A termelőknek ugyanis a megnövekedett kereslet kielégítése érdekében részben importálniuk kell, ám a külföldi árak olyan magasak, hogy a hazai értékesítésből származó nyereség szinte teljesen elolvad, ha nem akarnak vagy nem tudnak emelni.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint az árrésstoppal érintett élelmiszerek árai tovább mérséklődtek - írta ki a Facebookra.
Svédországban országos méretű bojkottmozgalom bontakozott ki a legnagyobb élelmiszerláncok ellen a drasztikusan emelkedő élelmiszerárak miatt. A tiltakozók szerint a szupermarketek és a nagy gyártók oligopóliuma áll az áremelkedések hátterében, míg az üzletláncok a háborúra, a geopolitikai helyzetre és az éghajlatváltozásra hivatkoznak - írta meg a The Guardian.
Az Egyesült Államok kormánya több fronton is igyekszik megoldást találni a madárinfluenza miatt kialakult tojáshiányra és az egekbe szökő árakra. A megoldások között szerepel a brazil import növelése és a húscsirkéktől származó tojások felhasználásának engedélyezése is - jelentette az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Élelmiszer-pazarlás elleni törvényt fogadott el a spanyol parlament, hogy csökkentse a dél-európai országban évente szemétbe kerülő élelem mennyiségét, amely jelenleg 1,2 millió tonnára rúg.
Az árrésstop bevezetése óta számos - jellemzően nem az érintett körbe tartozó - élelmiszer ára jelentősen változott, de nem mindig az elvárt irányba. Miközben a hatósági árazás elvileg a vásárlók pénztárcáját védi, egyes termékeknél drasztikus drágulás következett be. Az első hét adatai alapján megvizsgáltuk, mely termékek drágultak a leginkább, és hol történt a legnagyobb árcsökkenés. Jó néhány meglepő jelenségre bukkantunk.
Az árstoppal kapcsolatban az Aldi nem alkalmaz mennyiségi korlátozást sem az érintett 30 termék, sem kínálatának egyéb árucikkei esetében - közölte a cég.
Alig hagytuk magunk mögött az árstop időszakát, megérkezett az árrésstop. A termékek széles körére kiterjedő intézkedéssel kényes egyensúlyozás kezdődik: meddig lehet fenntartani az árrésstopot úgy, hogy ne legyen nagy boltbezárási hullám?
A Biopont Kft. szalmonella lehetséges jelenléte miatt napraforgómagot, és napraforgós mézes szeletet vonat ki a forgalomból, előbbi visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. június 28., utóbbié 2025. július 6. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Bulgária állami tulajdonú üzletláncot hozhat létre, amely kizárólag bolgár termékeket forgalmazna. A parlament költségvetési bizottsága által jóváhagyott terv célja az árak csökkentése és a hazai termelők védelme - írta meg az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Mindkét szektort a járműipar kitörési pontjaiként emlegetik.
Ötödik generációs Szu-57-esekkel működnének együtt.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.