Tőzsdére megy a japán "ingyentelefon"
Tőzsdére lép az ingyen mobilos hanghívást is lehetővé tevő Line, szakértők szerint a tranzakció lökést adhat a tőzsdei kibocsátásoknak (IPO).
Tőzsdére lép az ingyen mobilos hanghívást is lehetővé tevő Line, szakértők szerint a tranzakció lökést adhat a tőzsdei kibocsátásoknak (IPO).
Csütörtökön nem volt jó a hangulat a világ tőzsdéin. Az európai indexek napközben 1-1,5 százalékos mínuszban is álltak. A rossz hangulat pedig átragadt az amerikai tőzsdékre is, amik közel 0,5 százalékot veszítettek értékükből a magyar tőzsde zárásáig. A befektetők elsősorban az energiaszektor vállalatait büntették, azt követően, hogy az olaj árfolyama nyolchavi csúcsáról lefordulva közel 1,5 százalékot esett, de gyengén teljesített a pénzügyi szektor is. A magyar tőzsde sem tudta függetleníteni magát a nemzetközi folyamatoktól, a BUX értéke 1,5 százalékot esett a zárásra.
Nincs egységes irány a nemzetközi részvénypiacokon, míg Nyugat-Európában az eladók dominálnak, addig Amerikában erősödnek a tőzsdék. Utóbbi elsősorban az erős olajárban és a gyenge dollárban magyarázható.
A Credit Suisse újabban milliárdos thaiföldiekre repült rá, hogy teljesíteni tudja saját vagyonnövelési céljait az ázsiai-csendes-óceáni régióban. Ennek elérésére növeli Bangkokban a privátbankárainak a számát, hogy ezzel is közelebb férkőzzön a thaiföldi gazdagok 456 milliárd dollárt kitevő vagyonához - írja a Bloomberg.
A JP Morgan 30 privátbanki tanácsadójától válik meg az ázsiai operációjában, miután úgy döntött, még szűkebbre veszi a privátbanki ügyfelek számát. Ehhez már megduplázta a privátbanki limitjét a korábbi 5 millió dollárról 10 millióra, ezzel pedig több privátbanki tanácsadó munkája válik feleslegessé - írja a Financial Times.
Elromlott a hangulat csütörtökön a világ tőzsdéin, Ázsiában szemmel látható mínuszokba süllyedtek az indexek és Európában is egyre nagyobb esések bontakoztak ki a kereskedés folyamán. A magyar piacon a Mol és az OTP vezette a lejtmenetet. Holnap már sok tőzsde zárva lesz húsvét miatt.
A nyugati részvényindexek a szerdai záróértékeik közelében tartózkodnak azt követően, hogy Amerikában erős munkaerőpiaci adatot tettek közzé. Februárban 214 ezerrel bővült a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma, ami kellemes meglepetést okozott. A magyar tőzsde viszont felülteljesítő volt, ami elsősorban a Molnak volt köszönhető, az olajcég árfolyama több mint 3 százalékot erősödött.
A tavalyi évet három fő részre lehetett bontani a kínai piacon tapasztalt folyamatok alapján, a piaci volatilitást főként Kína, az amerikai dollár erősödése és az ázsiai kamatszintek határozták meg az ázsiai térségben. Az Aberdeen mai üzleti reggelijén az ázsiai részvénycsapat vezető elemzője hangsúlyozta, Kína koránt sincs olyan rossz helyzetben, ahogyan azt a piac gondolja, egyes területeken látszódnak a fellendülés jelei, és ez összességében az ázsiai piacok teljesítményét is pozitívan befolyásolhatja idén.
Reggel még kis esésekkel indították a napot az európai tőzsdék, ez azonban nem tartott sokáig, kisebb szárnyalás bontakozott ki napközben. Az amerikai indexek is követik a nemzetközi hangulatot, pluszokkal kezdték a kereskedést. A magyar piacon a Telekom részvényei mutattak kiemelkedőt.
Mintegy 300 millió dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők januárban a részben Mark Mobius által kezelt Templeton ázsiai alapból, mely több mint 5%-a az alap által kezelt teljes vagyonnak. A Templeton alapjának tőkevesztesége felülmúlja a régióba fektető más részvényalapoknál tapasztalt pénzkivonást - írja a The Wall Street Journal.
Az ázsiai esések és a romló piaci kilátások miatt a régió bankárai visszamennek az alapokhoz: a gazdag ügyfelek pénzét kezdik el begyűjteni és kezelni - írja a Wall Street Journal.
A szingapúri DBS Group Holdings és a Julius Baer lehetnek a vevői a Barclays ázsiai vagyonkezelési ágának, amely körülbelül 600 millió dollárt ér - írja a Reuters.
Egy tibeti közmondás szerint az ember ott van otthon, ahol otthon érzi magát, és ott érzi otthon magát, ahol béke van. A nyugati civilizáció emberei gyakran a keleti lakberendezéshez fordulnak a vágyott nyugalomért, lássuk, hogyan teremthető meg ez keleti tárgyak segítségével - írja a műtárgy.com.
Óvatos pesszimizmus jellemezte a keddi kereskedést az európai tőzsdéken, a részvényárfolyamokat piacmozgató makroadatok hiányában egy-egy vállalati hír mozgatta meg. A BUX-nak is rossz napja volt, a régió leggyengébben teljesítő indexe volt a pesti benchmark.
Szégyenlősen ugyan, de az előrejelző intézetek elkezdtek leszámolni a kínai 7%-os növekedés egyre nehezebben tartható mítoszával.
Az európai tőzsdéken jó hangulatban indult a kereskedés, a befektetők pár napig most elfeledkezhetnek a kínai problémákról illetve azok hatásairól, ugyanis csütörtökön és pénteken is zárva tart a helyi tőzsde. Bár az EKB kamatdöntő ülésének eredménye nem okozott meglepetést, Mario Draghi szavaira újabb lendületet vettek a tőzsdék, a jegybankelnök ugyanis jelezte, hogy készek bevetni bármilyen rendelkezésre álló eszközt, hogy élénkítsék a gazdaságot.
Az elmúlt napokban a feltörekvő piacok szabadesésben voltak, a devizák is jelentősen gyengültek, a részvénypiacokon és a nyersanyagoknál is megmutatkozott a hatás. A helyzet sokakban már az 1997-98-as ázsiai válságot idézi fel. A CNBC azonban a Morgan Stanley friss elemzését idézi, mely szerint több ok is arra utal, hogy nem kell hasonló összeomlástól tartani.
Ma érkezik Amerikából az átfogó munkaerő-piaci jelentés, a befektetők elsősorban erre figyelnek, hiszen a számok a kamatemelés időpontjára lehetnek meghatározó szereppel. Emellett több fontos vállalati hír érkezett, közzétette eredményét a Pirelli és az NVidia, a Coca-Cola pedig több palackozó üzemét is egyesítené.
Ma is folytatódott a jó hangulat Európa tőzsdéin, továbbra is a görög adósságrendezéssel kapcsolatos fejleményekre figyelnek a befektetők. Előzetes tervek szerint a görög miniszterelnök ma estig nyújtja be az új reformtervezetet, főleg emiatt optimisták a befektetők. A jó hangulat a magyar tőzsdére is átragadt, legjobban ma az OTP-t szerették a befektetők.
Hatalmas ralin van túl a kínai részvénypiac, június közepe óta azonban közel 30 százalékot esett a sanghaji tőzsde. A kínai vezetés ezt már nem nézte tétlenül, és azonnal beavatkozott a piacba, szinte minden nap hallani olyan újabb intézkedésekről, melyek a tőkepiac stabilizálását célozzák meg.
Nem lett volna szabad gyilkosokat visszaengedni a társadalomba.
Donald Trumpot is túlszárnyalta.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.