árvíz

Az ország egy részén már apad a Duna

Az ország egy részén már apad a Duna

A déli dunai szakaszokon még folyamatos az áradás, a felső szakaszokon pedig már elkezdődött az apadás - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Orbán Viktor az árvízről: három jó hír is van

Orbán Viktor az árvízről: három jó hír is van

Orbán Viktor miniszterelnök az árvízhelyzetről tartott Árvízinfót vasárnap, amelyen elmondta, a vártnál hamarabb, már kedden elhagyhatja déli irányba a legmagasabb vízállás Magyarországot. További jó hír, hogy számottevő csapadék, amely az árhullám levonulását érdemben befolyásolná, nem várható és megkezdődött a Mosoni-Duna apadása is.

Tetőzött a vízszint Budapesten, most a legnagyobb a terhelés a gátakon - Szombati híreink a dunai árvízről

Tetőzött a vízszint Budapesten, most a legnagyobb a terhelés a gátakon - Szombati híreink a dunai árvízről

Olyan árhullám teszi próbára Magyarországot, amelyre 10 éve nem volt példa, a szakemberek szerint most a legnagyobb a terhelés a gátakon. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzése alapján nem lesz második árhullám, de az első elhúzódik. Szombat hajnali 5 órakor 830 centiméteres vízállásnál tetőzött a Duna Budapestnél, ez 61 centiméterrel volt alacsonyabb, mint a 2013-as rekordmagas vízszint. A Lajtán még mindig a legmagasabb fokú a készültség, de nagyon lassú apadás kezdődött el. Az árvízhelyzetről szombat reggel Orbán Viktor tartott Árvízinfót, melyben a legfrissebb tudnivalókról beszélt.

Van egy városrész Budapesten, amit teljesen elöntött a Duna

Van egy városrész Budapesten, amit teljesen elöntött a Duna

Amikor árvíz van Budapesten, a III. kerületi Római-part hosszú szakasza biztosan víz alá kerül. Így van ez a jelenlegi árvíz idején is, a kerületi média látványos felvételeket közölt a helyi árvízhelyzetről.

Extrém időjárás érte el a régiót, az interneten is megmutatta magát

Extrém időjárás érte el a régiót, az interneten is megmutatta magát

Az extrém aszályhelyzet után extrém ciklon csapott le Közép-Európára, benne Magyarországra. A Boris-ciklont pusztító árvíz követte hazánkban és a régió több országában. Az időjárási modellezések már előre jelezték a kimagasló csapadékmennyiséget, meteorológusok és klímaszakértők pedig árvízveszélyre figyelmeztettek. De mikor kezdett meglátszódni az internetes keresésekben a ciklon és az árvíz iránti érdeklődés? Megnéztük a Google Trends adatait.

Friss helyzetjelentést adott ki a vízügy az árhullámról, nagyon ébernek kell lenni

Friss helyzetjelentést adott ki a vízügy az árhullámról, nagyon ébernek kell lenni

Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, Pilismarótnál extrém helyzet volt, Budapesten szombat hajnalban volt a tetőzés, a Budapest alatti szakaszon a következő napokban kerül erre sor – többek között ez derült ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság szombat déli közleményéből. Ebben arra is figyelmeztetnek, hogy az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában.

Másodfokú az árvízvédelmi készültség Paksnál - Megszólalt az energiaügyi miniszter

Másodfokú az árvízvédelmi készültség Paksnál - Megszólalt az energiaügyi miniszter

Megfelelően felkészültek és fokozott figyelemmel kísérik az árhullám levonulását az országos ellátásban meghatározó szerepet betöltő energiahálózatok, energetikai létesítmények üzemeltetői. A Paksi Atomerőműnél pénteken reggeltől másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Az erőmű tűzoltószervezete és a vízügyi szakemberek folyamatos felügyeletet biztosítanak a gát és a zsilipek felett. Az átviteli rendszerirányító MAVIR diszpécserszolgálata elővigyázatosságtól tartaléktelephelyen látja el feladatait - ismertette Lantos Csaba energiaügyi miniszter.

Tetőzött a Duna Budapestnél - Ekkora volt a legmagasabb vízállás

Tetőzött a Duna Budapestnél - Ekkora volt a legmagasabb vízállás

Szombat hajnali 5 órakor 830 cm-en tetőzött a Duna Budapestnél. Reggel 6 és 7 órakor 829, majd 8 és 9 órakor 827 cm volt a vízállás - tette közzé számait a Vízügy.hu. A 11 órás adatok szerint pedig 825 cm volt a vízállás, azaz centiről centire elkezdődött az apadás, jóllehet a 12 órás adatok ismét egy cm-rel magasabb, 826 cm-t mutattak. A várakozások szerint vasárnap kora délután csökkenhet 8 méter, vagyis harmadfokú készültségi szint alá a vízállás, majd kedd reggelre 7 méteres vízszint alá apadhat a folyó. Bár időben előre haladva nő a bizonytalanság, a 620 cm-es elsőfokú árvízvédelmi készültség alsó szintjét szerda reggelre érhetjük el ismét.

Rendőrségi drónok és lovasrendőrök is segítik az árvízi védekezést

Rendőrségi drónok és lovasrendőrök is segítik az árvízi védekezést

Rendőrségi drónokkal figyelik és követik a víz terjedését, a nehezen megközelíthető helyszíneken pedig lovasrendőröket is bevetnek a védekezési munkálatok során - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről szóló szombati sajtótájékoztatón.

Ekkora vízállásnál várja a tetőzést az Országos Vízügyi Főigazgatóság

Ekkora vízállásnál várja a tetőzést az Országos Vízügyi Főigazgatóság

Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában. Siklós Gabriella közölte: nem valószínű, hogy a 830 centiméternél már sokkal tovább nőne a Duna vízszintje, mert a Lajtán a vártnál kevesebb víz érkezett.

Orbán Viktor az árvízről: Most kell nagyon figyelni

Orbán Viktor az árvízről: Most kell nagyon figyelni

Orbán Viktor miniszterelnök az árvízhelyzetről tartott Árvízinfót, amelyen elmondta, még 5 nehéz napot kell kibírnia Magyarországnak. A miniszterelnök hozzátette, túljutottunk az árvízhelyzet közepén, de nagyon kell figyelni, ma Budapesten tetőzik majd a Duna vízszintje.

Már Komárom és Esztergom felé tart az árhullám, Budapesttől délre is készülni kell - Pénteki híreink a dunai árvízről

Már Komárom és Esztergom felé tart az árhullám, Budapesttől délre is készülni kell - Pénteki híreink a dunai árvízről

A fővárost fokozatosan éri el a kiugró árhullám, amelyre több mint 10 éve nem volt példa. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzése alapján nem lesz második árhullám, de az első elhúzódik. Orbán Viktor a csütörtöki Árvízinfón elmondta, hogy jövő hét közepén hagyhatja el az árhullám tetőzése Magyarországot. Karácsony Gergely főpolgármester jelentése szerint Budapestet sikerült 9 méteres magasságig felkészíteni az árvízi tetőzésre, a vízügyi főigazgató szerint szombat estig még körülbelül ötven centiméterrel fog emelkedni a Duna vízszintje. Péntek reggel várhatóan Komáromnál, péntek este pedig Esztergomban lesz tetőzés. Orbán Viktor az Árvízinfón jelentette: új elem az Operatív Törzs munkájában, hogy a Budapesttől délre eső védműveket is munka alá kell vonni.

Árvíz: vallott a vízügy, mi most a legnagyobb probléma

Árvíz: vallott a vízügy, mi most a legnagyobb probléma

A Dunán levonuló árhullám jelenleg a Lábatlan térségében tetőzik, és komoly terhelés éri a gátakat – írja közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Azt közölték, hogy a figyelőszolgálatot ellátó szakemberek munkája most különösen fontos, mivel az extrém vízszint miatt váratlan jelenségek, mint például a csurgás vagy buzgár, bármikor bekövetkezhetnek. A vízügyesek éjjel-nappal dolgoznak, hogy fenntartsák a gátak stabilitását és elkerüljék a veszélyes helyzeteket.

Az árvizek miatt gyors EU-s támogatást küldenek Közép- és Kelet-Európába

Az árvizek miatt gyors EU-s támogatást küldenek Közép- és Kelet-Európába

Az Európai Unió gyors támogatást és segítséget biztosít Csehország és Lengyelország számára a Közép- és Kelet-Európát sújtó súlyos árvizeket követően. A két ország hivatalos kérést adott be az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül az EU-s segélyért.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.