MNB: jobban segítjük a gazdaságpolitikát, elkerüljük a veszteséget (4.)
Az eddiginél sokkal világosabban és hangsúlyosabban rögzítette a ma nyilvánosságra hozott Alapokmányban a jegybank célrendszerét és működésének konkrét módját a Magyar Nemzeti Bank. Egyúttal a mindenkori jegybank felelősségét is elismerte például a devizahitelezési problémában, de közben a pénzügyi intézmények számára igen komoly figyelmeztetéseket is megfogalmazott a fogyasztóvédelmi szerepének érvényesítése érdekében. Az MNB új célként jelentette be, hogy az eddiginél aktívabban igyekszik támogatni a kormány gazdaságpolitikáját, így például a teljes foglalkoztatottság elérését is. Azt is új célként fogalmazta meg a jegybank, hogy úgy gazdálkodjon és úgy finanszírozza a bírság- és egyéb bevételekből a CSR programját, hogy a költségvetésből ne kelljen (később sem) megtérítenie a veszteségét.