Rendkívüli közgyűlésre készül a Waberer's
Augusztus 28-án 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart a Waberer's International Nyrt., most közzétették az esemény előterjesztését is.
Augusztus 28-án 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart a Waberer's International Nyrt., most közzétették az esemény előterjesztését is.
Az előttünk álló héten tovább dübörög majd a hazai gyorsjelentési szezon, a blue chipek közül a Magyar Telekom szerdán, az OTP pedig pénteken publikálja legfrissebb számait, míg a Graphisoft Park és a Waberer's gyorsjelentése kedden érkezik majd. Azonban az európai befektetők sem unatkoznak majd, a héten több német nagyvállalat is jelent, az előttünk álló néhány nap folyamán teszi közzé beszámolóját többek között a Commerzbank, a Deutsche Telekom és az Adidas is.
Stratégiai innovációs együttműködésről tárgyaltak a Waberer's vezetői az Egyesült Államokban. A vállalat képviselői a Tesla központjában az elektromos kamionok teszteléséről és európai bevezetésének lehetőségeiről, az Amazonnál a partneri kapcsolat mélyítéséről egyeztettek, valamint a DAF anyavállalatánál, a PACCAR cégcsoportnál is tárgyalásokat folytattak.
Emelkedéssel indult a hét utolsó napja a kontinens börzéin, a kereskedés második felére azonban érezhetően óvatosabbá váltak a befektetők, a bár a magyar tőzsde is felfelé kapaszkodott ma délelőtt, a pénteki piaczárás felé közeledve azonban mérséklődőtt a vételi erő. A hazai blue chipek közül az OTP pénteken felpattant, a Waberer's részvényei esnek a tegnapi profit warning után, míg a Takarék Jelzálogbank lendülete egyértelműen kifulladt a hét utolsó napján.
A szerdai esés után immár a vevők diktálják az ütemet Európában, a kereskedelmi háborús félelmek mérséklődésével párhuzamosan a kontinens börzéi felfelé kapaszkodnak, a magyar tőzsde is emelkedik. A kedvező hangulat ellenére az OTP nem volt képes a 10 000 forintos szint visszafoglalására, a Konzum kiemelt támasz közelében jár, míg a Takarék Jelzálogbank részvényei a kereskedés első felének szárnyalása után továbbra is erősödnek.
Profit warningot tett közzé a Waberer's: míg korábban növekedést várt a menedzsment 2018-ra EBITDA-szinten, addig most csökkenésre számít a tavalyi évhez képest. A bevételvárakozásán nem változtatott a vezetőség, továbbra is kétszámjegyű emelkedést jósolnak.
A Budapesti Értéktőzsde és hat hazai kibocsátó is részt vesz a rangos befektetői konferencián, a Spring Europe MidCap Event-en Párizsban. A szerdán kezdődő, kétnapos rendezvényen az ANY Biztonsági Nyomda, a Duna House, a Konzum, az Opus, a Pannergy és a Waberer's is kétoldalú megbeszéléseket folytatott a rendezvényen jelenlévő közel 150 nyugat-európai, főként francia, német és benelux intézményi befektetővel.
A keddi kereskedés második felében ismét felpattant a magyar tőzsde, a blue chipek kivétel nélkül emelkednek. Az OTP továbbra sem tud elszakadni a lélektani 10 000 forintos szint közeléből, míg a felpattanó Mol mellett az Appeninn részvényei ismét fontos támasz közelébe érkeztek meg.
Piaczárást követően tette közzé rendkívüli tájékoztatását a Waberer's arról, hogy a jegybanktól figyelmeztetést kapott, amiért nem tett eleget határidőben a rendszeres tájékoztatási kötelezettségének.
A Waberer's International Nyrt. bejelentette, hogy változik az Igazgatóságának összetétele - közölte a cég a BÉT honlapján.
Nagyot esett pénteken a Waberer's árfolyama, az elmúlt hetek lejtmenete után a részvény ma 3400 forintnál új történelmi mélypontra esett.
Mérséklődött az olasz feszültség az európai részvénypiacokon, a kontinens börzéi emelkednek szerdán, a BUX index enyhe emelkedése mellett a hazai blue chipek közül a Richter részvényei teljesítettek ma jól. A midcap-ek közül a Waberer's papírjai szárnyaltak, míg az Est Media részvényei ma ismét emelkedtek.
Azt követően, hogy a Waberer's árfolyama tegnap történelmi minimumára zuhant, ma hatalmas ralit láthatunk a cég piacán.
A keddi kereskedésben az olasz belpolitikai feszültség aggasztotta a befektetőket, a BUX index 1,6 százalékkal került lejjebb, esett a Mol és az OTP is. A CIG Pannónia kiemelt támasz közelébe esett, míg a Waberer's részvényei új történelmi mélypontra zuhantak.
A Waberer's papírjait nagyon alacsony forgalom mellett új történelmi mélypontra lökték a befektetők, nem sokkal azt követően, hogy az EP elfogadta a kiküldött munkavállalókra vonatkozó uniós szabályozás módosítását. A heves reakció abból a szempontból viszont érdekes, hogy a módosítás előírásai nem érintenék a fuvarozói szektort, arra vonatkozóan külön szabályokat hoznának.
Nincs egyértelmű irány az európai tőzsdéken, a befektetők az észak-koreai feszültség mellett Olaszország miatt aggódtak, miután kiszivárgott, hogy a koalícióra készülő olasz pártok adósságelengedést kértek volna az Európai Központi Banktól. A magyar tőzsde keddi záróértéke közelében jár, míg a hazai blue chipek a Mol kivételével emelkednek. A befektetők fantáziáját az egyedi sztorik mozgatják, a három MSCI indexbe is bekerülő Opus papírjai emelkednek szerdán, míg az idén nagyot zuhanó Waberer's részvényei ismét esnek.
A Waberer's árfolyama a tőzsdei bevezetése óta gyakorlatilag folyamatosan esik. Az elmúlt hetekben ezt a folyamatot ráadásul olyan tényezők erősítették, mint a nagytulajdonos sikertelen értékesítési akciója, a gyenge negyedéves beszámoló és a részvények piacán tapasztalhat alacsony likviditás. A technikai képet vizsgálva viszont nem kizárt, hogy egy időre láttuk az esés alját.
Nincs egyértelmű irány az európai börzéken csütörtökön, a jelentős tegnapi esése után azonban emelkedik ma a magyar tőzsde, a blue chipek közül emelkedik a Mol és a Magyar Telekom, míg a PannErgy részvényei több mint 4 százalékkal kerültek feljebb.
Elromlott a hangulat a magyar tőzsdén, a BUX 0,8 százalékkal került lejjebb, a hazai blue chipek is esnek, a Mol 1,9 százalékkal került lejjebb. A midcapek közül a Graphisoft Park 2,3 százalékkal került feljebb a kedvező keddi gyorsjelentése után, míg az Est Media papírjai 4 százalékos emelkedésükkel a legjobban teljesítő részvények a magyar tőzsdén.
Nagyot estek a Waberer's részvényei a társaság keddi gyorsjelentése után, a papír szerdán 4 százalékkal került lejjebb, a részvény ezzel mindenkori mélypontjára esett.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.