vakcina

Bajban a Szputnyikkal és Sinopharmmal oltottak: csak negyedik adag után utazhatnak szabadon

Bajban a Szputnyikkal és Sinopharmmal oltottak: csak negyedik adag után utazhatnak szabadon

Hiába kapnak a sinopharmosok és a szputnyikosok harmadik oltásként egy nyugati vakcinát, az uniós vakcinaigazolványra csak azok jogosultak, akik két adag, az EMA által elfogadott vakcinát kaptak. Bár az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete lapunkkal azt közölte, hogy a rendszer „rugalmas”, tényleges megoldás egyelőre csak azoknak van, akik kínait kaptak, ők most ugyanis kérhetik az egydózisú Janssent – írja az Index.

Még 400 ezer embert kellene sürgősen beoltani Magyarországon

Még 400 ezer embert kellene sürgősen beoltani Magyarországon

A 60 év felettiek 84 százaléka vette fel eddig az oltást, vagyis még mintegy 400 ezer idős ember van, akik nem éltek a lehetőséggel. Jelenleg ők vannak a legnagyobb veszélyben – írta pénteken a koronavirus.gov.hu információs oldal.

Koronavírus:  itt a negyedik hullám, a delta variánssal harcol a világ

Koronavírus: itt a negyedik hullám, a delta variánssal harcol a világ

A koronavírus-járvány negyedik hulláma elindult a világon, az elmúlt egy hétben az új esetek száma átlagosan meghaladta a napi 641 ezret. Miközben a fejlett országokban már a harmadik oltások beadását fontolgatják, a fejlődő világban továbbra is alacsony az oltottak száma. A koronavírus-járványról szóló híreinket pénteken ebben a cikkünkben gyűjtjük össze percől percre.

Már fogyatkozik a vakcinák hatása, mindenkinek szüksége lehet majd a harmadik oltásra

Már fogyatkozik a vakcinák hatása, mindenkinek szüksége lehet majd a harmadik oltásra

Már látja az amerikai járványügy a vakcinák tartósságának némi csökkenését, de egyelőre csak a legyengült immunrendszerrel rendelkezőknek van szükségük megerősítő oltásra – nyilatkozta Anthony Fauci (címlapképünkön), a Fehér Ház vezető egészségügyi tanácsadója. Szerinte később valószínűleg mindenkinek szüksége lesz a harmadik oltásra.

Kötelezővé tehetik az oltást a tanároknak és a rendőröknek is Szlovákiában

Kötelezővé tehetik az oltást a tanároknak és a rendőröknek is Szlovákiában

„Bár Szlovákiában alacsony az átoltottság mértéke, az államnak működnie kell” – mondta Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter, és kilátásba helyezte, hogy a rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók és a tanárok számára kötelezővé teszik a védőoltást Szlovákiában, ahol a kormány döntésének értelmében jövő hétfőtől ismét módosul az óvintézkedéseket szabályozó úgynevezett Covid-automata. Az országos helyett a regionális intézkedésekre kerül majd a hangsúly - írja az Infostart.

Mostanában dől el, hogy mire képes a delta variáns a vakcinákkal szemben

Mostanában dől el, hogy mire képes a delta variáns a vakcinákkal szemben

A világon 203 980 078 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 314 007 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. A delta variáns terjed a világban, és közben minden kormány igyekszik felpörgetni az átoltottságot. Szakértők viszont figyelmeztetnek: a nyájimmunitás elérése a vírussal szemben képtelenség. Közben az áttöréses fertőzéseket is figyelik a tudósok.

Miközben mindenki a harmadik oltással van elfoglalva, nagy gond lett a magyar átoltottsággal

Miközben mindenki a harmadik oltással van elfoglalva, nagy gond lett a magyar átoltottsággal

Az adott ország lakosságának koronavírus elleni védekezőképességét elsősorban a vakcinák első és második dózisának beadása, illetve annak lakossághoz viszonyított aránya határozza meg. Ebből a szempontból az elmúlt hetekben sajnos nagyon rosszul teljesítünk, pedig most lenne itt az idő - a delta variáns erőteljes megjelenése előtt - a védelmi pajzs megerősítésére és a fertőzés terjedésének megelőzésére, ha az őszi nagyobb hullámot el akarjuk kerülni. Időközben érkeztek is szakértői javaslatok az átoltottság felpörgetésére, bemutatjuk azokat is.

Oroszok akarták lejáratni a Pfizer vakcináját, lebuktak

Oroszok akarták lejáratni a Pfizer vakcináját, lebuktak

A Facebook üzemeltetője kedden letiltott több száz olyan közösségi médiafiókot, amely egy rejtélyes oroszországi reklámcéghez kötődik. A cég megpróbált rávenni influenszereket arra, hogy járassák le a Pfizer és az AstraZeneca gyógyszercégek koronavírus elleni vakcináját.

Megjöttek a szerda reggeli magyar koronavírus-adatok

Megjöttek a szerda reggeli magyar koronavírus-adatok

Az elmúlt 24 órában 80 új fertőzöttet azonosítottak, halálozás pedig nem történt a koronavírussal összefüggésben. Az új adat közel háromhetes csúcsot jelent és egyúttal a járványhelyzet óvatos romlására utal. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 126 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 79 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (ez csökkenést jelent a kedden jelentett adathoz képest), közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen.

Hogyan töri át a kétszer oltottak védelmét a koronavírus?

Hogyan töri át a kétszer oltottak védelmét a koronavírus?

A kétszer oltottak magas védettséget szereznek a koronavírus okozta súlyos betegség és a kórházba kerülés illetve a halálozás ellen, de a még az ő körükben is gyakori az úgynevezett áttöréses fertőzés, amikor mégis elkapják a vírust.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.