vakcina

Koronavírus: hamarabb kell beadni a 3. oltást, mint korábban várták

Koronavírus: hamarabb kell beadni a 3. oltást, mint korábban várták

Özlem Türeci és Ugur Sahin, a BioNTech német biotechnológiai vállalkozás alapítói a Der Spiegel című hírmagazinban közölt interjúban elmondták, hogy a delta vírusváltozat szétterjedése miatt a korábban valószínűsített 12-18 hónapnál hamarabb kell majd beadni egy harmadik, frissítő adagot a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő vakcinából. Frissítő oltás nélkül "nem fogjuk tudni elég jól kontrollálni a deltát" - mondták.

Tíz hónapon belül létrehozzák a Sinopharm-vakcina gyártásához szükséges infrastruktúrát

Tíz hónapon belül létrehozzák a Sinopharm-vakcina gyártásához szükséges infrastruktúrát

Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan, a megállapodás szerint legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.

Kötelező oltás: nagy lépésre készül az amerikai elnök

Kötelező oltás: nagy lépésre készül az amerikai elnök

Joe Biden amerikai elnök arra készül, hogy elnöki rendelettel kötelezővé tegye valamennyi amerikai szövetségi alkalmazott és a kormányzattal alvállalkozói viszonyban álló munkatárs számára a koronavírus elleni vakcina felvételét - jelentette a The Wall Street Journal című lap kormányzati forrásokra hivatkozva.

Karikó Katalin elnyerte a Szilícium-völgy Oscar-díját

Karikó Katalin elnyerte a Szilícium-völgy Oscar-díját

Karikó Katalin kutató biológust, biokémikust a Szilícium-völgy Oscar-díjának is nevezett Breakthrough-díjjal tüntették ki az új típusú koronavírus elleni innovatív vakcinák kifejlesztését lehetővé tevő felfedezésért - jelentette be csütörtökön honlapján az elismerést odaítélő szervezet.

Új adat érkezett a magyar fiatalok oltásáról

Új adat érkezett a magyar fiatalok oltásáról

Az internetes időpontfoglalással és az iskolai oltásokkal együtt már 225 ezer 12-17 év közötti diák vette fel eddig az oltást - közölte csütörtökön a Koronavírus Sajtóközpont.

Megjött a figyelmeztetés: nagy baj lehet a harmadik oltások beadásából

Megjött a figyelmeztetés: nagy baj lehet a harmadik oltások beadásából

Ismételten felszólította a gazdag országokat szerdán Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, hogy az év végéig tartózkodjanak a koronavírus elleni emlékeztető oltásoktól, miután a korábbi hasonló felhívásai többnyire süket fülekre találtak.

Terjed a járvány hazánkban, a briteknél a felnőttek 80%-a már duplán oltott

Terjed a járvány hazánkban, a briteknél a felnőttek 80%-a már duplán oltott

Egy hét alatt 18%-kal nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon és mind a kórházban, mind a lélegeztetőgépen ápolt betegek száma többhetes csúcsra ugrott, feltehetően az oltatlan fertőzöttek súlyos állapotba kerülése miatt. Novák Katalin, a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs vezetője azt rögzítette, hogy mindezzel együtt sem indokolja semmi azt, hogy járványügyi korlátozásokat rendeljenek el. Közben az elsőre és másodszorra oltottak száma közelíti a 6 milliót, a harmadszorra oltottaké pedig meghaladta a 400 ezret. Az oltottság emelkedésének a vakcinák továbbra sem szabnak gátat, éppen ma jelezte a Pfizer, hogy újabb 250 ezer adagot szállított le hazánknak, így az összes általuk szállított mennyiség már 8,5 millió dózisnál jár. Friss információk a koronavírus-járványról kedden alábbi hírfolyamunkban olvashatók.

Döntött a kínai Sinopharm: ők is mRNS-vakcina gyártásába kezdenek

Döntött a kínai Sinopharm: ők is mRNS-vakcina gyártásába kezdenek

Miután több kisebb kínai cég már elkezdte a fejlettebb technológiát jelentő mRNS-alapú vakcina gyártását az országban, most azt jelentette be a hatalmas kínai állami vállalat, a Sinopharm, hogy az elölt vírust tartalmazó eddigi hagyományos vakcinakészítményük után szintén mRNS-technológiájú vakcinát fognak előállítani – jelentette a Financial Times.

Újabb európai koronavírus elleni vakcina van a láthatáron

Újabb európai koronavírus elleni vakcina van a láthatáron

Dániában jól halad a koronavírus elleni vakcina fejlesztése egy dán cég által, ezért a dán kormány mégsem ír ki tendert a helyi vakcinafejlesztésre. A tervek szerint 2022-ben elkészülhet az oltás.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.