A román légierő fejlesztése nem áll meg az F-16-os vadászgépek hadrendbe állításával, Bukarest utolsó (ötödik) generációs F-35-ös harci gépek beszerzését is tervezi - jelentette be szerdán Klaus Iohannis román államfő.
Számottevő technológiai ugrást jelent a magyar Gripenek MS20 Block 2-es képességfejlesztő csomagja, a Magyar Honvédség légierejének vadászgépei a negyedik generációs merevszárnyasok élvonalába fognak tartozni. Az upgrade-nek köszönhetően számos korszerű fegyverrendszerrel kompatibilissé válnak a magyar repülőgépek, az új IRIS-T rakéták beszerzéséről már szerződés van, de folyamatban van a GBU-49-es bombák és METEOR nagy hatótávolságú légiharc-rakéták beszerzése is – mondta el a Portfolio-nak Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. A szakember kérdésünkre azt is ismertette, hogy a katonai tervekben szerepel egy újabb repülőgép-század létrehozása a honvédség légierejében, de erről döntés még nem született. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy beléptetik Magyarországot egy hatodik generációs harci repülőgép-fejlesztési projektbe is.
Spanyolország és Hollandia átveszi a NATO-tag Bulgária légtere egy részének ellenőrzését az ukrán-orosz konfliktus miatt - közölte Sztefan Janev bolgár védelmi miniszter szombaton.
A magyar védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosi hivatal és a svéd hadfelszerelési hivatal (FMV) sikeresen lezárta a magyar Gripen vadászrepülőgép-flotta MS20 Block 2 képességfejlesztéséről szóló tárgyalásokat - jelentette be frissen a SAAB Group.
A legkorszerűbb légiharc-rakétákkal bővül a Magyar Honvédség Gripen harci gépeinek fegyverzete - olvasható Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkárságának közleményében.
Felfüggesztette az Egyesült Arab Emírségek az Egyesült Államoktól való F-35-ös vadászgépek vásárlására irányuló fegyverbeszerzési programot, mert nem akarják teljesíteni Washington kínai technológia felhasználására vonatkozó korlátozásait – írja a CNN.
Finnország hatvannégy, az amerikai Lockheed Martin gyártotta F-35-ös vadászrepülőgépet vásárol 8,4 milliárd euró (3066 milliárd forint) értékben, hogy lecserélje öregedő vadászgép-flottáját. Az üzlet a finn hadsereg valaha volt legnagyobb adásvételi megállapodását jelenti - jelentette be a helsinki kormány pénteken.
Norvégiától akar további 32 használt F-16-os harci repülőgépet vásárolni a román védelmi minisztérium - derült ki pénteken, miután Vasile Dincu védelmi miniszter a bukaresti parlamenttől kért előzetes felhatalmazást a beszerzési eljárás elindításához.
Korszerűsíti az Egyesült Államok katonai repülőtereit és katonai bázisait Ausztráliában és Guamban Kína katonai erejének ellensúlyozása végett – írja a Wall Street Journal.
Caj Jing-ven tajvani elnök méltatta a Washingtonnal folytatott katonai együttműködést csütörtökön, amikor átadta az amerikai segítséggel továbbfejlesztett F-16-os vadászgépek első egységét, hogy megerősítse a sziget védelmét a Tajpej és Peking között növekvő feszültség miatt – írja a Reuters.
Kína ismét 16 harci repülőgéppel hatolt be Tajvan légvédelmi övezetébe, ami rekordmennyiségű repülőt jelent a legutóbbi, október eleji berepülési hullám óta - közölte vasárnap a sziget védelmi minisztériuma.
Szokatlanul hosszú cikket közölt a Business Insider tegnap a Magyarország által is használt, negyedik generációs Gripen-vadászgépekről, melyben a merevszárnyas repülőgép érdemeit méltatják. Már a cikk címében is az olvasható, hogy a Gripen lehet „a világ legjobb nem lopakodó vadászgépe,” majd hosszasan taglalják a típus képességeit, kedvező ár / érték arányát és esetleges upgrade-lehetőségeit.
Átrepült a közel-keleti térség több kulcsfontosságú tengere felett egy amerikai stratégiai nehézbombázó repülőgép számos szövetséges vadászgép kíséretében.
Legalább 25 kínai harci repülőgép jelent meg Tajvan légvédelmi azonosítási zónájában pénteken, a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásának évfordulóján, ami nemzeti ünnep. A többi hírügynökségtől eltérően az AP amerikai hírügynökség 38 kínai repülőgépről adott hírt.
Három orosz Szu-35SZ típusú harci repülőgép kísért egy amerikai B-52H hadászati bombázót, amely megközelítette Oroszország légterét a Csendes-óceán felett - közölte vasárnap az orosz országos védelmi parancsnokság központja.
Nem biztos, hogy olyan gyors ütemben sikerül fejleszteni az F-35-ös vadászgépek hadviselési képességeit, mint amilyen gyorsan fejlődnek az orosz és kínai légvédelmi rendszerek – vélük az Egyesült Államok képviselőházának védelmi döntéshozatali testületi tagjai a Bloomberg beszámolója szerint.
Régóta foglalkoztatja a haditechnikai témák iránt érdeklődőket, hogy mi lesz majd a Honvédség légierejében szolgáló Gripen vadászgépek utódja. Az elmúlt években felmerült már számos lehetséges utód neve, köztük leggyakrabban a méregdrága amerikai F-35-ösöké, de nagyon úgy tűnik, hogy a svéd Gripenek a 2026-os lízingszerződés lejárta után is tovább szolgálnak majd a légierőben. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a napokban megállapodást kötött a svéd SAAB-bal a Gripenek legújabb informatikai upgrade-jének beszerzéséről, melynek köszönhetően jelentősen növekszik majd a merevszárnyasok harcászati értéke. Ezen kívül egy szándéknyilatkozat is született, melynek lényege, hogy a SAAB és a magyar kormány olyan területeket keresnek, melyeken közös kutatás-fejlesztési és mérnöki együttműködéseket tudnak végrehajtani.
Amellett, hogy Kína globális gazdasági nagyhatalommá nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben, a 2010-es évek során rengeteg erőforrást öltek a hadseregük modernizációjába is, számos vélekedés szerint azért, hogy geopolitikai ambícióiknak fegyveresen is érvényt tudjanak szerezni. Nem túlzás azt mondani, hogy a kínaiak a mai napig ontják magukból az újabbnál újabb katonai technológiákat, némely ezek közül még az Egyesült Államok fegyverrendszereinek színvonalát is meghaladja.