tőzsde

Jönnek végre a várva-várt inflációs számok, mibe kell most fektetni?

Jönnek végre a várva-várt inflációs számok, mibe kell most fektetni?

Még június elején használta először a "Magnificent Seven", azaz magyar megfelelőjeként a "hét mesterlövész" elnevezést Jim Cramer azon vállalatok együttesére, amelyek szerinte a leginkább profitálhatnak a tőzsdéken berobbant AI-őrületből. Cramer a Microsoftot, az Apple-t, az Nvidia-t, az Amazont, a Metát, a Teslát és az Alphabetet tartotta tehát akkor a legígéretesebb választásnak - a legfrissebb megnyilvánulása szerint úgy tűnik, hogy ez nem változott a mögöttünk álló szűk másfél hónapban és a ma esedékes, vélhetően sok port felkavaró inflációs adatok közlése előtt is ezeket a papírokat javasolta vételre.

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Jó hangulatban telt a kereskedés az európai piacokon, annak ellenére, hogy kedvezőtlen gazdasági adatok érkeztek: több hónapi csökkenés után júniusban ismét emelkedett az infláció Németországban, ezt elsősorban az élelmiszerárak hajtották. Emellett az Egyesült Királyságban rekordmagas volt a bérnövekedés, ez pedig tovább mélyítette a tartósan magas inflációval kapcsolatos aggodalmakat. Alapvetően a holnapi napra várnak a befektetők, szerdán kapunk ugyanis az amerikai inflációval kapcsolatban friss tájékoztatást. Az mai nap során jó hangulatban várta az amerikai piac a holnapi adatot.

Jó napja volt a magyar tőzsdének

Jó napja volt a magyar tőzsdének

A kedvező nemzetközi hangulat a magyar tőzsdét sem kerülte el a mai napon, a hazai blue chipek kivétel nélkül pluszban zárták a napot.

Bizonytalan tőzsdenyitás a tengerentúlon

Bizonytalan tőzsdenyitás a tengerentúlon

Óvatos emelkedéssel indult a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, a Dow Jones 0,3 százalékot emelkedett, a S&P 500 0,2 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal került lejjebb. Alapvetően a holnapi napra várnak a befektetők, szerdán kapunk ugyanis az amerikai inflációval kapcsolatban friss tájékoztatást - ez a Fed döntéshozóit is fokozottan érdekelheti, hiszen az utóbbi hetekben további kamatemelésekről szóltak a hírek.

Merre megy tovább a forint? - Friss felmérés érkezett

Merre megy tovább a forint? - Friss felmérés érkezett

Folytatódhat a forintgyengülés a hazai alapkezelők szerint – derül ki a Portfolio havi rendszerességgel elkészített alapkezelői felméréséből. Mindeközben a hazai részvénypiacra optimistábbak lettek a befektetési szakemberek, a BUX index emelkedhet a következő egy évben a válaszadók szerint.

Nincs megállás, nagyot nőtt a Gloster rendelésállománya

Nincs megállás, nagyot nőtt a Gloster rendelésállománya

A Gloster ismét növekvő, nettó 1410 millió forintos csoport szintű negyedéves nyitott rendelésállománnyal zárta 2023. második negyedévét, a mostani összeg 28 százalékkal, azaz több mint 300 millió forinttal magasabb, mint a 2022. második negyedévi állomány volt.

Túl van a mélyponton a Duna House, fókuszban a növekedés

Túl van a mélyponton a Duna House, fókuszban a növekedés

A második negyedéves mérőszámokat ismertető jelentés szerint megjött a fordulat a Duna House-nál, a magyarországi működésben minden szegmensben jelentős javulás volt tapasztalható a mélyponthoz képest. A vonatkozó jelentés szerint a cégcsoport lengyel és magyar tevékenységei 2023 első negyedévében túl voltak a piaci fordulaton és az év második negyedéve már a növekedésről szólt, Olaszországban viszont az euró kamatok további emelkedése késlelteti a növekedés megindulását.

További leépítések jönnek a Microsoftnál

További leépítések jönnek a Microsoftnál

A Microsoft megerősítette, hogy a vállalat a januárban bejelentett 10 000 fős elbocsátáson felül újabb leépítést tervez a jövő évben - írja a CNBC.

Pluszba lendült Amerika is, a szerdai inflációs adatok sok mindent eldönthet

Pluszba lendült Amerika is, a szerdai inflációs adatok sok mindent eldönthet

Több fontos eseményre számíthatunk a héten a tőzsdéken, egyrészt Európa több vezető gazdaságából, valamint az USA-ból is érkezik majd inflációs adat. Emellett elindul majd a második negyedéves gyorsjelentési szezon is, pénteken több Wall Street-i bank közzéteszi a legfrissebb számait. Mindeközben a tőzsdéken vegyes mozgások látszanak a hét elején, az ázsiai piacokon felemás kereskedést láttunk, miután a friss kínai inflációs adat alulmúlta a várakozásokat, ami tovább táplálta azt a narratívát, hogy az ország gazdasága csak nehezen tud talpra állni a zero-Covid politika eltörlése után. Eközben az európai tőzsdéken kisebb esés látszott a nap elején, majd a nyitástól távolodva elkezdett javulni a hangulat, és ez átragadt az amerikai tőzsdékre is.

Jól indította hetet a magyar tőzsde

Jól indította hetet a magyar tőzsde

A nemzetközi piacokra is jellemző óvatos optimizmus látszott ma a magyar tőzsdén, a BUX mérsékelt emelkedéssel zárt.

Elhárult az egyik probléma, szárnyal a híres pénzember vállalatának részvénye

Elhárult az egyik probléma, szárnyal a híres pénzember vállalatának részvénye

Május elején valósággal beszakadt a Carl Icahn által menedzselt konglomerátumnak, az Icahn Enterprisesnek a részvénye, miután a Hindenburg Research azzal vádolta meg egy jelentésben a befektetési gurut, hogy cégénél ponzi-szerű gazdasági struktúrát alkalmaz. Most úgy tűnik, hogy a shortolásra szakosodott Hindenburg egyik fő érvét sikerül kiküszöbölnie a milliárdos befektetőnek - a hírre az árfolyam is azonnal reagált.

Figyelmeztet a stratéga: rázós időszak jöhet a tőzsdéken

Figyelmeztet a stratéga: rázós időszak jöhet a tőzsdéken

Mike Wilson, a Morgan Stanley vezető stratégája szerint a vártnál jobb második negyedéves vállalati eredmények sem lesznek elegendőek ahhoz, hogy kitartson a lendület az amerikai tőzsdéken. A stratéga szerint emellett a pénteken kezdődő második negyedéves gyorsjelentési szezonban a vállalatok előrejelzéseire a szokásosnál jóval nagyobb hangsúly helyeződhet, főként a részvények magas értékeltsége, a magas kamatlábak, valamint a csökkenő likviditás miatt - írja a Bloomberg.

Izgalmas hetek jönnek a tőzsdéken - Mire lehet számítani?

Izgalmas hetek jönnek a tőzsdéken - Mire lehet számítani?

Fontos héthez érkeztünk a részvénypiacok szempontjából, hiszen pénteken hivatalosan is elstartol a második negyedéves gyorsjelentési szezon. Szokás szerint a Wall Street-i nagybankok indítják a fontosabb jelentéseket, azonban jövő héttől már a többi szektor képviselői is elkedik közzétenni legfrissebb számaikat.

Emelkedéssel indul a hét a magyar tőzsdén

Emelkedéssel indul a hét a magyar tőzsdén

Miközben Európában nagyrészt mínuszban indították a napot a vezető részvényindexek, addig a magyar piac mérsékelt emelkedésben van a nyitás után.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.