tőzsde

Gyenge kezdés a magyar tőzsdén

Gyenge kezdés a magyar tőzsdén

Kisebb eséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom részvényei vannak pluszban.

Több mint hat éve nem csinált ilyet a Dow

Több mint hat éve nem csinált ilyet a Dow

Európában iránykereséssel telt a nap a tőzsdéken, a magyar tőzsde azonban felülteljesített az európai átlaghoz viszonyítva, főként az OTP emelkedésének köszönhetően. A mostani emelkedéssel együtt pedig ma reggel új 16 hónapos csúcsra értek a bank részvényei, az árfolyam pedig a reggeli nyitást követően rövid időre a 13 000 forintos szint felett is volt már.

Idehaza elsősorban az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülésére és az azt követő háttérbeszélgetésre figyeltek a befektetők, a várakozásoknak megfelelően pedig újabb 100 bázisponttal 17,5 százalékra csökkentette a kamatfolyosó felső szélét a Monetáris Tanács. Emellett pedig ugyanilyen mértékben, 15 százalékra csökkent az irányadó kamat is.

Az OTP volt a nap sztárja

Az OTP volt a nap sztárja

Kisebb emelkedéssel zárta a napot a BUX, legnagyobb mértékben pedig az OTP részvényei emelkedtek a hazai blue chipek közül.

Lassan vége a kamatemeléseknek az USA-ban: ez a befektetés lehet az egyik nagy nyertese

Lassan vége a kamatemeléseknek az USA-ban: ez a befektetés lehet az egyik nagy nyertese

Amint az amerikai jegybank közeledik a kamatemelési ciklus végéhez, a befektetők ismét kezdik közelebbről vizsgálni az osztalékrészvényeket, amelyek megfelelő alternatívát nyújthatnak, ha a kötvényhozamok elkezdenek esni. Erre utaló jelek már most is látszanak, hiszen elkezdett egyre több tőke áramlani az osztalékfókuszú befektetések felé. Ráadásul a részvénypiacok elmúlt hónapokban mutatott ereje is úgy tűnik, hogy kitart, miközben a piaci szélesség elkezdett növekedni, vagyis a befektetők elkezdték venni a big tech cégeken kívüli, lemaradó papírokat is, ami szintén osztalékrészvények mellett szól.

Ezermilliárdokat ér, mégsem figyelnek rá eléggé a magyar cégek

Ezermilliárdokat ér, mégsem figyelnek rá eléggé a magyar cégek

A hírnév vagy reputáció a négy hazai tőzsdei blue chip piaci értékét, kapitalizációját nagyságrendileg 4000 milliárd forint körüli összeggel, azaz a magyar GDP közel 7 százalékával képes javítani vagy rontani - derül ki a Pressinform kommunikációs ügynökség és a Portfolio friss online kutatásából. A részt vevő 147 magyarországi vállalati felsővezető szerint a hírnév vagy reputáció átlagosan mintegy 60 százalékban befolyásolja a cégek piaci értékét, sőt, közel egyharmaduk úgy tartja, hogy ez az arány meghaladja a 76 százalékot is.

Vegyes mozgások a magyar tőzsdén

Vegyes mozgások a magyar tőzsdén

A kereskedési idő felénél minimális pluszban van a BUX, a blue chipek közül pedig egyedüliként az OTP részvényei vannak pluszban.

Sok volt a kockázat, de valamit nagyon sokan benéztek az OTP-nél

Sok volt a kockázat, de valamit nagyon sokan benéztek az OTP-nél

Több mint 60 százalékot száguldott az OTP árfolyama a tavalyi mélypontról, idén már 28 százalék a plusz, tavaly március óta nem látott szintre, újra 13 ezer forintig emelkedett ma az árfolyam. Ezen az úton sok volt a szembe szél, de a kockázatok egy része utólag visszanézve kisebb lett, mint amire sokan számítottak, közben a bankcsoport már jóval többről szól, mint Magyarország.

Kisebb mozgások az MNB kamatdöntését megelőzően

Kisebb mozgások az MNB kamatdöntését megelőzően

Kisebb elmozdulásokkal indul a nap a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek vegyes képet mutatnak az MNB délutáni kamatdöntését megelőzően: emelkedik a Mol és az OTP, stagnál a Richter, a Magyar Telekom részvényei pedig mínuszban vannak.

Kedvező hírek érkeztek, kilőttek a kínai EV-gyártók részvényei

Kedvező hírek érkeztek, kilőttek a kínai EV-gyártók részvényei

A kínai EV-gyártók részvényei emelkedtek tegnap, miután a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) hétfőn egy 17 pontból álló nyilatkozatot tett közzé, amely többek között ígéreteket tett a magánbefektetések támogatására a közlekedés, a tiszta energia, az új infrastruktúra, a fejlett gyártás és az ingatlan szektorban - írja a Benzinga.

Ugrik az olajár, jó a hangulat a tőzsdéken

Ugrik az olajár, jó a hangulat a tőzsdéken

Vegyes elmozdulásokkal indult a hét a világ részvénypiacain, a japán tőzsdét elsősorban vártnál jobb vállalati gyorsjelentések húzták feljebb, a kínai részvénypiacok viszont estek, ott a helyi ingatlanpiaci turbulenciák miatt aggódnak a befektetők. Ma a spanyol választások eredményén felül beszerzésimenedzser-index adatok érkeztek Európából és az Egyesült Államokból, a vállalati gyorsjelentések mellett elsősorban ezekre reagáltak és reagálnak a befektetők. Európában a kivárás volt a jellemző, az amerikai tőzsdéken pedig egyre jobb a hangulat, annak ellenére, hogy a legfrissebb BMI-adatok azt mutatták, hogy az Egyesült Államok gazdasági bővülésének lendülete csökkent.

Óriási rali indult a tavalyelőtti sztárrészvénynél

Óriási rali indult a tavalyelőtti sztárrészvénynél

Valósággal kilőtt a kereskedésben a korábbi mémrészvény AMC Entertainment árfolyama, miután egy bíró úgy döntött, hogy blokkolja a mozilánc részvényátstruktúrálási tervét, ami azzal fenyegetett, hogy felhígítja a befektetők részesedését. A vállalat által javasolt ügyletet, amely a jelenlegi részvényesek számára további 129 millió dollár értékű részvényeket biztosíthatott volna, de egyben a perben nem képviselt elsőbbségi részvényesek esetleges követeléseit is rendezte volna, pénteken egy delaware-i bírósági bíró elfogadhatatlannak minősítette.

Ez lenne az, ami eldönti az irányt a következő napokban a tőzsdéken?

Ez lenne az, ami eldönti az irányt a következő napokban a tőzsdéken?

Magyar idő szerint szerdán este 8 órakor teszi közzé kamatdöntését a Federal Reserve, az előzetes várakozások szerint pedig ezúttal 25 bázisponttal emelheti meg az irányadó rátát a jegybank. A piaci szereplők emellett arra számítanak, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkenő inflációs nyomás következtében a mostani lehet a Fed szigorítási ciklusának utolsó kamatemelése, éppen ezért a fő kérdés inkább az lesz, hogy Jerome Powell miféle iránymutatással tud szolgálni az előttünk álló időszakkal kapcsolatban. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan oszlanak meg az általános várakozások, illetve, hogy lehetnek -e komolyabb piaci hatásai a szerdai eseményeknek.

Jöhet a Tesla nagy dobása - 8 millió forintos elektromos autót gyártanának

Jöhet a Tesla nagy dobása - 8 millió forintos elektromos autót gyártanának

A Tesla képviselői még ebben a hónapban találkoznak az indiai kereskedelmi miniszterrel, hogy megvitassák egy olyan gyár építésének terveit, amely a vállalat által tervezett 2 millió rúpiás, vagyis valamivel több, mint 8 millió forintba kerülő autó gyártására szolgálna, tudta meg a Reuters.

Milyen medvepiac? Egyre közelebb a csúcsdöntés a tőzsdéken

Milyen medvepiac? Egyre közelebb a csúcsdöntés a tőzsdéken

Az elmúlt bő másfél év jól reprezentálja, mennyire gyorsan tudnak új irány venni a tőzsdék, és milyen sebességgel hajlamosak leváltani egy uralkodó narratívát a piacok. Míg tavaly év elején a kamatemelések beindulása, az ukrajnai  háború, és az energiaválság miatt alakult ki medvepiac a világ tőzsdéin, addig az év végére már egészen mást kezdtek árazni a piacok. Ez utóbbi az elmúlt hónapokban jelentős emelkedéshez vezetett a világ vezető részvényindexeinek értékében, ami egyes tőzsdék esetében a medvepiaci esés teljes kitörlését, másoknál pedig új történelmi csúcsokat jelentett. Megnéztük, hogy állnak a világ legszélesebb körben körben követett részvényindexei a medvepiaci esés ledolgozásában, és hogy mennyire vagyunk az új történelmi csúcsoktól.

Itt a második kör - Ma is száguld az Opus!

Itt a második kör - Ma is száguld az Opus!

Másfél hónap alatt több mint duplájára emelkedett az Opus árfolyama. A mai emelkedés mögött hír is van, a vállalat saját részvény visszavásárlási programot indít.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.