Kieshet a sávból a font
Ma a GBPUSD mellett a Home Depot grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
Ma a GBPUSD mellett a Home Depot grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
A PayPal leválasztása helyett jobb lenne az eBaynek, ha felvásárolná a Google - fejtette ki a véleményét a Baird Equity Research elemzője. Ezzel egy valóságos internetes óriás jönne létre. A lépés mind a két fél számára jó lenne, nem is világos, hogy a milliárdos befektető, Carl Icahn miért nem ezt erőlteti - tette hozzá.
Csökkentette a Richter részvényeire vonatkozó célárfolyamát a UBS elemzője, mely a korábbi 4800 forintról 4700 forintra változott. Miután azonban az új célár is jelentősen felülmúlja a jelenlegi tőzsdei árfolyamot, a szakértő vételre javasolja a papírokat. A korábbi ajánlás semleges volt.
Egyre közelebb kerülünk a parlamenti választásokhoz, így a Portfolio.hu a hagyományokhoz híven megkérdezte a hazai piacon aktív elemzőket és alapkezelőket az egyes választási kimenetelek lehetséges piaci hatásairól. Az összkép azt mutatja, hogy a szakértők véleménye nagyot változott 2010-hez képest, akkor szinte megváltásként tekintettek a Fideszre, míg most valamennyi Fidesz formáció esetén kedvezőtlen piaci hatásokkal számolnak. Egyedül a baloldaltól várnak pozitív tőzsdei hatásokat, ezt talán az magyarázhatja, hogy bíznak az ágazati különadók ilyen esetben történő kivezetésében, vagy legalább az adóterhelés mértékének csökkentésében.
Az elmúlt napok esése után ismét jó a hangulat a világ tőzsdéin, a befektetők főként annak örülnek, hogy az ukrán helyzet nem romlott tovább, durva katonai konfliktustól egyelőre nem kell tartani. A nap folyamán kedvező amerikai makroadatok is napvilágot láttak, ezeknek is örültek a befektetők. Nem csak az orosz, de az európai és az amerikai részvényindexek is emelkednek ma, látható a megkönnyebbülés a tőzsdéken.
Az Alkotmánybíróság hétfői határozata nem teremtett új helyzetet a devizahiteles szerződéseket érintően - közölte a Magyar Bankszövetség az MTI-vel hétfőn.
A Krím-félszigeten népszavazást tartottak az Oroszországhoz történő csatlakozásról, ez egyértelművé tette, hogy a félsziget kiszakad majd Ukrajnából. A voksolást követően viszont nem indult újabb orosz katonai akció, ami jótékonyan hatott a nemzetközi és a magyar részvénypiacra egyaránt. A hazai blue chipek kivétel nélkül erősödtek, az OTP árfolyama közel 5 százalékot, míg a Richter árfolyama közel 6 százalékot ralizott.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. közölte: 2014. április 17-én 10:00 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Rába Nyrt. Kereskedelmi Központjában (Hotel Konferencia, 9022 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.).
Az előzetes terveknek megfelelően elindította a Miskolci Geotermikus Projekt második fázisának kivitelezését a PannErgy. A beruházás célja a Miskolc Megyei Jogú Város Belvárosi -illetve Egyetemvárosi hőkörzetének geotermikus hővel történő ellátása - áll a társaság közleményében.
A Castlight Health nevű technológiai vállalat részvényeiért egyszerűen megőrülnek a befektetők, pedig a társaság nem túl olcsó. A cég alig termel bevételt, a menedzsment szerint még a következő években sem lesz nyereséges, és a kibocsátási ár alapján az árbevételének több mint harmincszorosa a vállalat piaci kapitalizációja, ez azonban nem érdekli a befektetőket, már az első nap 150 százalékot emelkedett az árfolyam. De mitől ilyen jó a sztori?
Ismét pert vesztettek a hedge fundok a Porschéval szemben, ezúttal a német bíróság utasította el azt a keresetet, ami 1,38 milliárd eurós kártérítést követelt volna a német luxus-autógyártó vezető menedzsereitől - írja a Reuters.
Megérkezett a bejelentés a Vodafone spanyolországi bevásárlásáról, a társaság megállapodott az Ono nevű kábelszolgáltató 7,2 milliárd euróért történő megvásárlásáról - olvasható a cég által kiadott közleményben.
A Fed hamarosan közzéteszi stressztesztjeinek eredményét, amelyből kiderül, mennyi "felesleges" tőkét halmoztak fel - írja a Bloomberg. A legnagyobb amerikai bankok az eredményektől függően összesen akár 75 milliárd dollárt is fizethetnek részvényeseiknek osztalékként, vagy részvény-visszavásárlási programokon keresztül a következő egy évben.
Az Egyesült Államok 5 éven belül építheti le a Fannie Mae és a Freddy Mac többségi állami tulajdonban álló jelzálogfinanszírozókat - számolt be a Bloomberg. A Szenátus banki bizottságának szándéka szerint a társaságok megszűnéséig az összes addig megtermelt nyereség továbbra is a költségvetést duzzasztja majd.
Alulteljesített az elmúlt napokban a német piac, ezzel több papír is olyan szintre került, ahol hetekre eldőlhet a további irány. Ma az Allianz és a Fresenius grafikonját elemeztük részletesen.
Az elmúlt két év legnagyobb amerikai részvénykibocsátását egy kínai cég viheti véghez hamarosan, az Alibaba ugyanis végül nem a hongkongi, hanem az amerikai tőzsde mellett döntött. A cég kapitalizációja elérheti a 200 milliárd dollárt, amivel a második legnagyobb internetes cég lehet a Google után az Egyesült Államokban.
A német atomenergia iparban bekövetkezett változások miatt szenvedő RWE értékesítette olaj és gázipari részlegét az orosz milliárdos, Mikhail Fridman vezette befektetői csoportnak - számolt be tegnap este a Reuters. A tranzakció a részleg értékét mintegy 5,1 milliárd euróra értékeli.
Sorra követik el az öngyilkosságokat a pénzügyi szektorban, idén már több mint 10 halálesetet regisztráltak. Az érintettek között olyan neves intézmények találhatók, mint a JP Morgan, ahol csak az idén három halálesetet regisztráltak. Ez persze nem az első alkalom, hogy a pénzügyi szektor az öngyilkosságoktól hangos, 2009 elején, rögtön a pénzügyi válság kirobbanását követően a milliárdos Adolf Merckle vetett véget életének, amikor egy vonat elé feküdt. A merényletet Merckle azért követte el, mert több rossz üzleti döntés következtében veszélybe sodródott családi vállalkozása.
A Synergon Outsource Kft. 2014. március 13-án 110 000 darab Synergon T sorozatú törzsrészvényt értékesített tőzsdén kívüli ügylet keretében a Synergon Integrator Kft. részére 200 forint/darab árfolyamon, amely részvényeket a Synergon Integrator Kft. 2014. március 13-án a Buda-Cash Brókerház Zrt. közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén értékesítette - áll a BÉT oldalán.
Az elmúlt egy hónapban "turbulenciába" kerültek a Boeing befektetői, a céggel kapcsolatban több negatív hír is napvilágot látott. Jim Cramer, a CNBC neves műsorvezetője azt a kérdést feszegeti, hogy az árfolyamesés jó vételi lehetőséget teremtett-e most a részvényekben?
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.