tőzsde

Nagyot hajráztak a tőzsdék - Mi jöhet ezután?

Az idei év első felében meglehetősen jól teljesítettek a részvénypiacok (az S&P 500 index 6%-kal került feljebb), így a befektetők joggal tehetik fel a kérdést, vajon milyen esélye van annak, hogy ez a második félévben is megismétlődjön. Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája ezt igyekezett megvizsgálni, és arra a következtetésre jutott, hogy semmiféle érdemleges kapcsolat nem mutatható ki az első és a második féléves tőzsdei teljesítmények között. Vagyis hiába volt erős az első félév, ebből még semmit nem tudunk meg arra vonatkozóan, hogy milyen lehet a második.

Komoly felértékelődést látnak a MOL-ban

A legutóbb bejelentett felvásárlást követően javította a MOL papírokra vonatkozó ajánlását a Raiffeisen, mely most már vételre javasolja a részvényeket. A célárfolyam is emelkedett, méghozzá jelentősen, a korábbi 13 600 forintról 14 500 forintra. Az új célárfolyam közel 20%-kal múlja felül a legutóbbi tőzsdei záróárfolyamot.

Remek hangulatban kezdték a tőzsdék az év második felét

Remekül indult az év második fele az Egyesült Államok tőkepiacán, mind a részvények mind a kötvények raliztak július elsején. A pozitív réssel nyitó S&P 500 részvényindex szinte töretlenül emelkedett a mai napon, míg a Dow Jones karnyújtásnyira került a 17 ezres lélektani értékhez. A mai nap egyik nagy nyertese a Twitter volt, ami esetében a befektetők az új pénzügyi igazgató kinevezésének örültek meg.

Ismét az OTP-t vették célba

Ahogy a tegnapi kereskedésben, úgy ma is az OTP-részvények mozgatták elsősorban a BUX-ot, mivel a bankpapír árfolyama ma is esett, így a vezető hazai indexnek is rossz napja volt. A kissé rossz hazai részvénypiaci hangulat ellenére a fejlett országok tőzsdéin vették a papírokat, a magyar tőzsdezárás idején 0,5-1 százalék körüli mértékben emelkedtek az irányadó indexek.

Sose gondolnád, mibe kellett volna fektetned a pénzed!

Kifejezetten jó a hangulat a világ tőzsdéin, ennek megfelelően a fontosabb részvénypiacok a tavalyi nagy rali után idén tovább emelkedtek. Egészen meglepő tőzsdék emelkedtek a legtöbbet az év első 6 hónapjában, ki gondolta volna az év elején, hogy a dán, a pakisztáni vagy az argentin részvénypiac teljesít majd idén a legjobban. (a devizahatások kiszűrése miatt dollárban hasonlítottuk össze a teljesítményeket)

Ettől retteghetnek csak igazán az autósok

Akár 150 dollárig is emelkedhet a Brent típusú kőolaj árfolyama, amennyiben az iraki feszültségek az ország déli részére is átterjednek, ahol a nagy, exportra termelő olajmezők találhatók - írja a Societe Generale tegnap kiadott elemzésében. A Brent árfolyama jelenleg 112 dollár környékén mozog.

Concorde: veszteséges lesz idén az OTP!

A devizahiteleseket érintő törvényjavaslat a Concorde korábbi várakozásainál szigorúbb lett, az elemzőház csökkentette célárát, intézményi ajánlásuk alulsúlyozás.

Az aranykor vége

Az elmúlt hetekben jó 80 dollárt emelkedett az arany unciánkénti ára, ám mostanra akadályhoz ért az árfolyam. A technikai szint, valamint Turbó Trader stratégiánk alapján is kereskedési lehetőség van kibontakozóban a grafikonon. Hol vannak a vételi és eladási szintek? Videó technikai elemzésünkből megtudhatja.

40 százalékot kerestél vagy buktál idén?

Nagyon nem mindegy, melyik magyar részvénybe fektettünk idén, a hazai papírok árfolyama nagy szórást mutatott az első fél évben. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mi mozgatta az árfolyamokat az elmúlt 6 hónapban.

Bűnös a BNP - Drágán megfizetnek a terrorizmus támogatásáért

Tegnap este beigazolódtak a sajtóértesülések, a BNP Paribas az amerikai tőzsdék zárása után bejelentette, hogy 8,9 milliárd dollárnyi bírságot fizetnek Irán, Szudán és más rezsimekkel szemben bevezetett szankciók megsértése miatt - írja a Financial Times. A bankot ráadásul bűnösnek nyilvánították a vádakban, vagyis a megállapodással nem sikerült jogilag sem tisztára mosnia magát a banknak.

Focicsapatba szállna be a Puma

Újabb nagy halat foghatott ki a tőzsdén jegyzett német sztárcsapat, a Borussia Dortmundba a Handelsblatt információi szerint a Puma szállna be.

Újra hasít a befektetők nagy kedvence

Nagyot esett március óta az Osram árfolyama, most azonban fordulat látszik: az elemzők is egyre optimistábbak a mostani árszinteken, és a versenytársak felől is jó hírek érkeztek.

2009 óta a legerősebb második negyedévét zárta az S&P 500

A hét második felében várható fontos makroadatok és EKB-ülés előtt az amerikai tőzsdéken a pénteki zárószintek körül indult a kereskedés. A befektetőket az is csak rövid időre rázta fel, hogy a négy órakor közzétett amerikai ingatlanpiaci adat jobb lett a vártnál. Az indexek végül vegyesen teljesítettek, de a negyedév egészét nézve mindhárom tőzsdemutató jól teljesített.

Óriásit kaszálhattál, ha a kamerás cégre fogadtál

Még csak csütörtökön indult a kereskedés a GoPro részvényeivel, ám az árfolyam azóta rendíthetetlenül emelkedik. A kurzus a 24 dolláros kibocsátási árhoz képest közel 67 százalékkal került feljebb. A papírok ma is felülteljesítők, több mint 10 százalékkal emelkedik az árfolyam.

Tovább vette az Enefit az E-Star ESCO

Az E-Star ESCO kft. tovább vette az Enefi részvényeit, a társaság pénteken 12 560, hétfőn pedig 1600 darabot vásárolt rendre 160 és 158,6 forintos részvényenkénti áron. A tranzakciókat követően 86 045 darab részvénnyel rendelkezik, míg a kapcsolt vállalkozásoknál levő részvények száma 1 314 690 darab.

Ők terjesztették a rémhíreket a bolgár bankokról

Vádat emeltek hétfőn két bróker ellen a hatóságok Bulgáriában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rémhírek terjesztésével megpróbálták aláásni vezető bolgár bankok stabilitását, emiatt a betétesek múlt héten több mint 400 millió eurót (126 milliárd forint) vettek ki számláikról, és az Európai Bizottság beavatkozására is szükség volt a pánik lecsillapításához.

Végelszámolják a CIG-leányt

A CIG Pannónia igazgatósága arról döntött, hogy jogutód nélkül végelszámolással a vállalat megszünteti a társaság 100%-os tulajdonában álló CIG Pannónia Szolgáltató Központ Kft-t.

Devizahiteles hírektől szenvedett az OTP

A nyugat-európai és az amerikai tőzsdéken az előző napi zárószintek körül folyt a kereskedés ennek ellenére a BUX végig alulteljesítő volt. Ennek oka az OTP gyenge teljesítménye volt, a bankpapírt a devizahiteles hírek továbbra is nyomás alatt tartották.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.