tőzsde

Az OTP vezetésével erősödött a magyar tőzsde

Remek a befektetői hangulat a világban elsősorban annak köszönhetően, hogy múlt pénteken Oroszország bejelentette: befejezik az ukrán határ mellett tartott hadgyakorlatukat. A nyugati részvényindexekhez hasonlóan a BUX is erősödött. A magyar nagypapírok közül az OTP teljesített a legjobban.

Sokat bukhattunk a devizagyengülésen

Az elmúlt 2,5 évet tekintve a japán részvénypiac igen jelentős emelkedést produkált, masszívan felülteljesítve amerikai társát, melyre szintén nem lehetett panasz a csaknem 60%-os felértékelődés láttán. A külföldi piacokon részt vevő befektetőknek azonban az árfolyam alakulás mellett a devizák mozgása is lényeges, ezt jól jelzi, hogy amennyiben a japán tőzsde teljesítményét dollárban nézzük, akkor már alulteljesítés volt megfigyelhető, a deviza a hozam jelentős részét elvitte. Fontos szempont tehát, hogy hogyan kezeljük a devizakockázatot, alkalmazunk-e fedezést, ha igen, milyen mértékben, illetve az is kérdés, hogy aktív, vagy passzív módon fedezzünk.

70 milliárd dolláros ügylet az energiaszektorban

A csővezetékeket gyártó amerikai vállalatóriás, a Kinder Morgan a hétvégén jelentette be, hogy az összes, nyilvános piacon forgó leányvállalatát egybevonja egy 70 milliárd dolláros tranzakció keretében - írja a Reuters. A társaság ezzel igyekszik megfelelni a befektetői elvárásoknak, sokan ugyanis aggodalmukat fejezték ki a növekedési kilátások és a komplikált pénzügyi struktúra kapcsán.

Nagy veszteség jöhet az OTP-nél

Pénteken jelent az OTP, az elemzők azzal számolnak, hogy a devizahiteles csomag miatt már a második negyedévben jelentős veszteség érhette a bankot.

Részvényekkel spekulál a svájci jegybank

A svájci jegybank az elmúlt napokban fedte fel, hogy milyen amerikai részvények voltak a birtokában az idei második negyedév során, ezekből pedig az derült ki, hogy a bank több részvényben is csökkentette pozícióját. A svájci jegybank egyike azoknak, melyek a tartalékok egy részét részvényben tartja.

Békén hagyja az orosz bankokat az MSCI

Pénteken közleményében ismertette a globális index-szolgáltató MSCI, hogy az orosz VTB és Sberbank részvényei benne maradnak az MSCI Oroszország indexben. A befektetők főként a legutóbb bejelentett külföldi szankciók miatt tarthattak az említett részvények indexből való kiesésétől, melyek jelentősen megnehezítik számukra a külföldi tőkebevonást.

Betett a McDonald’s-nak a húsbotrány

Nagy meglepetést okozott a McDonald's a júliusi értékesítési adataival, melyek szerint a globális értékesítések jóval a várt felett csökkentek, különösen az ázsiai régióban volt látványos a visszaesés a beszállítóknál tapasztalt élelmiszer minőségi problémák miatt.

Tarolt a BMW

Sorra érkeznek a kedvező hírek a BMW-től: a hét eleji erős negyedéves

Az orosz bejelentéseknek örültek a befektetők

Az irányadó amerikai részvényindexek kivétel nélkül erősödtek annak ellenére, hogy a Pentagon Twitter üzenőfala szerint légicsapást hajtott végre ma délután magyar idő szerint röviddel 3 óra előtt az amerikai hadsereg az iraki lázadó erők tüzérségi állásai ellen. A jó hangulat hátterében az állhatott, hogy az oroszok bejelentették: befejezik a hadgyakorlatot az orosz-ukrán határ közelében. Továbbá ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy mindent elkövetnek az ukrajnai helyzet eszkalálódásának megakadályozására a feszültség enyhítése érdekében.

Az OTP-nek nem sikerült a bravúr

Nem elég, hogy az orosz-ukrán határon egyre nagyobb a feszültség, Moszkva pedig bejelentette az első gazdasági válaszcsapását, újabb geopolitikai gócpontok kerültek fel a térképre. Csütörtök este olyan hírek érkeztek, hogy az Egyesült Államok célzott légicsapást mért Irakban a terroristák ellen (ezt később cáfolták), és a gázai feszültség is kiújult a 3 napos tűzszünet lejárta után. Mindezek fényében nem volt meglepő, hogy a befektetők igyekeztek fedezékbe vonulni.

Fontosabb részletek

  • Ezért aggódnak nagyon a befektetők:
  • az orosz-ukrán konfliktus
  • a nyugat és Oroszország szembenállása, a bevezetett szankciók várható negatív következményei
  • az európai gazdasági növekedés lassulása
  • a Fed eszközvásárlási programjának lassítása (a keretösszeg csökkentése)
  • az amerikai kötvényhozamok megugrása
  • a dollár erősödése
  • geopolitikai feszültségek
  • közelgő török választások okozta bizonytalanság
  • A Bank of Japan bejelentései, romló exportkilátások
  • Vegyes kínai külkereskedelmi adatok

Úgy játszanak a Fiat-papírokkal, mint macska az egérrel

Az elmúlt napokban záporoztak a fontos hírek a Fiattal kapcsolatban, így nem meglepő, hogy rendkívül volatilis árfolyammozgásokat láthattunk. Pénteken a kereskedés is megállt annak hatására, hogy hirtelen túl sok vevő jelent meg egyszerre a cég piacán.

Köddé vált a Zynga felhasználóinak harmada

Nem jól sikerült a második negyedév a Zynga számára, a vállalat az előző év azonos időszakától és az elemzői konszenzustól is elmaradó bevételekről számolt be, sőt az aktív felhasználók száma mintegy harmadával esett egy év alatt. A menedzsment ráadásul borúsabban látja a 2014-es pénzügyi évet a korábbi prognózisához képest. A részvények árfolyama több százalékkal zuhan.

Száguld az ebola-részvény

A hét elején már beszámoltunk a Tekmira nevű biotechnológiai cégről, amelynek egyik készítménye segíthet az ebola-járvány megfékezésében. A cég részvényeinek árfolyama az elmúlt két napban 28 százalékot emelkedett.

Hihetetlen tempóban növekszik a SolarCity

Az elemzői várakozások fényében vegyes számokat tett közzé a SolarCity, azonban bázishoz képest továbbra is óriási ütemben növekszik a vállalat. A menedzsment szerint a növekedés a következő időszakban sem lassul, és az idei illetve a következő évre kitűzött ambiciózus terveket továbbra is tarthatónak véli. A részvények több százalékos emelkedéssel reagáltak annak ellenére, hogy a részvénypiacokon rossz a hangulat.

Sorsdöntő szinthez érkezett az OTP

Az OTP az elmúlt hetek esését követően fontos támaszzónához érkezett, a 3 800 forintos szinthez ahol láthatóan ismét megjelentek a vevők a bankpapír piacán. A kérdés most az, hogy kitart-e a támasz, amit negyedszer tesztel az árfolyam, vagy elesik, további teret engedve a gyengülésnek.

Összeomlás vagy szárnyalás? - Videó technikai elemzés

Az elmúlt hetek árfolyamesésében sokan a vég kezdetét látják, de a pakliban az is benne van, hogy a most zajló folyamatok csak egy mezei korrekciót jelentenek, amelyet további szárnyalás követ. Videó elemzésünkből megtudhatja, hogy Turbo Trader szisztémánk melyik szcenáriót favorizálja, valamint meghatározó technikai szinteket azonosítunk az S&P500 grafikonján.

Erste: nem vezetik ki a Magyar Telekomot!

Eladásra ajánlja a Magyar Telekom részvényeit az Erste. Az elemzőház szerint a Deutsche Telekom nem veszi meg a nem nála lévő részvényeket és nem vezetik ki a papírokat.

Bivalyerős teljesítmény az Allianztól (2.)

A Reuters 1,55 milliárd eurós elemzői konszenzusát felülmúló, 1,76 milliárd eurós adózott eredményről számolt be az Allianz. A biztosító pénteken közzétett második negyedéves gyorsjelentésének fontosabb részletei:

  • Az eredmény a legjobb elemzői becslést is felülmúlja,
  • A vagyonkezelési divízió tovább gyengélkedett, a biztosítási értékesítések viszont jól mentek, és minden biztosítási üzletág jól teljesített,
  • Az éves eredményterv időarányos része túlteljesült, így a korábban jelzett 9,5-10,5 milliárd eurós működési profitsáv felső szélét veszi célba a biztosító.

Göröngyös úton a Rába

Régen láttunk olyan magas árbevételt a Rábánál, mint a második negyedévben, ehhez a beinduló buszgyártás és a gépkocsi-alkatrész eladások felpörgése járult hozzá. Az exportpiacokon viszont jelentősen visszaesett az értékesítés, elsősorban az amerikai és a FÁK-országok piacain volt jelentős a visszaesés.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.