tőkepiac

PMÁP után: itt a magyar tőkepiac nagy pillanata

PMÁP után: itt a magyar tőkepiac nagy pillanata

A mostani időszak a kockázatmentes kamateső végével felszabaduló források mellett más okok miatt is megfelelő arra, hogy a hazai tőzsdéről, annak fejlesztési lehetőségeiről beszéljünk. Véleménycikk Szécsényi Bálinttól, a Budapesti Értéktőzsde korábbi alelnökétől, az Equilor Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatójától.

Ursula von der Leyen kiforgatja az EU-t mind a négy sarkából

Ursula von der Leyen kiforgatja az EU-t mind a négy sarkából

Európának alkalmazkodnia kell a geostratégiai verseny új korszakához, amelynek fontos alkotóeleme az Európai Bizottság készülő ütemterve, a "versenyképességi iránytű", amely a termelékenység növelésére, a szén-dioxid-mentesítésre és a bürokrácia csökkentésére összpontosít. A fő témák között szerepelt a tőkepiaci unió létrehozása, a vállalkozások szabályozásának könnyítése, valamint az energiafüggetlenség a tiszta energiamegoldások révén – mondta el Ursula von der Leyen a Világgazdasági Fórum 2025 című rendezvényen tartott beszédében. Hangsúlyozta továbbá a nemzetközi együttműködés fontosságát az olyan globális kihívások kezelésében, mint az éghajlatváltozás és a mesterséges intelligencia, kiemelve Európa elkötelezettségét értékei mellett és készségét arra, hogy pragmatikusan vegyen részt a változó globális környezetben. Donald Trump amerikai elnök beiktatása után egy nappal von der Leyen látványosan az Egyesült Államok globális kapcsolatrendszerek megüresedő helyére pozícionálta az Európai Uniót.

Így mozgott a forint Donald Trump beiktatása után

Így mozgott a forint Donald Trump beiktatása után

Jelentős forinterősödést okozott hétfőn délután az a kiszivárgott értesülés, hogy Donald Trump a mai beiktatás után óvatosan haladna a vámemelési kérdésekben, és az európai kontinensről nem is esett szó az elnöki memorandumban. Ennek hatására az euró nagyot erősödött a dollárral szemben, de a mozgások hétfőn késő délután megakadtak, így a forint menetelése is.

Megduplázta magyarországi beruházásait az EBRD

Megduplázta magyarországi beruházásait az EBRD

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) arról számolt be, hogy 2024-ben csaknem megduplázódnak a magyarországi beruházásai, melyek 14 projektben 137 millió eurót tettek ki.

Beindulhat idén az M&A-piac a Wall Street-i bankárok szerint

Beindulhat idén az M&A-piac a Wall Street-i bankárok szerint

A Wall Street-i bankárok már most bizakodóak a fúziók és felvásárlások idei fellendülésével kapcsolatban, ami a szélesebb értelemben vett befektetési banki tevékenységet is élénkíteni fogja - írja a Reuters.

Új vezető a Futureal alternatív vagyonkezelői üzletágánál

Új vezető a Futureal alternatív vagyonkezelői üzletágánál

A Futureal-csoport tőkepiaci igazgatója, Pető Gábor tölti be mostantól a cégcsoporthoz tartozó Finext Befektetési Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöki pozícióját. Az évtizedes pénzügyi tapasztalattal rendelkező szakember eddigi feladatai mellett a Finext teljes körű operatív irányításáért is felel.

A legnagyobb amerikai bankok is bajba kerülhetnek a CATL fekete listára való felvétele miatt

A legnagyobb amerikai bankok is bajba kerülhetnek a CATL fekete listára való felvétele miatt

A Wall Street-i bankok számára komoly dilemmát okoz az amerikai védelmi minisztérium legújabb döntése, amely a CATL-t, a világ legnagyobb elektromos járműakkumulátor-gyártóját felvette a kínai hadsereggel kapcsolatban állónak ítélt vállalatok listájára. Ez a lépés éppen akkor történt, amikor a cég Hongkong egyik legnagyobb tőzsdei bevezetését tervezi - jelentette a Financial Times.

Elhunyt Juscsák György

Elhunyt Juscsák György

Elhunyt Juscsák György, a JP Morgan Asset Management igazgatója – közölte lapunkkal a társaság.

Összeesett a magyar ingatlan-befektetői piac – Mi történik?

Összeesett a magyar ingatlan-befektetői piac – Mi történik?

2024 izgalmas év volt az ingatlanpiacon: meglepő fordulatok, változó keresleti preferenciák és kihívásokkal teli befektetési környezet formálták az ágazatot. A mai adásban az ingatlanárak dinamikájáról, a befektetési volumenek csökkenésének okairól, valamint az iroda- és ipari ingatlanok helyzetéről beszélgettünk két vendégünkkel: Tuza Ritával, az IO Partners tőkepiaci igazgatójával és Würsching Péterrel, a cég bérbeadási vezetőjével.

Zsugorodhat az egyik legfontosabb magyar ágazat jövőre

Zsugorodhat az egyik legfontosabb magyar ágazat jövőre

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében a ma érkező, októberi építőipari adatokat elemeztük. Vendégünk volt Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. A második részben arról volt szó, hogy a Google bemutatta a Willow névre keresztelt kvantumprocesszort, ami állításuk szerint mérföldkő lehet a kvantumszámítógépek fejlesztésében. Ennek technológiai és tőkepiaci hatásait vizsgáltuk meg Kaszab Balázzsal a Portfolio részvénypiaci elemzőjével.

„Európa versenyképessége veszélyben, ha nem skálázódunk gyorsan”

„Európa versenyképessége veszélyben, ha nem skálázódunk gyorsan”

A Draghi-jelentés egyértelműen hangsúlyozza az innováció fontosságát – 320 oldalán 400 alkalommal említi ezt a fogalmat –, de hogyan biztosíthatjuk, hogy az innováció több legyen, mint egy divatos kifejezés? Egy exkluzív interjúban Martin Kern, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) igazgatója az innovációs finanszírozás növelésének szükségességéről, a startupok támogatásáról, a készségbeli hiányosságok áthidalásáról és az uniós régiók közötti különbségek kezeléséről beszélt a Portfolio-nak. Kern emellett rávilágított az EIT azon erőfeszítéseire, amelyek a határokon átnyúló együttműködéseket támogatják, a közép- és kelet-európai innovációs kapacitások fejlesztésére összpontosítanak, és elősegítik a nyugat-balkáni régiók fejlődését. „Európa versenyképessége attól függ, hogy minden területen sikerül-e növelni az innováció mértékét” – hangsúlyozta Kern, miközben vázolta az EIT szerepét ebben az átalakulási folyamatban.

Váratlan fordulat jöhet a lakossági állampapíroknál

Váratlan fordulat jöhet a lakossági állampapíroknál

Már hallgatható a Portfolio Checklist podcast pénteki adása. A műsor első részében azt elemeztük, mit vár a kormány azoktól a magas hozamú lakossági állampapíroktól, amelyek kamatfordulója jövő év elején esedékes. A témáról Árgyelán Ágnest, a Portfolio pénzügy rovatának elemzőjét kérdeztük. A második részben az Orbán Viktor által péntek reggel belengetett EU-s költségvetési vétóról, és annak hátteréről volt szó. A témában Szabó Dániel, a Portfolio uniós ügyekkel foglalkozó elemzője volt a vendégünk.

Részvény, kötvény, ingatlan - Mibe fektessünk 2025-ben?

Részvény, kötvény, ingatlan - Mibe fektessünk 2025-ben?

2024. december 10-én kerül megrendezésre a Kimpton BEM Budapest hotelben a Mibe fektessünk 2025-ben? rendezvény, amely átfogó képet nyújt a jövő év befektetési kilátásairól, figyelembe véve a geopolitikai feszültségeket, a gazdasági változásokat és a pénzügyi piacok alakulását. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

Egyre biztosabb, ki veszi meg az Allianz alapkezelőjét

Egyre biztosabb, ki veszi meg az Allianz alapkezelőjét

Az Amundi, Európa legnagyobb alapkezelője érdeklődést mutat az Allianz vagyonkezelő leányvállalata, az Allianz Global Investors megszerzése iránt. A francia cég már hónapok óta tárgyal a német biztosítási óriással az ügyletről, amely az iparági konszolidáció újabb lépése lehet. A tárgyalások több lehetséges forgatókönyvet tartalmaznak, beleértve a teljes felvásárlást vagy egy olyan kombinációt, amelyben az Allianz jelentős részesedést tartana meg - közölte a Bloomberg.

Itt a kriptósok új kedvence - Még nem késő beszállni?

Itt a kriptósok új kedvence - Még nem késő beszállni?

A bitcoin emelkedésének megtorpanásával egy nagyobb figyelmet kapnak a kisebb coinok. A napokban már több izgalmas kriptopiaci befektetési lehetőséget is mutattunk, ez pedig most sincs másként. Mutatunk egy olyan coint, amelyre valósággal rárepültek a befektetők az előző napokban. Megnéztük, hogy mit érdemes tudni erről a kriptóról, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy érdemes lehet-e még beszállni. Lássuk!

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.