Florida állam törvényhozása olyan törvényjavaslatot tárgyal, amely jelentősen lazítana a gyermekmunka szabályozásán. A republikánus vezetésű állam ezzel próbálja orvosolni azt a munkaerőhiányt, ami a szigorú bevándorlási politika következtében alakult ki - tudósított a CNN.
2026 januárjától teljes személyi jövedelemadó-mentességet kaphatnak a 30 év alatti anyák, a vonatkozó törvényjavaslatot hétfőn benyújtották az országgyűlésnek - írta a Telex.
Nemrég írtunk arról a törvényjavaslatról, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter mutatott be, aki szerint a kistelepülések védelme érdekében akár az ingatlanok adásvételének tiltására is sor kerülhet. Ezúttal a Telex gyűjtötte össze azokat a településeket, ahol a fentiek szerint várhatóan nem lehet majd ingatlant vásárolni, mi pedig szakértőket kérdeztünk arról, milyen hatása lehet ennek a piac egészére nézve.
Hamarosan törvényjavaslat születhet az amerikai adófizetőknek szánt 5000 dolláros "DOGE-osztalék" kifizetéséről, amit a kormányzati hatékonyság növelésén megspórolt összegből szándékozhat finanszírozni a Trump-adminisztráció. A kezdeményezés Donald Trump és Elon Musk támogatását egyaránt élvezi, megvalósíthatósága azonban erősen kérdéses - írja a Newsweek.
Meglepő törvényjavaslatot mutatott be nemrég Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki szerint a kistelepülések védelme érdekében akár olyan sarkalatos törvény bevezetésére is sor kerülhet, amely az ingatlanok adásvételének tiltását, elővásárlási jog kiterjesztését, az ingatlanvásárlás feltételekhez kötését és helyi adózási kötelezettségek megállapítását is magában foglalja. Az alábbiakban megnéztük, milyen következményekkel járna mindez a hazai lakáspiacra nézve.
A közösségi értékvédelmi konzultáció során öt olyan lehetőség körvonalazódik, amely megoldást jelenthet a települések védelme érdekében - jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Az amerikai képviselőház kedden elfogadta azt a finanszírozási törvényjavaslatot, amely elháríthatja a washingtoni szövetségi kormányzat hétvégén esedékes leállását. A törvényjavaslat ezáltal a szenátus elé kerül, ahol bizonytalan a sorsa. Mindenki azt figyeli, mit fognak lépni a kisebbségben lévő demokraták - számol be a Hill.
Az amerikai képviselőházat irányító republikánusok szombaton mutatták be hat hónapos átmeneti finanszírozási törvényjavaslatukat, amely, ha a kongresszus elfogadja, március 14-én elkerülné a kormány leállását, és a jelenlegi kormányzati finanszírozást a 2025-ös költségvetési évig meghosszabbítaná – írja a Reuters.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a kormány alkotmánymódosítással és sarkalatos törvénnyel erősítené a települések önazonosságának védelmét. A tárcavezető szerint a cél az, hogy a helyi közösségek saját értékeiket és hagyományaikat megőrizhessék. Ennek érdekében országos konzultációsorozat indul, amelynek tapasztalatait beépítik egy sarkalatos törvényjavaslatba, akár az alaptörvénybe.
A parlament tavaszi ülésszakán elfogadhatják az energiaitalok fogyasztásának korlátozásáról szóló javaslatot - közölte Nacsa Lőrinc és Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a közösségi oldalukon kedden közzétett közös videóban.
Törvényjavaslatot nyújt be néhány republikánus szenátor, melynek célja kiléptetni az Egyesült Államokat az Egyesült Nemzetek Szervezetéből (ENSZ) – írta meg a Fox News.
Donald Trump amerikai elnök támogatja az Egyesült Államok fővárosának, Washington D.C-nek a szövetségi ellenőrzés alá vételét. Republikánus törvényhozók éppen két hete nyújtottak be a Kongresszusban egy javaslatot a fővárosi önkormányzat megszüntetéséről.
A kormány átfogó KRESZ-módosítást tervez - számolt be a Telex. A tervezet számos új elemet tartalmaz a gyalogosokra, kerékpárosokra, elektromos rollerekre és autósokra vonatkozóan, valamint a motoros védőfelszerelések használatát illetően is.
A horvát kormány csütörtökön rendkívüli árintézkedésről fogadott el törvényjavaslatot az állampolgárok életszínvonalának védelme és a piaci zavarokra való gyors reagálás érdekében - közölte Ante Susnjar gazdasági miniszter a kabinet ülését követően. A tárcavezető elmondta: az előző törvényt még 1997-ben fogadták el, ezért azt összhangba kell hozni a mai piaci kihívásokkal.
Jim Farley, a Ford Motor vezérigazgatója szerdán amerikai törvényhozókkal folytatott megbeszéléseket, miután a héten aggodalmát fejezte ki, hogy a Mexikóra és Kanadára kivetett 25 százalékos vámok "lyukat ütnének" az amerikai autóiparon és a rivális külföldi autógyártóknak kedvezhetnek.
Elfogadta szerdán az örmény parlament első olvasatban az Európai Unióhoz való csatlakozási kérelemről szóló törvényjavaslatot.
Özönvízszerű esőzések miatt aggódnak Horvátországban.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az európai szankciókhoz is hozzá kellene nyúlni.
Idén tavasszal 4550 darab fát szállítanak ki és ültetnek el.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?