tálibok

Sokkoló bejelentés: kivonulna az ENSZ a világ egyik legszegényebb országából

Sokkoló bejelentés: kivonulna az ENSZ a világ egyik legszegényebb országából

Az ENSZ kész meghozni azt a "szívszorító" döntést, hogy májusban kivonul Afganisztánból, amennyiben a tálibok továbbra is tiltják, hogy afgán nők dolgozzanak a világszervezet helyi missziójában - jelentette ki kedden az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva Achim Steiner, az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) vezetője.

Mérséklődik a feszültség Ázsia két renegátja között

Mérséklődik a feszültség Ázsia két renegátja között

Egy hét után újranyitották azt a határátkelőt Afganisztán és Pakisztán között, amelyet a kabuli tálib vezetés Pakisztán megállapodásszegésére hivatkozva lezárt, ezzel több ezer áruszállító kamion torlódását okozva.

Szélsőséges csoportok miatt aggódnak a nyugati országok

Szélsőséges csoportok miatt aggódnak a nyugati országok

Súlyos aggodalmának adott hangot helyi idő szerint csütörtökön közös közleményben több nyugati ország amiatt, hogy Afganisztánban szélsőséges csoportok tevékenykednek, az országot egy éve lerohanó tálibok pedig nem teljesítik vállalásaikat.

Tűzijátékkal ünnepeltek, miközben az ország fele éhezik

Tűzijátékkal ünnepeltek, miközben az ország fele éhezik

Tűzijátékkal ünnepelték kedden este Afganisztán fővárosában, Kabulban a radikális iszlamista tálibok az amerikai csapatok kivonásának egy éves évfordulóját. Érdemes megjegyezni, hogy Afganisztánban súlyos humanitárius válság alakult ki, a közel 40 milliós ország lakosságának több mint felét éhezés fenyegeti.

Jelentett a hírszerzés: újraéledhet hamarosan a világ legveszélyesebb terrorszervezete?

Jelentett a hírszerzés: újraéledhet hamarosan a világ legveszélyesebb terrorszervezete?

Bár az Al-Kaida több vezetője is Afganisztánban tartózkodik, egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a terrorszervezet jelentős jelenléttel bírna a tálibok által irányított országban – írja bennfentes hírszerzési dokumentumokat szemlézve a CNN. A hírszerzők viszont továbbra is tartanak tőle, hogy változhat a helyzet.

Lecsapott a tálib titkosszolgálat: rengeteg fegyvert, köztük magyar AMD-65-ösöket foglaltak le

Lecsapott a tálib titkosszolgálat: rengeteg fegyvert, köztük magyar AMD-65-ösöket foglaltak le

Razziát hajtott végre a tálibok által üzemeltetett, afganisztáni Általános Hírszerzési Igazgatóság Kabul környékén. Az Afganisztánt uraló, radikális iszlamista tálibok egy illegális fegyverraktárat számoltak fel, lefoglalva egy csomó fegyvert, köztük amerikai géppuskákat, szovjet rakétagránátvetőket és érdekes módon két darab magyar gyártmányú AMD-65-ös gépkarabélyt is.

Vadi új egyenruhákat villantottak a tálib rendőrök

Vadi új egyenruhákat villantottak a tálib rendőrök

A tálibok egyik első dolga volt a hatalomátvétel után, hogy feloszlatták az Amerika-lojális Afgán Nemzeti Rendőrséget, helyettük a rendvédelmi feladatokat fegyveres tálib milíciák, illetve az iszlamista haderő vette át. A tálib vezetés most újra alapította a rendőrséget, és új egyenruhákat is kaptak a rendvédelmi dolgozók.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ők a világ legjobb katonái, mégis kevesen tudják, mit csinálnak - Íme a nagy kommandós sztori
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.