Ismét elérhetővé vált kedd reggeltől a Wikipédia internetes enciklopédia Pakisztánban, ahol az ország távközlési hatósága (PTA) a múlt héten tiltotta be a portált "istenkáromló tartalom" miatt.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Pluszban tett vállalásaiban "valótlan állítások" és olyan terv olvasható, amely nem a pedagóguspálya vonzóvá tételére irányul.
A dolgozók összecsaptak a rendőrökkel egy koronavírus-teszteket gyártó üzemben Kínában, miután a szigorú zéró-covid politika feloldásával jelentősen csökkent a tesztek iránti kereslet, ami elbocsátásokhoz vezetett a délnyugati Csungking városában található gyárban.
Küldöttgyűlést hív össze 2023 elejére a Magyar Orvosi Kamara (MOK), hogy ott döntsenek, milyen tiltakozási formát válasszanak az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomag elfogadására válaszul. A MOK szerint 4500 orvos letétbe helyezné a felmondását, ami élesedne, ha a kormány nem változtat a döntésein - írja a Népszava.
Ismét tojással próbálták megdobni a brit uralkodót kedden, a feltételezett elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette. Egy hónapon belül ez volt a második hasonló incidens.
A kolumbiai kormány megállapodást kötött a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg(ELN) lázadóival arról, az ország nyugati részébe menekült őslakosok visszatérhetnek földjeikre, ez első egyezség a hatalom és a gerillacsoport közötti béketárgyalások kezdete óta - jelentette be szombaton Gustavo Petro elnök. Az 1964-ben Ernesto "Che" Guevara és a kubai forradalommal szimpatizáló szakszervezeti tagok és diákok által alapított ELN a mai napig az utolsó még aktív kolumbiai gerillacsoport, míg a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) 2016-ban békemegállapodást írt alá a kormányzattal.
Este fél héttől tüntetések várhatók a Belügyminisztériumnál, miután a mai napon három budapesti középiskola nyolc tanárát rúgták ki a polgári engedetlenségi akciójuk miatt - írják a demonstráció szervezői.
Ismét összecsaptak a tüntetők kedd éjjel a biztonsági erőkkel a dél-kínai Kantonban (Kuangcsou), a Kínai Kommunista Párt kemény fellépést ígért a "szabotázsakciók" ellen.
Országos szintű tüntetések, több mint húsz éve a legnagyobb kínai anyaországi megmozdulási hullám: már a Napnál is világosabb, hogy a kínai embereknek elegük van a „zéró-covid” intézkedésekből és a drákói vasszigorból, főleg most, hogy a világ legnagyobb része kezdi elengedni a maszkviselési kötelezettséget, a lockdownokat és a közösségi távolságtartást is. Úgy tűnik, hogy a KKP megértette végül az üzenet lényegét, a legfrissebb fejlemények tükrében elmondható, hogy a világ második legnagyobb gazdasága elindul a teljes újranyitás felé vezető úton. Az igazán fontos kérdés az az, hogy mindez mikor és milyen feltételek mellett valósulhat meg, illetve mit jelenthet ez Európára nézve?
Az iráni labdarúgó válogatott szereplése az idei világbajnokságon nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye miatt marad majd emlékezetes, hanem az országban zajló tüntetéseket támogató megmozdulások miatt is. Egy újabb lépés ebben a történetben, hogy egyes források szerint börtönbüntetéssel és kínzással fenyegették meg az iráni csapat családtagjait - írja a CNN.
Irán nyilvános tárgyalásokat fog tartani mintegy ezer ember ellen, akiket Teheránban a zavargások miatt vád alá helyeztek - közölte egy félhivatalos hírügynökség hétfőn, miközben a hatóságok fokozták erőfeszítéseiket a több mint hat hete tartó tüntetések elfojtására.
Már legkevesebb 108-an vesztették életüket Iránban a Mahsza Amini halála miatt egy hónapja kirobbant tiltakozásokkal szembeni hatósági erőszakban - közölte az Iráni Emberi Jogok (IHR) nevű, norvégiai székhelyű szervezet szerdán.
Miközben Iránban folytatódnak a tüntetések, iskoláslányok harci kiáltásokat fogalmaznak meg, és videók mutatják meg, hogy a nők által vezetett tiltakozások hogyan terjedtek el már az osztálytermekben is - számol be a The Guardian.
Országszerte sztrájkolnak ma a tanárok az alacsony bérek és a megfélemlítés ellen. A munkabeszüntetés mellett élőláncok és tüntetések szerveződnek, a tiltakozáshoz csatlakoztak szülők és diákok is, miután több tanárt kirúgtak a Kölcseyből. Legalább 250 intézményben vannak munkabeszüntetések.
Legalább negyvenegyen meghaltak a tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapásokban a héten Zahedanban - közölte az Iráni Emberi Jogok (IHR) nevű, norvégiai székhelyű szervezet vasárnap.
Tizennégy helyszínen legalább 76 ember, köztük hat nő és négy gyerek halt meg Iránban az utóbbi tíz nap tüntetései során - közölte az oslói székhelyű Iran Human Rights (IHR) nevű jogvédő szervezet kedden.
Bejutottak pénteken a brit alsóház üléstermébe az Extinction Rebellion aktivista szervezet tagjai, majd tiltakozni kezdtek, és a házelnök széke köré ragasztózták magukat.
Érvénytelen lett a tatai Öreg-tó partjára tervezett luxusszállodáról kiírt népszavazás - írja a 24.hu. A Stop Avalon alapítója úgy nyilatkozott, sikerként értékeli az eredményt.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozik a százezreket hátrányosan érintő, kisadózókra vonatkozó törvény elfogadása és bevezetése ellen, amelyet ismét bármiféle egyeztetés nélkül, kivételes tárgyalási folyamatban, elképesztő sebességgel fogadtatnak el a kormányzó többséggel - közölte a PDSZ.
Könnygázzal oszlatta a tüntetőket a rendőrség a párizsi Champs-Elysées sugárúton szombaton, röviddel azután, hogy a koronavírus miatti korlátozások ellen tiltakozó kocsioszlop megérkezett a francia fővárosba.