Újabb országban kezdik meg az orosz vakcina embereken való tesztelését
Oroszország bejelentette, hogy megkezdték koronavírus elleni vakcinájának, a Sputnik V-nek az embereken való tesztelését az Egyesült Arab Emírségekben – írja a CNBC.
Oroszország bejelentette, hogy megkezdték koronavírus elleni vakcinájának, a Sputnik V-nek az embereken való tesztelését az Egyesült Arab Emírségekben – írja a CNBC.
Nem egyedül a koronavírus-járvány gyorsulására, hanem jelentős részben a tesztelés kiterjesztésére vezethető vissza az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) igazoltan fertőzöttek számának növekedése Németországban - mutatta ki egy hétfőn ismertetett elemzés.
A Donald Trump amerikai elnök és a Fehér Ház szóvivője által pénteken este elmondottakból az következik, hogy még mindig pozitív volt Trump pénteki vírustesztje, és mivel fertőzőképes, ezért csak a Fehér Ház erkélyéről tartotta meg a szombati kampánybeszédét néhány száz támogatójának. Közben váratlan helyről kapott nyilvános támogatást Trump ellenfele, Joe Biden demokrata párti elnökjelölt, ugyanis a politikai kérdésekben ritkán megszólaló svéd klímaaktivista, Greta Trhunberg szombati Twitter-üzenetében a klímavédelem érdekében Bidenre szavazásra buzdított.
Teljesen megbízhatónak bizonyult az újfajta PCR-teszt, amely gyorsabban és egyszerűbben mutatja ki a koronavírust - mondta az eljárás elővizsgálatában Magyarországról részt vevő Semmelweis Egyetem (SE) rektora csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Felszálló ágban van a járvány, az Operatív Törzs szerint mindenhol egyre több a fertőzött. Találtunk egy helyet, ahol viszont egyre kevesebb a diagnosztizált koronavírusos beteg. Miért csökken a kórházban ápoltak száma?
Miután a szombat délutáni sajtótájékoztatón az hangzott el Donald Trump amerikai elnök állapotáról, hogy nagyon jól van, nem kapott oxigént, illetve orvosa nagyon optimista hangvételben nyilatkozott a kilátásokról, a nagy hírügynökségeknek azt mondta egy névtelen forrás a Fehér Háztól, hogy valójában Trump utóbbi 24 órában mutatott tünetei „nagyon aggasztóak” és a következő 48 óra kritikus fontosságú lesz. Sőt, a New York Times két forrásból úgy értesült szombaton: igenis kapott már oxigént az elnök a Fehér Házban, miután légzési nehézségei támadtak és leesett a szervezetének oxigénszintje és ezután szállították át a katonai kórházba.
Az iménti percekben publikálta közleményét Joe Biden, amely szerint negatív lett a koronavírus-tesztje. Biden az első elnökválasztási vitán érintkezett Donald Trump elnökkel, aki akkor már koronavírusos volt. Az elnökjelölt a Twitteren is bejelentette, hogy negatív lett a tesztje.
Engedélyezték a Becton Dickinson koronavírus kimutatására alkalmas 15 perces gyorstesztjét, a CE-jelölést elfogadó országokban. A termék várhatóan októbertől kerül forgalomba - írja a Bloomberg.
Hamarosan világszinten elérhetővé válnak a 15-30 perc alatt eredményt mutató gyorstesztek, melyet a WHO és több ország, illetve a Gates-alapítvány kezdeményezésére fejlesztettek ki – írja a Guardian.
Japán kutatók kifejlesztettek egy olyan vértesztet, ami alapján állításuk szerint már a koronavírus-fertőzés korai szakaszában megjósolható, hogy melyik eset válik súlyossá. 500 prototípust gyártottak le az eszközből, amelyek hatékonyságát most országszerte tesztelik.
Hetek óta áll az AstraZeneca ígéretes koronavírus-vakcinájának tesztelése az Egyesült Államokban, a hatóságok ugyanis a készítmény biztonságosságát vizsgálják, miután egy tesztalanynál súlyos mellékhatások jelentkeztek. Szeptember elején állították le az egyébként előrehaladott fázisban járó teszteket, ami nem túl jó hír a koronavírus elleni harcban, mivel az AstraZeneca fejlesztése az egyik élen járó készítmény a vakcináért folytatott globális versenyben.
Hihetetlenül hosszú várólisták alakultak ki a koronavírus-tesztre és a tesztjeik eredményére várók körében. A hatósági ár bevezetése tovább rontott a helyzeten, és mostanra a vállalatoknak is súlyos gondokkal kell szembenézniük. Ha egy dolgozó gyanús esetté válik, hosszú ideig nem tudják meg, hogy valóban fertőzött-e. Az egyik legnagyobb szolgáltató jelenleg 7 nap múlva tud időpontot adni tesztre, és további 5 nap az eredmény megküldése. A korábbi néhány napos folyamat tehát mostanra már hivatalosan is közel két hét.
Heteken belül több gyógyszeripari cég is elkészülhet gyors és olcsó koronavírus-teszttel, ez különösen fontos a légiközlekedés újraindítása érdekében - mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója kedden egy videokonferencián.
Egy héttel elhalasztják az európai uniós tagországok vezetőinek e hétre tervezett csúcstalálkozóját, miután pozitív lett a koronavírustesztje az Európai Tanácsot vezető Charles Michel egyik munkatársának - jelentették be kedden Brüsszelben.
A munkafolyamatok optimalizálásával oldja meg a Synlab Hungary Kft, hogy folytathassa a tesztelést a szeptember 21-től életbe lépő hatósági árakon. A csepeli laboratóriumba hetek óta a korábbi mintamennyiség többszöröse érkezik be feldolgozásra, a kapacitáshiány miatt a covid PCR vizsgálatok végzését ezentúl hosszabb határidővel vállalják. A tervezett volumenbővítést elhalasztják – közölték.
Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Őrbottyánban, az új egészségház avatásán.
A mentőszolgálat kapacitásaink korlátjaihoz érkezett, már 3 napon belül sem érkeznek ki a koronavírus-gyanús esetekhez. Ezért az embereket elkezdték behívni tesztállomásokra Budapesten.
Az Európai Bizottság ma ajánláscsomagot tett közzé azzal a céllal, hogy Európában egységes megközelítés honosodjon meg a koronavírus-tesztelést illetően.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) nyálból való kimutatásán dolgozik a Semmelweis Egyetem Orálbiológiai Tanszéke több egyetemi klinikával együttműködésben - írja a Semmelweis.hu. A diagnosztizálásra jelenleg használt PCR-tesztekhez az orrból és a garatból kell mintát venni. Ennél jóval egyszerűbb és gyorsabb, beavatkozást nem igényló módszer lenne a nyálminta begyűjtése és vizsgálata, amelynek hatékonyságát június óta COVID-19 betegek bevonásával teszteli a Semmelweis Egyetem.
Elmaradnak a Vígszínház és a Pesti Színház most hétvégi előadásai, ugyanis a színházi stáb egyik tagjának koronavírus tesztje pozitív lett – közölte a színház Facebook-oldalán.
Kamala Harris jelöltségéről is határozott a vélemény.
Soha nem volt még példa hasonlóra.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.