Deutsche Telekom: újabb csontváz a szekrényben?
Panaszt nyújtott be a mai nap folyamán egy német ügyvédi iroda a Deutsche Telekom igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai ellen, mivel azok az iroda szerint félrevezették a befektetőket.
Panaszt nyújtott be a mai nap folyamán egy német ügyvédi iroda a Deutsche Telekom igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai ellen, mivel azok az iroda szerint félrevezették a befektetőket.
Közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését a Graphisoft versenytárs Autodesk is a magyar cég, valamint a német konkurens Nemetschek adatközlését követően. A társaság eredménye a vártnak megfelelő lett, az előrejelzések azonban akár csak a másik két cég esetében egyelőre nem mutatják, hogy fellendülésre lehetne számítani az iparágban.
28%-kal 14.3 mrd dollárra emelkedtek a tavalyi negyedik negyedévben a internetes vásárlások az Egyesült Államokban, ezzel rekord értéket produkálva. A piackutató társaságok mind komoly izmosodást prognosztizálnak az elkövetkező évekre is.
Sugár Andrást, a Westel Rt. elnök-vezérigazgatóját választotta elnökévé az FTC Rt. igazgatósága. Az igazgatóság döntött arról is, hogy 15 napos határidő betartásával közgyűlést hív össze, melyen az igazgatóságot Erdei Tamással, az MKB elnök-vezérigazgatójával bővíti ki.
Valószínűleg a mai nap folyamán számol be Európa 4 legjelentősebb mobil távközlési szolgáltatója, az Orange, a Vodafone, a Telefonica Moviles, illetve T-Mobile közös tervükről, amelynek keretében új egységes mobil fizetési rendszert indítanának - írja a WSJ.
A várt alatti árbevételt, ám a költségcsökkentő intézkedéseknek köszönhetően az elemzői prognózisnak megfelelő egy részvényre jutó nettó eredményt ért el a Hewlett-Packard a január végén befejeződő pénzügyi negyedévben. A papírok azonban a gyorsjelentés közzétételét követően a zárás utáni kereskedésben 3.8%-kal csökkentek.
Az Elmü mai tájékoztatása szerint, 2003. február 25-én kötött adásvételi szerződés alapján értékesítette a NOVACOM Távközlési Kft.-ben lévő 25%-os üzletrészét a PanTel Rt.-nek. A tranzakcióval az ELMÜ tulajdonosi részesedése megszűnt.
Csökkentette korábbi növekedési előrejelzéseit a Gartner Dataquest a globális félvezető eladások tekintetében, és már csak 8.9%-os bővüléssel számol az idei esztendőben, szemben a tavalyi 12%-os növekedési prognózissal.
1,090 forintra növelte ma kiadott elemzésében a Morgan Stanley a Matáv célárfolyamát a korábbi 1,010 forintos értékről. A patinás amerikai befektetési bank továbbra is felülsúlyozásra javasolja a magyar távközlési papírt.
A macedón A1 televízió múlt heti riportja szerint a Matáv tulajdonában lévő nemzeti telefontársaság, a Maktel igazgatótanácsának magyar tagjai olyan céget alapítottak, melyen keresztül többletjövedelemhez jutnak, és közbeiktatásával nagy összegeket utalnak át a Makteltől a Matávnak is. A Matáv tájékoztatása szerint a támadott cég a hatékony vállalatirányításhoz szükséges ismeretek átadása érdekében jött létre, a tanácsadói szolgáltatások ára pedig nemzetközi összehasonlításban az átlag alatt van - írja az Index.
Optimista véleményt fogalmazott meg a világ második legnagyobb szoftver fejlesztő társasága, az Oracle, mely kedvező árbevételi számokra számít a február végén befejeződő pénzügyi negyedévben annak ellenére, hogy az amerikai gazdaság továbbra is gyengélkedik.
Január hónap folyamán a HIF adatai szerint 6.96 millió főre nőtt a magyarországi mobil előfizetők száma, a 100 ezres havi bővülés 25%-kal alacsonyabb a bázisidőszaki értéknél, amely tovább mutatja a növekedés lassú, de biztos kifulladását. A lassulást jobban jelzi, hogy az elmúlt 3 hónapban ténylegesen forgalmazó Sim kártyák száma 6.62 millióra nőtt, s itt a bővülés már csak 60 ezres.
Előzetes tárgyalásokat folytat a világ legnagyobb média vállalata, az AOL Time Warner a brit EMI-al a Warner Music eladásáról - írja a WSJ. A vételár a lap szerint 3 és 4 mrd dollár között lehet.
A várakozásoknak megfelelően nem tétlenkedett sokáig az AMD azt követően, hogy az Intel jelentősen, 6 és 21% közötti mértékben csökkentette processzorainak az árát. A nagy rivális ugyanis ma bejelentette, hogy saját termékeinek az árát 1 és 32%-kal mérsékli.
A Synergon Informatika Rt. a szorosabb partnerkapcsolatok és az ügyfelek elégedettségének növelése érdekében kereskedelmi szervezetét fokozatosan erősíti senior és vezető munkatársakkal. A koncepció részeként, a különböző szektorok felé irányuló értékesítési tevékenységet külön kereskedelmi igazgatók fogják felügyelni.
A várakozásoknak megfelelően ismét komolyabb mértékben csökkentette processzor árait az Intel, mely 6 és 21% között mérsékelte egyes termékeinek az árait. A korábbi lépéseknek megfelelően most is várható, hogy a rivális AMD is hamarosan alacsonyabb árakon kínálja processzorait.
Felminősítette a világ legnagyobb mobiltársaságának, a brit Vodafone-nak a részvényeit a Credit Suisse First Boston a korábbi semlegesről átlag felett teljesítőre.
Ismét megszabadult 2 millió darab Microsoft részvénytől a világ legnagyobb szoftver fejlesztő cégének az egyik alapítója, és jelenlegi elnöke, Bill Gates, aki az elmúlt másfél évben 63 millió darab Microsoft papírt adott el.
Óriási jelentőségű döntést hozott nagy vita után az amerikai távközlési felügyeleti szerv, az FCC, nem enyhített a helyi távközlési operátorok (RBOC-k) terhein, azoknak továbbra is igen jelentős diszkonttal kell átengedniük hálózatukat a versenytársak részére.
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.