telekom

Synergon tájékoztató: optimizmus

A Synergon a mai gyorsjelentést követő szokásos sajtótájékoztatóján Czakó Ferenc, a cég elnöke elmondta, hogy a gyenge negyedéves számokkal a vállalat vezetése nincs megelégedve, kizárólag a menedzsment azonban nem okolható a rossz teljesítmény miatt.

Synergon: nem csak vaklárma volt a profit warning - 400 m Ft-os veszteség

Drámaian gyenge negyedévet zárt a Synergon szeptember végén, a társaság árbevétele ugyanis - elsősorban a leányvállalatok rossz teljesítménye miatt - 26%-kal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, míg az adózás utáni veszteség 1999 óta a második legnagyobb értékű lett. Mindezek alapján jelentős árfolyam zuhanásra számítunk a mai napon.

Halló, itt az eredmény beszél (MATÁV)

Nem okozott nagy meglepetést a Matáv ma publikált gyorsjelentése, bár az eredmény enyhén meghaladja az elemzői várakozásokat, az összkép továbbra sem indokolja azt, hogy az árfolyam kimozduljon jelenlegi pangásából. A távközlési társaság a várakozásoknak megfelelően enyhén felfelé finomított éves eredménycéljain, a módosítás azonban csupán technikai volt, a piac számára nincs semmilyen üzenete.

EDGE a Westeltől - a gyors mobil internet örömei

A Westel Budapest legforgalmasabb területein elsőként az országban elindítja kereskedelmi EDGE szolgáltatását, és az év végére a fővárosban 130 állomáson kapcsolja be a legújabb, a jelenlegi GPRS adatátvitelnél gyakorlatban akár háromszor gyorsabb letöltési sebességet kínáló megoldást.

Graphisoft telefonkonferencia: óvatos tervszámok (2.)

A Graphisoft pénzügyi igazgatója, Bihari Sándor a társaság mai, szokásos elemzői telefonkonferenciáján megerősítette a cég idei évre vonatkozó várakozásait, az eddigiektől eltérően azonban számszerű értékeket is kaphattunk. A prognózisok továbbra is igen óvatosnak tekinthetők.

Graphisoft: továbbra is erős vétel (Concorde)

Továbbra is erős vételre ajánlja a Graphisoft részvényeit a Concorde elemzője, Daróczi Andor a szoftverfejlesztő ma közzétett gyorsjelentését követően annak ellenére, hogy a cég eredménye alatta maradt mind a brókercég várakozásainak, mind pedig a portfolio.hu által számított elemzői konszenzusnak.

RTL Klub: tovább nőtt a reklám árbevétel

Októberben is tovább növelte hirdetési árbevételét az RTL Klub. A 3 mrd Ft feletti havi hirdetési árbevétel 13%-kal haladja meg a tavalyi szintet, s a csatorna történetének második legmagasabb havi árbevétele.

Visszahívják az MTV elnökét

Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. elnökének visszahívását kezdeményezi a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriumának elnöksége a nagykuratóriumnál - közölte tegnap Czeglédi László, a kuratórium elnöke. A döntést - amelynek indokait Czeglédi nem kívánta részletezni - egyhangú szavazással hozták meg.

Elégedetlenek az alternatívok - mi állhat mögötte?

Az új Elektronikus Hírközlési Törvény jövő heti elfogadása előtt az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete úgy látja, hogy a törvény nem fogja beváltani a fogyasztók és az alternatív szolgáltatók előzetes reményeit és semmilyen hatással nem lesz a piacra.

Kibillent a holtpontról a Graphisoft - portfolio.hu hatás a gyorsjelentésben

A prognózisokat meghalad árbevételt, a portfolio.hu által összeállított eredmény konszenzust azonban alulmúló negyedéves gyorsjelentést tett közzé ma reggel a Graphisoft. Igazán jól érzés volt áttekinteni a közleményt, hiszen abban két, a portfolio.hu által igen gyakran használt, ám ezidáig még Graphisoft gyorsjelentésben nem látható grafikon is szerepelt.

Hódit az internetes reklám

Már harmadik negyedéve folyamatosan növekedést mutat az online reklámkiadások értéke az Interactive Advertising Bureau (IAB) felmérése szerint. A második negyedévben tapasztalt 14%-os emelkedés is arra enged következtetni, hogy folytatódik a fellendülés az iparágban.

T-Online: megnövelt optimizmus

Történetében első alkalommal pozitív nettó eredményről számolt be a T-Online a 3. negyedévben. Mind az EBITDA, mind az árbevétel határozott élénkülést mutatott, ráadásul a cég növelte éves előrejelzését. Minden adott az árfolyam emelkedéséhez, amely azonban a mai piac trenddel párhuzamosan csökkenést mutat.

Megszűnik a Portocom - több jel utalt a bukásra

A jelek szerint megszűnik az egyik legnagyobb hazai hardvergyártó cég, a laptopokat összeszerelő és forgalmazó Portocom. A cég termékeinek javítását (a garancia elvesztése mellett) egy másik hazai informatikai cég vette át, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy a Portocom felszámolás alatt áll.

Graphisoft: lesz-e ismét pozitív meglepetés? (2. -> 25%-os bevétel növekedés várható!)

Holnap reggel teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Graphisoft, melytől az elemzők ismételten pozitív eredményt várnak mind üzemi, mind pedig nettó szinten. A gyorsjelentés előtt már hetek óta kivárás tapasztalható a piacon azt követően, hogy megtört a három hónappal ezelőtt indult rally, ami nem is csoda, hiszen a papírok 40%-ot izmosodtak augusztus közepe óta.

Antenna Hungária: alacsony növekedés- csökkenő profitabilitás

A további privatizáció lassú közeledtével az Antenna Hungária is igyekezett a 3. negyedév folyamán jó teljesítményt nyújtani, azonban a társaság erejéből csak ez eredmény lemorzsolódásának ütemét sikerül csökkenteni a trenden az AH nem tudott változtatni. A Vodafone-tól tisztított 3. negyedéves nettó eredmény 80 millió forint lett.

Új kereskedelmi igazgató az eTel Magyarországnál

A 37 éves Sátor Csaba az eTel Magyarország új kereskedelmi igazgatója. Ezt a posztot korábban több mint egy évig Lukács Tamás ügyvezető igazgató egyéb feladatai ellátása mellett töltötte be. Sátor Csaba a TVNET Számítástechnikai Kft. ügyvezető igazgatói beosztásából igazolt át az eTel-hez.

Mini boom várható

A várakozásoknál magasabb kereslet mutatkozik az AMD termékeinek a piacán, így a korábbi prognózisoknál magasabb árbevételt produkálhat a negyedik negyedévben a társaság - jelentette be tegnap a cég vezérigazgatója. A chipgyártó hosszú idő után ismét nyereségessé válhat.

A vártnál korábban írhatják ki a 3G tendert - eredmény 2004 közepén

Az előzetes terveknél hamarabb kerülhet kiírásra a magyarországi 3G tender. Kovács Kálmán Informatikai Miniszter a Reuters-nek elmondta, hogy a tender 2004 elején kerülhet kiírásra, s a döntés az év közepére születhet meg. A Minisztérium korábban még 2004 végét jelölte meg a tenderkiírás lehetséges időpontjaként.

Graphisoft: növekvő piaci részesedés Németországban - újabb akvizíció?

Rendkívül jó értékesítési számokat tett közzé tegnap a Nemetschek, mely optimizmusra ad okot a Graphisoft-al kapcsolatban is a cég jövő heti gyorsjelentése előtt. A versenytárs eredményeiről és a Graphisoft jövőjéről Bojár Gáborral, a társaság elnökével beszélgettünk.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.