telekom

Merrill felminősítés a Nokia-nak

Felminősítette a Merrill Lynch a világ első számú mobiltelefon gyártójának, a finn Nokia-nak a részvényeit a korábbi semlegesről vételre, és 19.5 eurós célárat határozott meg rájuk.

Matáv: az új szabályozás keretei

A Hírközlési Döntőbizottság (HDB) nyilvánosságra hozta a Matáv új előfizetői hurok átengedésére vonatkozó, valamint a hálózat-összekapcsolási és bérelt vonali referencia ajánlatainak elfogadását. Ennek alapján lényegesen csökkennek a Matáv nagykereskedelmi árai, amely a verseny erősödését és a társaság marginjainak szűkülését hozhatja magával.

EBITDA+ az eTelnél

Először ért el pozitív üzemi eredményt a 2000-ben alapított eTel Magyarország. A társaság 2003 végén EBITDA pozitív eredményt mutatott fel.

Jelentős Infineon eladás

150 millió darab Infineon részvényt adott el a német chipgyártó cég anyavállalata, a Siemens. Az eladott mennyiség az Infineon közkézhányadának 20.8%-át tette ki, melynek következtében a Siemens részesedése 19%-osra csökkent a vállalatban.

Spekulálj a Graphisoftra!

Az elmúlt héten a MOL részvényeire folyt a kereskedés a portfolio.hu Webtrader játékában, melynek győztese pimre lett, aki egy hónap premium előfizetést kap portfolio.hu oldalaihoz ajándékba. Nyereményéhez gratulálunk!

A jövőről jelen időben

Vegyesen ítélik meg az üzletág társaságai a 2003-as esztendő eredményeit. Év elejei összeállításunkban a hazai infokommunikációs szektor néhány szereplőjének vezetőjét kérdeztük meg arról, mit várnak a 2004-es évtől.

Megint eladják a Cesky Telecomot?

A cseh kormány a tegnapi ülésén arról született döntés, hogy ismét megpróbálják eladni a Cesky Telecom részvényeinek állami kézben lévő 51%-át.

Már áprilisban tőzsdére megy a Google?

Az idei év első felére várják az Egyesült Államokban a legnagyobb internetes kereső, a Google tőzsdére vitelét, ami az elmúlt évek legnagyobb technológiai IPO-ja lehet. Egyes vélemények szerint az ügylet ismét növekedést hozhat a kibocsátások számában.

1 papír -> 2 felminősítés

Két befektetési bank is felminősítette a mai napon a világ legnagyobb mobiltelefon készülék gyártójának, a Nokiának a részvényeit.

"Rövid távú célunk a világsiker"

Megindult a harc az interneten, a Yahoo felveszi a kesztyűt a Google-lal szemben. A Wall Street Journal arról számolt be, hogy döntés született a világ legnagyobb internetes portáljánál, hogy saját fejlesztésű algoritmikus keresővel rendelkezzenek, s felmondják a jelenlegi szerződést a Google-lel, mely az idei év legnagyobb részvénykibocsátására készül.

Graphisoft: változás az amerikai vezetésben

A Graphisoft ma arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a társaság észak-amerikai leányvállalatának vezetője, Al Moulton nyugdíjba vonul.

Kinek jó a gyenge dollár?

Növelte a Sun Microsystems tavalyi negyedik negyedéves bevételi előrejelzését a Merrill Lynch, elsősorban a dollár gyengülésének köszönhetően. Mindezek ellenére a társaságnál továbbra is veszteséges működést prognosztizál a befektetési bank elemzője.

Új vezető az MTV élén

Pinke Györgyöt, a gazdasági folyamatokat felügyelő alelnököt jelölte ki az MTV Rt. ügyvezetőjévé a közszolgálati médium közalapítványának kuratóriuma

Eldőlt: T-Mobile lesz a Westel- a Matáv szerint nincs döntés

Májustól nevet vált a Westel, a legnagyobb magyar mobilszolgáltató T-Mobile néven szolgáltat. A kérdés eldőlt - írja prim.hu. A hír nem meglepetés, kevés esélye volt, hogy a Westel a globalizálódó világban megtartja régi nevét. A Matáv cáfol, közleménye szerint nincs döntés.

Csaknem 3 éves csúcson a félvezető piac

2001 február óta a legmagasabb értékben adtak el félvezetőket a világon, így az értékesítések 16.13 mrd dollárt tettek ki. A növekedés 4.5%-os volt az októberihez képest.

Árharc a tévék és az MTI között

Árháború kezdődhet a Magyar Távirati Iroda és az országos televíziók között - írja a Népszabadság. Az MTI partnerei ugyanis sokallják az MTI tarifáit. Ártárgyalási szándékáról az RTL már értesítette az MTI-t, a Magyar Rádió már december után is csak ötmillió forintot hajlandó fizetni az eddigi tíz helyett.

Feljelentéssel zárulhat a Ragáts elleni vizsgálat

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének több tagja szerint feljelentéssel zárulhat Ragáts Imre, az időközben lemondott tévéelnök által szabálytalanul kötött, majd titkosított filmszerződés december közepén kipattant ügye

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.