telekom

Leépítések a Matávnál - Megvan a megállapodás

A Matáv mai bejelentése szerint a vállalat középtávú stratégiai tervével összhangban véglegesítésre került az anyavállalat 2005-2006. évi létszámcsökkentésének pontos mértéke és ütemezése.

Rendkívüli osztalék az Antennától? -Akár 1,000 forint feletti kifizetés is elképzelhető?

Az utóbbi hetekben folyamatos pletykák uralják az Antenna Hungária piacát, amelyek 3.5 éves csúcsra lökték a papír árfolyamát. A pletykák általában a privatizációról és a Vodafone csomag eladásáról szólnak. Most egy szinte teljesen új pletyka merült fel, amely természetesen egyik elemében sem 100%-osan igaz, de rendkívül gondolatébresztő és két lábbal a földön áll.

3.5 éves csúcson az Antenna - a privatizáció húzza az árfolyamot

Jelentős forgalom mellett 4% körüli mértékben 3,500 forint fölé erősödött ma az Antenna Hungária. Az emelkedés hátterében minden bizonnyal a privatizáció áll, már hivatalos, hogy hamarosan kormánydöntés lesz az ügyben.

Eddig 8 érdeklődő a magyar UMTS iránt

Eddig nyolcan vásárolták meg a magyarországi UMTS mobilhálózat kiépítését célzó pályázat dokumentációját- mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke a Világgazdaságnak. Az újonnan jelentkező 5 pályázó főleg Európából és az USA-ból, de akad érdeklődő Ázsiából is.

Távközlésben utazik az econet.hu: "reszkess Matáv!"

Az econet.hu által nemrégiben akvirált Externet Kft hétfőn indította el kedvezményes vezetékes telefon szolgáltatását Xpone néven - írja a Napi a cég bejelentésére hivatkozva.

Jövő héten már a BÉT-en lehet a FreeSoft

Bejegyezte a cégbíróság a FreeSoft tőkeemelését, így már csak a Keler-en múlik, hogy mikor lehet kereskedni a papírokkal - mondta el a portfolio.hu-nak Móricz Gábor, a cég pénzügyi tanácsadója.

A nap grafikonja: Miért NEM a Graphisoft?

A Graphisoft április eleje óta folyamatosan esik - a saját részvény vásárlások is csak ideig-óráig tudták ezt megakadályozni -, a magyar cég egyik legnagyobb versenytársa, az amerikai Autodesk azonban szárnyal, és nap mint nap történelmi csúcsokat döntöget. Mi áll a háttérben?

AH privatizáció: hamarosan dönt a kormány?

Kormánydöntés várható az Antenna Hungária privatizációja ügyében az elkövetkező napokban. Ennek keretében szüleik döntés arról is, hogy tőzsdei értékesítés vagy szakmai befektetőnek való eladás útján válik meg az állam a részvényeitől- nyilatkozta Mészáros Tamás az ÁPV. Rt. elnöke az Info Rádiónak. Mészáros nem zárta ki, hogy az értékesítésre még az idén sor kerüljön.

További bővülés a hazai online forgalomban

20 és 50% közötti forgalom növekedést értek el az idei év első felében a hazai online áruházak, az idei év egészére azonban a növekedési ütem komoly lefékeződése várható. A legnagyobb cégek összesített piaci részesedése 80 feletti feletti.

Robbanó eredmény az Atos Origin-nél

Az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően 29%-kal 158 millió euróra emelkedett a francia Atos Origin üzemi eredménye az idei év első félévében.

Új IT cég a lengyel tőzsdén

Mától jegyezhetik a kisbefektetők Lengyelországban a Comp Rzeszów részvényeit, az intézményi befektetőknek pedig a jövő héttől indul az értékesítés - írja a WBJ.

econet.hu: kiszállt a Biarritz

Kiszállt az econet.hu-ból a Biarritz Rt - tette közzé ma a társaság. A Biarritz összesen 228,157 darab részvényt értékesített, s így már érthető, hogy ki volt az előző két napon az eladói oldalon.

Deutsche Telekom, T-Online: dőlnek a hírek

Lényeges hírek láttak ma napvilágot a Deutsche Telekom háza táján. A német pénzügyminiszter szerint az államnak nem sürgős újabb Deutsche Post és Deutsche Telekom részvényeket eladni. A DT bejelentette, hogy vizsgálja a T-Online kivezetésének a lehetőségét, szlovák leánya meg a legnagyobb helyi mobilszolgáltató maradék 49%-át megveszi, a tárgyalások a végső fázisban tartanak.

Synergon: európai színvonalú kommunikációs rendszer a mezőgazdaság fejlődéséért

A Synergon Informatika Rt. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) kötött szerződése alapján alakította ki a hivatal EU által megfogalmazott feladatai ellátáshoz szükséges informatikai infrastruktúra egyik kulcsfontosságú elemét, az országos hálózat kiépítéséhez szükséges eszközök szállításával. A Synergon feladatai közé tartozott az MVH megyei kirendeltségei közötti országos, illetve az azokon lévő helyi hálózatok kialakításához szükséges aktív hálózati eszközök szállítása, valamint a hálózatvédelmi rendszer biztosítása. A magas színvonalú informatikai hálózat az adatkommunikáción túl, az IP telefonrendszer segítségével hatékony és gazdaságos beszédkommunikációra is lehetőséget nyújt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.