Az iráni-izraeli konfliktus újabb fordulóponthoz érkezett, miután Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah utasítást adott több száz rakéta kilövésére Izrael ellen - számolt be a Reuters hírügynökség.
Az iráni külügyminiszter, Abbász Arakcsi hétfőn bejelentette, hogy országa kész megkezdeni a nukleáris tárgyalásokat az ENSZ New York-i Közgyűlésének keretein belül, amennyiben a többi fél is hajlandó erre. A bejelentést a miniszter a Telegram-csatornáján közzétett videóban tette - írja a Reuters.
Július 31-én villámcsapásként érkezett a hír, mely szerint egy robbanásban életét vesztette Iszmail Hanijeh, a Hamász politikai ágának vezetője és a terrorszervezet legbefolyásosabb tagja. A feszültséget tovább fokozta, hogy a detonációra egy teheráni szállodában került sor. Irán azonnal felvonta a bosszút szimbolizáló vörös zászlót, a különféle nyugati hírszerző ügynökségek pedig egész augusztusban arról közöltek híreket, hogy „a következő héten” már biztosan támadás fog indulni Izrael ellen. Az iráni válaszcsapás egyelőre elmaradt, de miért? Itt van három lehetséges magyarázat Teherán tétlenségére.
Maszúd Peszeskján iráni elnök bejelentette: új fővárost hozhatnak létre a Perzsa-öböl partja közelében, mert Teherán már nem tudja kiszolgálni az ország gazdasági igényeit – írja az EurAsia Daily.
Egy iráni atomfegyver esetleges kifejlesztése nem maradhat észrevétlen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megfigyelői előtt - jelentette ki hétfőn Rafael Grossi, az ENSZ atomsorompó-szerződés betartásán őrködő szakosított szervezetének főigazgatója.
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője nyitottnak mutatkozott kedden arra, hogy Teherán felújítsa az atomprogramjáról folytatott tárgyalásokat a nagyhatalmakkal, viszont ismét leszögezte, hogy Washingtonban nem szabad megbízni.
Meggondolta magát az iraki kormány: egyelőre nem küldik el az amerikai katonákat az országból a közel-keleti feszültség folyamatos fokozódása miatt - számolt be a CNN.
Letartóztatott az FBI egy pakisztáni férfit, aki merényletet tervezett amerikai politikusok, köztük Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen – írta meg a BBC.
Irán és Fehéroroszország a kétoldalú együttműködés kiterjesztését szorgalmazza, különösen ami a védelmi ágazatot illeti "az amerikai unilateralizmus" ellensúlyozására - jelentette szerdán az IRNA iráni hírügynökség Abdolrahím Muszavi iráni vezérkari főnök és Andrej Lukjanovics, a fehérorosz légierő és légvédelem parancsnokának teheráni találkozójára hivatkozva.
Csütörtök este az izraeli WeRedEvils hackercsoport támadást intézett számos iráni internetszolgáltató ellen. A csapást követő éjszaka folyamán több közösségi média felhasználó is arról számolt be, hogy Irán egyes részein elérhetetlenné vált az internet - írta meg a Forbes.
Csak egy újabb háború vezethet oda, hogy a Közel-Keleten ismét béke legyen – írta ki Twitteren Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke.
Július 31-én váratlanul érkezett a hír, hogy Iszmáíl Hanije, a Hamász vezetője meghalt egy támadásban Iránban. A politikus egy nappal korábban még a síita iszlamista politikai blokk legfontosabb vezetőivel találkozott, ahol vélhetően a jövőbeni együttműködésekről is szó esett. Az eset hatalmas változást hozhat a Gázai övezet konfliktusában, de akár egy egész régiót is magával ránthat egy kiterjedt, súlyos háború felé.
Ma hajnalban életét vesztette Iszmail Hanijeh, a gázai Hamász politikai vezetője. Hanijeh halálának körülményei egyelőre nem tisztázottak, de néhány felvétel arról tanúskodik, hogy két izraeli Spike rakéta végzett bele, ez pedig mérhetetlenül kellemetlen lenne Irán számára.
„Kemény büntetésre” számíthat Izrael azért, mert meggyilkolták Irán fővárosában, Teheránban Iszmail Hanijeh-t, a Hamász politikai szárnyának vezetőjét – idézi Ali Hamenej ajatollah szavait a Times of Israel.
Meggyilkolták Iszmail Hanijeh-t, a Hamász legfőbb politikai vezérét - írja az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest bejelentésére hivatkozva az AP.
Oroszország hamarosan átfogó, történelmi szintű stratégiai partnerségi megállapodást köt Iránnal – idézi Andrej Rudenkó orosz külügyminiszter-helyettest a TASzSz hírügynökség.
Intenzív szakaszában van a háború.
Cáfolták az állításokat.
Régóta Németországban élt.
Kevés részletet osztottak meg.
Német katonák mehetnek akár Ukrajnába is.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?