tartalékos

Kezd kirajzolódni Putyin mesterterve: hamarosan alapjaiban változhat meg az ukrajnai háború

Kezd kirajzolódni Putyin mesterterve: hamarosan alapjaiban változhat meg az ukrajnai háború

Úgy tűnik, a „részleges” orosz mozgósítás az előzetes várakozásoknak megfelelően sokkal több embert érint majd, mint az eredetileg bejelentett, 300 ezer, katonai kiképzéssel rendelkező tartalékos: valójában 1-1,2 millió orosz állampolgár kaphat hamarosan behívót. Az orosz hadműveleti célok is egyértelművé váltak: Moszkva késő ősszel, a tél folyamán négy megyét akar elvenni Ukrajnától, ehhez pedig egyre inkább hajlandók lesznek a felhasznált fegyverarzenál szélesítésére is. Egyelőre nem túl valószínű, hogy rosszul felszerelt és kiképzett újoncok emberhullámait látjuk majd, amint ukrán lövészárkokra ömlenek rá; első körben a tartalékosok / sorkatonák többsége valószínűleg a reguláris erők képességeit fogja felszabadítani, akiknek offenzíváját külföldi drónokkal és talán durvább fegyverekkel fogja megtámogatni az orosz hadvezetés. A késő őszi, téli hónapok mind politikailag, mind harcászatilag teljesen új feltételeket teremthetnek az ukrajnai háború dinamikáját illetően.

Nem akart háborúba menni, inkább lelőtte a sorozótisztet az orosz katona

Nem akart háborúba menni, inkább lelőtte a sorozótisztet az orosz katona

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-i bejelentése, melynek értelmében megközelítőleg 300 ezer tartalékos katonát terveznek mozgósítani, és Ukrajnába szállítani megrázta az orosz közvéleményt. A közösségi médiában gyorsan terjedtek a tüntetésekről, verekedésekről, és elavult felszerelésről készült felvételek, a hétvégén azonban eddig példátlan eseményre került sor: az internetre több forrásból is felkerült az a videó, melyen egy szibériai sorozóirodában történt lövöldözés látható.

Üvöltöző katonák, részegek, verekedés – Jönnek a videók az orosz mozgósításról

Üvöltöző katonák, részegek, verekedés – Jönnek a videók az orosz mozgósításról

Várható volt, hogy a morálbeli problémákkal küzdő orosz haderő gondjait nem éppen a mozgósítás fogja megoldani, főleg, hogy úgy tűnik, egyáltalán nem csupán kiképzett, katonai tapasztalattal rendelkező tartalékosokat hívnak az ukrajnai frontra.  Az eddig kiszivárgott videók alapján a behívottak morálja már most alacsony: vannak, akik részegeskednek, vannak, akik verekednek, mások szervezetlenül kiabálnak a reguláris állománnyal, feletteseikkel.

Komplett bevásárlólistát kaptak a bevonulni készülő orosz katonák

Komplett bevásárlólistát kaptak a bevonulni készülő orosz katonák

Szerda reggel Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást rendelt el Oroszországban, az orosz katonai bloggerek pedig nagylelkűen összeállítottak egy listát arról, milyen felszerelést is érdemes az érintett, megközelítőleg 300 ezer tartalékosnak magával vinnie bevonuláskor. Nos, úgy tűnik, lényegében mindent.

Növeli a NATO a készültséget Oroszország szövetségesével szemben

Növeli a NATO a készültséget Oroszország szövetségesével szemben

A NATO koszovói békefenntartó missziójának egyik parancsnoka bejelentette, hogy a KFOR zászlóalj méretű tartalékos katonai egységet vezényelt Koszovóba. A koszovói szerbek körében ismét emelkedik a feszültség, ahogy közeleg a koszovói gépjárművek állami rendszámtáblákkal való felszerelésére vonatkozó határidő - írta meg a Reuters.

Titkos mozgósításba kezdtek az oroszok?

Titkos mozgósításba kezdtek az oroszok?

Oroszország megkezdte a tartalékosok titkos mozgósítását - állítja az ukrán hadsereg április 4-én kora reggel kiadott legfrissebb hírlevelében a brit BBC beszámolója szerint.

Húszezer tartalékos katonát képezne ki a kormány

A meglévő tíz helyőrségre építve területi, az önkéntes tartalékosokat kiképző bázisokat hoz létre a honvédség, ezzel párhuzamosan pedig kiképzi azokat a katonákat, akik részt vesznek majd az önkéntesek felkészítésében - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Szentendrén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.