A Tajvani-szoroson át húzódó, Tajvan és Kína közti képzeletbeli "középvonal" közel 70 éven át segítette a béke fenntartását a felek között, de úgy tűnik, hogy a kínai haditengerészet nyomásgyakorlása miatt Tajvan kénytelen lesz feladni a korábban de facto határként funkcionáló választóvonalat - írja a Reuters.
Tajvan Kína-barát, fő ellenzéki pártjának, a Kuomintangnak (KMT) egy magas rangú tisztségviselője a kínai féllel történő, őszintének nevezett egyeztetése során elmondta, hogy a tajvani nép egésze aggódik a sziget közelében zajló pekingi hadgyakorlatok miatt - írta meg a Reuters.
A védelmi kiadások jelentős, 12,9 százalékos növelésére tett javaslatot csütörtökön a tajvani kormány, így a sziget 2023-ban 415,1 milliárd tajvani dollárt (mintegy 5600 milliárd forint) fordíthat védekezésre, miközben egyre nagyobbak a feszültségek a szigetet szakadár tartományának tekintő Pekinggel.
A kínai hadihajók legalább 24 tengeri mérföldre maradtak Tajvan partjaitól a közelmúltbeli hadgyakorlatok során, annak ellenére, hogy Peking figyelmeztette a szigetországot, hogy Tajpej felségvizein belülre érkezhetnek - írta meg a Bloomberg.
Bűnösnek vallotta magát Paul Pelosi, a Kalifornia államban lévő Napa megyei bíróság pedig többek közt öt nap börtönre és három év próbaidőre ítélte kedden az amerikai képviselőház demokrata elnöke, Nancy Pelosi férjét, aki még májusban okozott balesetet sportautójával.
Tajvan önvédelmi elszántsága megingathatatlan - mondta Caj Jing-ven elnök, aki kedden több külföldi látogatóval találkozott a Kínával az elmúlt évtizedek legnagyobb feszültségének közepette.
Tajvan biztosítani akarja partnerei számára a félvezetők ellátását, mondta Caj Jing-ven hétfőn az amerikai Indiana állam kormányzójának. Kína fenyegetései miatt együtt kell működnie a többi demokráciának - számolt be róla a Reuters.
Tajvan berlini de facto nagykövete elismerően nyilatkozott arról, hogy Németország a Kínával szembeni határozottabb magatartás irányába mozdult el, és sürgette a német kormányt, hogy tovább erősítse a kapcsolatokat Tajpejjel - írta meg a Reuters.
Kanadai törvényhozók küldöttsége októberben Tajvanra tervez látogatást, hogy fejlessze gazdasági partnerkapcsolatait a dél-kelet-ázsiai térségben. Ez tovább szíhatja a feszült viszonyt Kína és Amerika között - írta meg a Reuters.
Az USA és Tajvan hivatalos tárgyalások előkészítését kezdte el a kereskedelmi kapcsolatok fellendítése érdekében a Kínával fennálló feszültségek közepette. Washington és Tajpej még az idén megkezdi a tárgyalásokat.
Az HSBC jelentése szerint 2030-ra Szingapúr megelőzi Ausztráliát, és Ázsiában lesz a legmagasabb a milliomosok aránya a felnőtt lakosságon belül – számol be a hírről a Bloomberg.
A tajvani F-16-os vadászgépek szerdán a média előtt erődemonstrációt tartottak az éjszakai égbolton. A hadgyakorlat célja a hadsereg és a kormányzat eltökéltségének demonstrálása volt, amellyel azt akarták bizonyítani, akár egy kínai invázióval szemben is megvédenék a szigetet - írta meg a Reuters.
Az utóbbi két-három évben a közbeszéd szerves részévé váltak a globális értékláncok megszakadásáról és a kereskedelem akadozásáról szóló diskurzusok. Előbb a járvány okozta lezárások miatt akadozott a nemzetközi kereskedelem, majd az Ever Given hajó Szuezi-csatornában való elakadása, az idei évben pedig az orosz-ukrán konfliktus okozott hasonló ellátási problémákat szinte a világ minden táján. Az utóbbi időben az amerikai házelnök Tajvanba látogatása borzolta fel a kedélyeket, melynek következményeket pattanásig feszült a helyzet Tajvan (Kínai Köztársaság) és a kontinentális Kína (Kínai Népköztársaság) között. Ebben a cikkben azt járom körül, hogy miért van kiemelkedően fontos szerepük a globális értékláncok a gazdaságok működésében, és milyen következményekkel járna, ha a konfliktus következtében korlátozások alá kerülne a Tajvani külkereskedelem.
A Kína-Tajvan konfliktus kapcsán kevésbé ismert tény, hogy ahogy a Kínai Népköztársaság, úgy a „renegát tartomány” is rendelkezik nagy hatótávolságú föld-föld rakétarendszerekkel, melyekkel nemhogy a Tajvani-szoros túloldalán lévő célpontokat, de akár távolabb lévő nagyvárosokat is célba tudnak venni. Most egy érdekes térkép került fel a netre, melyen Tajvan nagy hatótávolságú rakétarendszereinek hatósugara látható.
A kínai hadsereg közölte, hogy hétfőn újabb hadgyakorlatokat hajtott végre Tajvan közelében, miközben amerikai törvényhozók egy csoportja látogatást tett a Kína által követelt szigeten. Az amerikai delegáció találkozott Caj Jing-ven elnökkel, ami Peking szerint szuverenitásának megsértése.
Újabb amerikai kongresszusi delegáció utazott Tajvan fővárosába vasárnap, ami bő egy héten belül a második hivatalos és előre be nem jelentett amerikai látogatás a szigetre. Az előző, amelyet Nancy Pelosi házelnök vezetett, komoly diplomáciai konfliktust okozott az Egyesült Államok és a Tajvant egyik saját tartományának tartó Kína között.
A múlt héten kitört tajvani konfliktus következtében ismét reflektorfénybe került Tajvan és Kína hadereje. Miközben az orosz-ukrán háború kitörése óta a nyugati hatalmak lényegében egymásra licitálva mutatnak be olyan harckocsimodelleket, amelyek képesek túlélni a modern harcterek viszontagságait, addig Kína környékén meglehetősen nagy a csend. Cikkünkben a kínai Népi Felszabadító Hadsereg harckocsijainak történelmét tekintjük át.
Kína bombázó- és vadászrepülőgépeket küld Thaiföldre, ahol vasárnap közös hadgyakorlatba kezd a délkelet-ázsiai országgal - jelentette be a pekingi védelmi minisztérium szombaton.
A tajvani külügyminisztérium szombaton kiadott nyilatkozatában "őszinte háláját" fejezte ki az Egyesült Államoknak, amiért konkrét lépésekkel segítette a Tajvani-szoros és a térség biztonságának megőrzését.
Kína kiterjesztett hadgyakorlatai Tajvan körül példátlan katonai és politikai figyelmeztetést jelentettek a szigetet érintő külső beavatkozással szemben, ezzel párhuzamosan lehetőség nyílt az Egyesült Államok és szövetségesei számára felmérni a kínai hadsereg valós erejét - írta meg a Reuters.