Légi incidens történt Amerika és Oroszország közt: vadászgépek feszültek egymásnak
Orosz katonai repülőgépeket zavart meg pár amerikai vadászbombázó Szíriában – jelenti Oleg Gurinov orosz tengernagy közlésére hivatkozva a TASzSz hírügynökség.
Orosz katonai repülőgépeket zavart meg pár amerikai vadászbombázó Szíriában – jelenti Oleg Gurinov orosz tengernagy közlésére hivatkozva a TASzSz hírügynökség.
Incidens történt egy orosz Szu-35-ös vadászrepülőgép és egy amerikai MC-12W Liberty típusú felderítő repülőgép közt Szíriában. Az orosz katonai repülőgép veszélyes manővert hajtott végre, mellyel balesetveszélyes szituációba kényszerítette az amerikai repülőgépet; a tragédiát szerencsére sikerült elkerülni.
Recep Tayyip Erdogan török elnök nyitottságát fejezte ki a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel való találkozóra, annak ellenére, hogy elutasította a török csapatok szíriai területről való kivonását mint előfeltételt. A bejelentésre akkor került sor, amikor Erdogan háromnapos látogatásra indul Szaúd-Arábiába, Katarba és az Egyesült Arab Emírségekbe, azzal a céllal, hogy befektetéseket és pénzügyi támogatást biztosítson Törökország kimerült gazdaságának.
Szíria bejelentette, hogy ismét beengedi az országba a Törökország felől érkező ENSZ humanitárius segélyszállítmányokat, amelyeket hétfőn azért állítottak le, mert Oroszország megvétózta a segélyfolyosó használatának meghosszabbítását az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) konszenzus hiányában leállította a Törökországon keresztül Északnyugat-Szíriába szánt humanitárius segélyek további szállítását - közölte a testület kedden.
Az amerikai erők dróntámadásban megölték az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai vezetőjét, Uszama al-Muhádzsirt - jelentette be vasárnap az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnokság (Centcom).
Törökországnak nem volt joga hazaküldeni Ukrajnába az Azov ezred parancsnokait, az ukrán katonatiszteknek a Moszkva, Kijev és Ankara közti megállapodás értelmében a háború végéig Törökországban kellett volna maradniuk – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Az Egyesült Államok biztonságosan megsemmisítette az utolsó vegyifegyver-állományát is - jelentette be Joe Biden amerikai elnök a Fehér Ház által helyi idő szerint péntek este kiadott elnöki közleményében.
Orosz vadászgépek zavarták meg a szíriai légtérben a dzsihadisták elleni bevetést teljesítő amerikai drónok működését - közölte szerdán egy amerikai parancsnok.
Ma is kiadta szokásos, napi hírszerzési jelentését az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma. Ezúttal az orosz hadvezetés elleni esetleges hatósági intézkedésekről írtak, melyet a Wagner-lázadás válthatott ki.
Közös légi-, illetve légvédelmi hadgyakorlatot kezd július 5-én Oroszország és Szíria - közölte kedden Oleg Gurinov ellentengernagy, az orosz békéltető központ helyettes vezetője.
A szíriai konfliktus korai szakaszában a háborús bűnöket vizsgáló nyomozók szerint vezető kormánytisztviselők félkatonai csoportokat, úgynevezett sabbihákat hoztak létre és irányítottak az ellenzék elnyomására. A Nemzetközi Igazságszolgáltatási és Elszámoltathatósági Bizottság (CIJA) jelentéséből kiderül, hogy a szíriai kormány legmagasabb szintjei a háború 2011-es kezdetétől kezdve "megtervezték, megszervezték, ösztönözték és bevetették" a sabbihát.
Izrael vasárnap kora reggel légicsapást mért a közép-szíriai Homsz városhoz közeli területekre a szíriai hadsereg közleménye szerint.
Orosz kormányzati tisztviselők a Wagner-lázadást követően sietősen több olyan országba is ellátogattak, ahol a Wagner csoportnak jelentős egységei vannak, hogy megnyugtassák a helyi vezetőket, nem tervezik csökkenteni az orosz jelenlétet – írja a The Wall Street Journal.
Több magasrangú Wagner-zsoldost is letartóztattak Szíriában – írja a Newsweek a szaúdi Al-Hadath hírcsatorna nyomán.
Szombaton viharos sebességű lázadás rázta meg Vlagyimir Putyin Oroszországát. Az egynapos rebellió végül azzal ért véget, hogy az elnök korábbi szövetségese, Jevgenyij Prigozsin eltűnt, a hírek szerint Fehéroroszországba távozott, a Wagner zsoldosserege pedig szétszéledni látszódik. Ez azért kiemelkedően fontos, mert eddig a magánhadsereg az orosz állam "meghosszabbított kezeként" működött a kulcsfontosságú afrikai és közel-keleti államokban. Felmerül a kérdés, hogy Moszkva ezt követően is képes lesz-e a hasonlóan erős jelenlétet fenntartani a térségben, illetve hogy mi lesz a Wagner alakulataival ezekben az országokban. Erről is értekezett a Middle East Eye tanulmányában.
Oroszország, Irán és Törökország megállapodott arról, hogy a Szíriáról szóló következő nemzetközi találkozót 2023 második felében tartják - derült ki szerdán a három ország által kiadott közös nyilatkozatból, amelyet a Szíriáról szóló 20. asztanai nemzetközi találkozót követően ismertettek.
Az elmúlt években a szír polgárháború bár véget nem ért, de a harcok intenzitása csökkent. Az alavita rezsim gyakorlatilag győzelmet könyvelhetett el, megtartotta pozícióját, és bár területeket veszített, a nemzetközi közösségek újra kezdték legitim vezetőnek elismerni. Egy zátonyra futott tárgyalás azonban újra harcokat eredményezhet az országban.
Az Egyesült Államok megelégelte, hogy az orosz légierő vadászgépei folyamatosan incidensekbe keverednek az USA repülőivel a Közel-Keleten. F-22-es gépek a légtér biztosításáért érkeznek a térségbe - írja a DefenseOne.
A nemzetközi donoroktól 5,6 milliárd euró gyűlt össze Szíria támogatására az ország és a régió jövőjéről tartott hetedik brüsszeli adományozói konferencián, mintegy 800 millió euróval több, mint a tavalyi eseményen - jelentette be Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos csütörtökön a konferenciát lezáró beszédében.
Megvan, mikor tarthatják a következő Bundestag-választást.
Optimista a kampány.
Egy-két nehezebb évet kell csak kibírni, aztán minden könnyebb lesz.
Szijjártó Péter jelentette ezt be.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.