Egy hetük maradt a hazai lakástulajdonosoknak arra, hogy eldöntsék, váltanak-e lakásbiztosítást a márciusi lakásbiztosítási kampány során. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az ügyfelek 96 százaléka, vagyis szinte mindenki találhat a jelenleginél kedvezőbb feltételű biztosítást. A legtöbbet azok takaríthatnak meg, akik legalább három éve nem változtattak a szerződésükön: ők a mostani kampányban a jelenlegi biztosításukénál 35-40 százalékkal alacsonyabb díj mellett tudnak váltani.
Erősödik a biztosítók közötti verseny az idei lakásbiztosítási kampány hatására – hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) sajtótájékoztatóján. Márciusban szerintük akár 360 ezer lakásbiztosítást köthetnek újra az ügyfelek, és további 400 ezer szerződés kerülhet átdolgozásra. Az igazán nagy hajrá a márciusi kampány utolsó napjaiban várható, ugyanis sok ügyfél halasztja az utolsó pillanatra a lakásbiztosításának lecserélését. A legtöbb új szerződéskötés az Groupama, az Uniqa, a KÖBE, a K&H és az Alfa biztosítóknál csapódik le.
A lakásbiztosítási kampány első hetének adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: a Groupama, a Köbe, az Uniqa és az Alfa biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 70 százalékát az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja 38 600 forint volt, ami csupán mintegy ezer forinttal magasabb a tavaly közvetített szerződések átlagos éves díjánál. Az online csatornán zajló kötések átlagdíja 36 200 forint körül alakult - közölte az Insura.hu.
A Stockton a nyitva álló határidőn belül nem élt a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területein fennálló elővásárlási jogával, így egyedül a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) lépett be vevőként az adásvételi szerződésbe, olvasható a vonatkozó sajtóközleményben. A szerződés értelmében a BKM-nek a szerződéskötéstől számított 8 napon belül anyavállalati garancia vagy egyenértékű biztosíték nyújtását kell igazolnia az állam felé az első két vételárrészletre, azaz mintegy 30,5 milliárd forintra vonatkozóan. Emellett 10 munkanapon belül intézkednie szükséges az első vételárrészlet, vagyis a teljes vételár 25%-át kitevő 12,7 milliárd forint maradéktalan megfizetéséről.
2024-hez hasonlóan idén márciusban is lehetőséget kap 3,3 millió lakásbiztosítással rendelkező ügyfél, hogy átkösse szerződését, függetlenül attól, hogy mikor lenne a biztosítás évfordulója. A Portfolio Checklist szerdai adásában Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítási termékmenedzsment vezetője osztotta meg a biztosító tapasztalatait a tavalyi kampánnyal kapcsolatban, ezen kívül beszélt az idei tervekről is. A biztosító rugalmas nyitvatartással, proaktív ügyfélmegkeresésekkel a hűségidő kivezetésével készül a kampányra.
A Mol-csoport és a horvát Janaf vezetéküzemeltető megállapodást kötött 2,1 millió tonna olaj szállításáról 2025 végéig, ám a magyar vállalat elégedetlen a magas szállítási díjakkal és a szerződés rövid időtartamával – írja a Telex.
A 4iG űripari leányvállalata és a CPI Vertex Antennentechnik szerződést írt alá a cég műholdprogramjához (HUSAT) kapcsolódóan. A szerződés antennák beszerzéséről és telepítéséről szól két magyarországi műholdas földi állomáson. A megállapodás kulcsfontosságú mérföldkő, hiszen ez az első nagy beszállítói szerződés a HUSAT műholdas ökoszisztéma megvalósítása felé vezető úton – jelentette be a vállalat.
A Groupama Biztosító szerint olyan irányt vehet a lakásbiztosítási piac, ami a KGFB-piacon már lezajlott, azaz új ügyfélnek lenni sokkal kifizetődőbb lehet, mint hűségesnek lenni egy biztosítóhoz. A társaság sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a 2024-es lakásbiztosítási kampány következtében tudatosabbak lettek az ügyfelek, az idei, szombaton kezdődő kampányban pedig a biztosító ügyfeleinek 10-15 százaléka mozdulhat meg.
A lakásbiztosítások átlagos életkora 6-8 év, így azok a szerződések, amelyeket 8-10, sőt akár 15-20 évvel ezelőtt kötöttek, jelentősen elavultak – nem csupán biztosítási értékben, de a szolgáltatási kör és a szolgáltatások ár-érték aránya tekintetében is - hívta el a figyelmet a Gránit Biztosító. Március 1. és 31. között a lakásbiztosítási kampányban minden lakástulajdonos lehetőséget kap arra, hogy felülvizsgálja meglévő szerződését, és kedvezőbb feltételekkel újrakösse biztosítását.
A Trump-kormányzat egy „javított” megállapodástervezetet nyújtott át az ukrán vezetésnek, miután Volodimir Zelenszkij az előző tervezetet elutasította – írja az Axios egy ukrán és egy amerikai tisztviselő, valamint három másik forrás alapján.
Márciusban egy hónapig ismét rendkívüli – biztosítón belüli vagy más társasághoz történő – átkötési lehetőség nyílik a lakásbiztosításoknál. Erről február 15-ig biztosítói tájékoztatót kaptak az ügyfelek. Az MNB szerint a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítást (MFO) választók átlagosan mintegy húsz százalékkal olcsóbb éves díjat és ügyfélközpontú szolgáltatást kaphatnak.
A lakásmaffia fenyegetése egy-két évtizededdel ezelőtt slágertéma volt a sajtóban. Becsületes emberek vesztették el egy élet munkájának az eredményét: az ingatlanukat. Azóta számos biztonsági intézkedést vezettek be a szerződéskötés és az ingatlan-nyilvántartás területén, a probléma mégsem szűnt meg, mert nemcsak a szabályok, de a csalók is jobbak lettek. Emiatt ma is a lakásmaffia áldozatává válhatunk anélkül, hogy gondatlanok vagy figyelmetlenek lennénk, vagy hibát követnénk el, feltéve, hogy banki zálogjogtól és egyéb terhektől mentes ingatlannal rendelkezünk - írta meg Horváth Zsigmond, az OPL gunnercooke Ügyvédi Társulás ügyvédjének elmondása alapján a Pénzcentrum. A cikkben összegyűjtöttük, kinek érdemes különösen figyelnie, és milyen lépéseket lehet tenni az ingatlanos csalások megelőzése és elhárítása érdekében.
Pánik tört ki Kijevben, miután egy héttel ezelőtt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök asztalán landolt Donald Trump szerződéstervezete – írja a The Telegraph.
Az Alior Banktól a Bank Millenniumig több lengyel pénzintézet is súlyos jogi következménnyel néz szembe, és milliárdokat veszíthet, miután az Európai Bíróság az adósok javára döntött bizonyos lakossági hitelek kamatairól szóló vitában – írta meg a Bloomberg.
Nem egyértelműen kommunikálta a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától érvényesített inflációkövető díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket a DIGI – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás olyan módon alakította ki kereskedelmi gyakorlatát, hogy a várható fogyasztói értelmezést figyelmen kívül hagyta, akik így nem kaphattak objektív képet a díjemelések következményeiről. A nemzeti versenyhatóság a jogsértés miatt 111 millió forintos bírságot szabott ki a cégre és kötelezte az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére. A cég elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról - tette közzé a GVH.
Habár a magyar háztartások háromnegyede rendelkezik lakásbiztosítással, ami a régióban és európai viszonylatban is jó aránynak számít, sokan nem tudják, hogy az pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanjuk aktuális értéke és miért fontos azt frissíteni a biztosításban. A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanjukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább, és pénzügyileg hogyan készülnek fel az ilyen esetekre.
Szerintük vége a járványnak, ezért nincs rájuk többé szükség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Néhány részlet ki is derült.
Nem költségvetési lazítást akarnak, hanem több pénzt.
Putyin kijelentését követően jött a felvetés.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.