A világ 62 leggazdagabb emberének vagyona felér a teljes népesség felének, azaz 3,5 milliárd ember vagyonával, ami azt jelenti, hogy a leggazdagabbak még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lettek az utóbbi években - számolt be az Oxfam nemzetközi jótékonysági szervezet. Öt évvel ezelőtt még 388 fő vagyona tette ki a népesség feléét.
A Központi Statisztikai Hivatal módszertanváltásának köszönhetően jelentősen, legalább 1,2 millió fővel csökkenhet papíron a létminimum alatt élők száma Magyarországon - írja a Népszabadság.
A történelem során először idén valószínűleg 10 százalék alá csökken a mélyszegénységben élők aránya a világban - közölte legfrissebb jelentésében a Világbank.
Az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésében rendkívül jól halad Magyarország az Európa 2020-as stratégiában rögzített célhoz képest, és az oktatás terén sem kell már hatalmas erőfeszítést tennünk, de a szegénység visszaszorításában nagyon gyorsan kellene hatalmas eredményt produkálnunk - többek között ez derül ki egy hétfőn megjelent átfogó uniós jelentésből. Utóbbi konkrétan azt jelenti, hogy 2020-ig kereken 1 millió fővel kellene csökkenteni a szegénységgel, vagy társadalmi kirekesztés veszélyével sújtott réteg méretét Magyarországon. A 2008-2009-es válság elhúzódó negatív hatásai miatt nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte nagy gond a szegények kapcsán 2020-ra vállalt célok teljesítése, sőt az utóbbi években az EU átlagát tekintve még távolodtunk is a céltól.
Magyarországon nőtt egy év alatt a legnagyobb mértékben, 14 százalékponttal 80 százalékra, azok aránya, akik szerint fontos a szegények segítése a fejlődő országokban - többek között ez derül ki az Európai Bizottság által ma nyilvánosságra hozott Eurobarometer felmérésből. A fejlesztés európai éve alkalmából elkészült jelentés szerint az Európai Unió átlagában 85 százalék a fenti támogatói arány, ami egy év alatt 6 százalékponttal növekedett. A megkérdezettek közel fele hajlandó lenne többet fizetni a fejlődő országokból származó árukért, és 75%-uk az önkéntességet véli a leghatékonyabb segítségnek.
A társadalmi egyenlőtlenségek növekedéséről számol be a KSH ma megjelent kiadványa, ami a háztartások életszínvonalát hivatott bemutatni. A legszegényebbek részesedése a jövedelmekből folyamatosan csökken.
Az előzetes tervek szerint szeptemberben jelentek volna meg a magyarországi átfogó szegénységi és kirekesztési statisztikáknak, de a Központi Statisztikai Hivatal elhalasztotta az elemzés kiadását - írja a Világgazdaság. Az adatok elméletileg rendelkezésre állnak - hiszen az Eurostat már előzetesen közölte, hogy 3,3 millióan élnek szegénységben és társadalmi kirekesztésben Magyarországon -, mégis várni kell arra, hogy átfogó képet kapjunk a helyzetről.
Különbséget kell tenni jövedelmi szegénység, munkaszegénység és súlyos anyagi depriváció között - reagált a médiában megjelenő, egymástól igen eltérő adatokra a TÁRKI. Ezek együtt festenek csak reális képet a legrosszabb helyzetűek arányáról a társadalomban. A különböző mutatók szerint ugyanis Magyarországon 800 ezer szegény él. Vagy 4,7 millió.
A válság előtti évekhez képest közel kétszer annyian vannak azok Magyarországon, akik úgy érzik, még élelemre sincs elég pénzük. Az OECD felmérése szerint 2011/2012-ben a magyarok 30 százaléka tartozott ide, míg 2006/2007-ben ez az arány 17 százalék volt.
"Szerte a világon emelkedik a szegények és a gazdagok közötti jövedelemkülönbség." "Magyarországon is nagyok a jövedelemkülönbségek." "Magyarországon is emelkednek a jövedelemkülönbségek." A fenti három állítást az elmúlt hetekben gyakran hallhattuk, megvizsgáltuk mennyire igazolják mindezt a számok. Az eredmény finoman szólva sem egyértelmű.
2012-ben a magyar lakosság 17%-a volt jövedelemszegény, 19%-a munkaszegény, 37%-a élt súlyosan deprivált anyagi körülmények között - derült ki a Tárki kutatásából. Összességében a magyarok 47%-a élt olyan háztartásban, ahol a szegénység és társadalmi kirekesztettség legalább egyik, 8%-a ahol mindhárom formája jelen volt.
Bár Indiában rendszeres jelenség a monszuneső, most mégis szokatlanul nagy bajokat idézett elő: a zöldségárak rendkívül megemelkedtek. A szegények számára legérzékenyebb hagymaár 245 százalékos éves inflációt mutat. Az ilyen jelenségek korábban politikai bukásokhoz vezettek, nem véletlen tehát, hogy a miniszterelnök mindent megpróbál bevetni a helyzet normalizálása érdekében. Szerencséjére az újdonsült sztárközgazdász a jegybankja élén helyes irányba tereli a dolgokat és a mai napon kamatot emeltek.
Az amerikai országos statisztikai hivatal adatai szerint a lakosság 15 százaléka volt szegénynek tekinthető 2012-ben. Összesen 46,5 millió amerikai volt szegény az előző évben, hétből egy állampolgár. A szegények száma gyakorlatilag megegyezik a 2011-es adattal. A súlyozott, négy főből álló családokra vonatkozó átlagos szegénységi küszöb évi 23 492 dollár volt.