A német munkaerőpiacot súlyos kihívások elé állítja a betegszabadságok ugrásszerű növekedése. Az ország az újraegyesítés utáni történetének legmagasabb távolmaradási arányait tapasztalja, ami negatívan hat a gazdasági növekedésre és súlyosbítja a munkaerőhiányt - közölte a Bloomberg.
Kínában megjelentek az első olyan oktatási anyagok, amelyek már Hszi Csin-pig kínai elnök beszédeiből merít ihletet. A tankönyvek olyan veszélyekre hívják fel a fiatalok figyelmét, mint a rock’n’roll, a popzene vagy akár az internet. A South China Morning Post szerint Peking egy olyan „színes forradalmat” szeretne elkerülni, mint amilyenek a nyugati világban lezajlottak az 1960-as években.
A Lidl Magyarország különböző diákszervezetek szerződéses partnereként, illetve kiemelt áruházaiban határozott időszakra alkalmazottként biztosít szezonális álláslehetőséget a diákok számára. Egyetemi és főiskolai hallgatók év közben is dolgoznak a vállalatnál, elsősorban kékgalléros munkaköröket ellátva, vagy a négy logisztikai központ irodáiban, illetve a budapesti központi irodaházban - írja a kiskereskedelmi cég.
A dél-koreai elnök, Jun Szogjol a koreai függetlenség napján tartott beszédében új megközelítést vázolt fel az Észak-Koreával való kapcsolatok javítására. Az elnök kijelentette, hogy kormánya aktívan törekszik majd az észak-koreai lakosság elérésére és a két Korea közötti párbeszéd újraindítására - jelentette a Newsweek.
A kínai kiskereskedelem területén egy újszerű kezdeményezés a munkavállalók jólétét helyezné előtérbe. Yu Donglai, a Pang Dong Lai kiskereskedelmi lánc alapítója és elnöke például olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek célja az alkalmazottak munka és magánélet közötti egyensúlyának javítása. A vállalkozó elképzelése szerint a boldog munkavállaló a kulcs a sikeres üzlethez. Éppen ezért, aki boldogtalan, az plusz szabadságot vehet ki - írta meg a CNBC TV.
Sokkolta az internet népét az a japán férfi, aki 21 éven át rendkívül takarékos üzemmódban élt, hogy ezzel 100 millió jent (mintegy 243 millió forintot) takarítson meg és korán nyugdíjba vonulhasson – írja a South China Morning Post.
Termőföldjeink szempontjából sajnos nem sok jót tartogat a jövő heti időjárás, a szabadságon lévők, nyaralók szemszögéből viszont más a helyzet - írja friss Facebook-posztjában a Hungaromet.
Komoly gondot okozhatnak az év végéhez közeledve a ki nem adott szabadnapok - hívja fel a figyelmet a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző. Éppen ezért azt javasolja, hogy a vállalatok már most mérjék fel, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és a nyári időszakban legalább az időarányos szabadságot adják ki nekik. Különösen azokban a szektorokban érdemes erre nagy figyelmet fordítani, ahol a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek mellett kell megoldani a működést – figyelmeztet a szolgáltató.
Egy európai tanulmány kimutatta, hogy a túlsúlyos és elhízott személyek nagyobb valószínűséggel vesznek ki betegszabadságot, mint egészséges testsúlyú társaik, ami jelentős gazdasági következményekkel járhat - írta meg a The Guardian.
Két évnyi távolságtartást követően kedden újra beszélt egymással az Egyesült Államok védelmi minisztere és Kína admirálisa – számolt be a South China Morning Post.
Elrendelte egy moszkvai bíróság a krasznogorszki Crocus City Hall elleni terrortámadás végrehajtásával megvádolt négy tádzsik állampolgár előzetes letartóztatását hétfőre virradóra.
Először a háború folyamán nyilvánosan beszélt Vlagyimir Putyin azokról az „orosz partizánokról,” akik Ukrajna oldalán harcolnak – szúrta ki az Institute for Study of War (ISW), egy amerikai agytröszt. Ezzel lényegében elismerte az orosz elnök, hogy orosz állampolgárok ezrei fogtak fegyvert kormánya ellen.
A munkavállalók megtartása, illetve a toborzás terén minél vonzóbbá válás érdekében az amerikai vállalatok sorra gondolják át a szabadságok kiadásával kapcsolatos politikájukat. Ennek keretében egyre elterjedtebb a cégek körében, hogy különböző élethelyzetekre (hozzátartozó ápolása, halála vagy gyermek születése esetén) fizetett szabadnapokat biztosítanak dolgozóik számára. Egyben az ilyen megoldásokat már alkalmazó vállalatok egy része egyre több szabadnap kiadását is tervezi.
Egy tokiói telekommunikációs cég néhány férfi dolgozója alávetette magát egy szimulált menstruációs fájdalomnak, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából kicsit jobban megértsék azt, mit élnek át a nők ilyenkor – számol be a hírről a Reuters.
Éppen ötven éve, 1974-ben vezette be elsőként a világon Svédország a nemek szerint nem differenciált szülői szabadságot felváltva az anyák számára biztosított szülési szabadságot, vagyis ezzel lehetővé vált, hogy az apák is otthon maradhassanak gyerekeikkel. Az intézkedés bevezetésekor a két szülő együttesen még csak 180, ma már 480 szabadnapra jogosult. Ez havi 20 munkanappal számolva azt jelenti, hogy a svéd szülők egymás között megosztva összesen két év szabadságot vehetnek ki a gyermekük 12 éves koráig, miközben a biztosított szabadságkeret túlnyomó részében fizetésük 80%-át megkapják. Mind időtartama, mind folyósított összege alapján igen bőkezűnek számító juttatás az elmúlt évtizedekben fokozatosan át is alakította a svéd munkahelyi kultúrát, ahol ma már az számít cikinek, ha egy apa nem marad otthon gyerekével.
A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg a szülők szabadságolását érintő törvénymódosítás.
Hatalmas roham indult Donald Trump fenyegetései miatt.
Megkezdődött a a 2025-ös jelentés előkészítése is.
Szerinted hány bevásárlóközpont működik ma Magyarországon?
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Negyedik napja tartanak a kormányellenes tüntetések Grúziában.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.
Megjelent a Portfolio kiberbűnügyi podcastjének harmadik epizódja.
Nagyon gyengült ma az árfolyam.