Az amerikai haderő nemrégiben befejezte a hányattatott sorsú ideiglenes úszó móló (JLOD) üzemeltetésére irányuló küldetését, amelynek célja az volt, hogy több segélyt juttasson el a Gázai övezetbe - számolt be a BBC.
Rusztem Umerov, az ukrán védelmi miniszter kedden adott interjút a Reutersnek, amelyben számos témát érintett. Beszélt az érkező F-16-os vadászgépekről, a frontvonal állásáról, valamint az oroszok várható lépéseiről is.
A WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus felhívást intézett Izraelhez, hogy enyhítsen a Gázai övezetbe irányuló segélyek korlátozásán, hangsúlyozva, hogy az enklávé egészségügyi rendszere összeomlott és a humanitárius helyzet katasztrofálisra fordult.
Egy amerikai védelmi tisztségviselő szerint az úszó móló, amely a humanitárius segélyek Gázai övezetbe történő tengeri szállítását teszi lehetővé, Asdód kikötőjéből Gáza felé tart - jelentette a CNN.
Az oroszok pénteken indítottak nagyszabású támadást Harkiv megye határán, amelynek következtében több települést el is foglaltak. Az ukrán katonai vezetés úgy döntött, hogy a térségből evakuálják a lakosságot – írja a Politico.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter Jeruzsálemben találkozott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, ahol sürgette a Gázai övezetbe irányuló segélyek fokozását és a Hamász által elfogadható tűzszüneti megállapodások folytatását, miközben az Egyesült Államok Izrael legfőbb támogatójaként fellépve, a közel-keleti konfliktus humanitárius következményeinek enyhítésére törekszik – írja a Reuters.
Az Egyesült Államok már a fegyverszállítmányok hivatalos jóváhagyása előtt, titokban nagy hatótávolságú rakétákat szállított Ukrajnának, amelyeket Kijev a múlt héten és az éjszaka folyamán is bevetett orosz célpontok ellen - tudósított a Sky News.
A The Kyiv Independent beszámolt arról, hogy két német-orosz kettős állampolgárt tartóztattak le a hatóságok Németországban, mivel a gyanú szerint szabotázsakciót terveztek.
Az Egyesül Államok haditengerészetének több hajója is megérkezik hamarosan a Gázai övezet partvidékére. A hadműveletet azért rendelte el Washington, hogy a súlyosbodó humanitárius válság enyhítésében segítsenek – számolt be a The Jerusalem Post.
2023 ősze óta az egyik legvitatottabb ügy az amerikai belpolitikában, hogy mi lesz a hatalmas fegyvercsomag sorsa, amelyet az Egyesült Államok adna többek között Ukrajnának és Izraelnek. Irán hétvégi lépése áttörést hozhat az ügyben – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Nagy-Britannia hadihajót vezényelt a Földközi-tenger keleti térségébe a Gázai övezet palesztin lakosságának szánt segélyszállítmányok eljuttatásának támogatására - közölte vasárnap a londoni védelmi minisztérium. A hajó feladata az lesz, hogy segítse nemzetközi tengeri humanitárius folyosó kialakítását Ciprus és a Gázai övezet között.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) a mai napon tette közzé attól a hét eleji incidensről szóló jelentését, melynek során hét humanitárius segélyt szállító civillel végeztek egy légicsapásban.
Sürgős magyarázatot követelt kedden a brit kormány Izraeltől a Gázai övezetben végrehajtott légicsapásra, amelyben a World Central Kitchen (WCK) nevű nonprofit segélyszervezet hét munkatársa, köztük három brit állampolgár életét vesztette.
Újabb, közel 400 tonna élelmiszert szállító segélyszállítmány indult útnak Ciprusból Gázába szombaton, amelyet a World Central Kitchen és az Open Arms jótékonysági szervezetek Izraellel és a ciprusi hatóságokkal együttműködve szerveztek annak érdekében, hogy enyhítsék az ostromlott palesztin területen az éhínséget.
Vlagyimir Putyin orosz elnök megszólalt az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és elutasította annak a lehetőségét, hogy megkezdődjenek a béketárgyalások a felek között.
Joe Biden amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátásától függ a tűzszüneti megállapodás a Hamászszal, amelyre azért van szükség, hogy több humanitárius segélyt juttassanak a területre.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Vannak mozgások a részvénypiacokon.
Nem tetszik a piacnak az inflációs adat.
Rusvai Miklós szerint bármikor előállhat a madárinfluenza emberről emberre átterjedő változata.
Gabbard jelölése még Kennedynél is vitatottabb volt.
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.