A Pentagon katonákat küld az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti részébe, hogy segítsék a segélyek szétosztását - közölte Joe Biden elnök szerdán, miután repülőgéppel tett szemlét Észak- és Dél-Karolina katasztrófa által érintett területei felett.
Lettország 40 millió eurós támogatást jelentett be Ukrajna irányába. A csomag egyéb felszerelések mellett CVR(T) páncélozott harcjárműveket is tartalmaz - közölte az ukrán védelmi minisztérium.
Németország újabb jelentős pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának a közelgő téli időszakra. Annalena Baerbock német külügyminiszter moldovai látogatása során jelentette be, hogy az ország további 100 millió eurót biztosít a háború sújtotta nemzet számára - írta meg a Sky News.
A G7-ek csoportjának pénzügyminiszterei a hírek szerint beleegyeznek, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna megsegítésére fordítsák – írja a Bloomberg a szombaton aláírandó közlemény tervezetére hivatkozva.
Dánia 5,6 milliárd dán korona (290 milliárd forint) értékben küld újabb katonai segélycsomagot Ukrajnának - jelentette be csütörtökön a dán védelmi miniszter.
Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb katonai támogatási csomagot készít elő Ukrajna számára – írja az Ukrajinszka Pravda.
Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Financial Timesnak nyilatkozva megerősítette, hogy Ukrajna 2025-ben, az Egyesült Államok által jóváhagyott 61 milliárd dolláros segélycsomag és további nyugati támogatások segítségével tervez ellentámadást indítani az orosz megszállás alatt álló területek visszafoglalása érdekében - tudósított a FT.
Az amerikai politikusokat és késlekedésüket vádolja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amiatt, hogy az orosz hadsereg magához ragadta a kezdeményezést a frontvonalon, illetve még több légvédelmi rendszert kért Ukrajna számára – írja a CNBC.
Több hónap huzavona után az Egyesült Államok törvényhozása megszavazta, Joe Biden elnök pedig mára virradóra aláírta azt a törvényt, amely az eddigi legnagyobb, összesen 61 milliárd dolláros katonai segélycsomagot biztosítja Ukrajna számára. A támogatás mérete példa nélküli, az viszont nagy kérdés, hogy mire lesz elég. Képesek lehetnek-e az ukránok visszafoglalni az oroszok által megszállt területeket, vagy csupán a védelmi képességeik lesznek erősebbek? Kell-e tartani eszkalációtól az új fegyverek miatt, és mi lehet Oroszország jelenlegi, valós célja a háborúban? Továbbá milyen keretben érdemes értelmezni az eseményeket, tényleg a Nyugat sorsa dőlhet el Kelet-Ukrajnában vagy csupán szláv belharcról van szó? Egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük Kaiser Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének docensét az Ukrajnának megszavazott amerikai katonai segély apropóján.
Az ukrajnai háború kitörése óta téma, hogy a nyugati hadiipar kapacitása nem elegendő ahhoz, hogy felvegye a kesztyűt Oroszország termelésével, különösen tüzérségi lőszerek tekintetében. A lassú építkezés azonban meghozta a hatását, hamarosan kiegyenlítetté válhatnak az erőviszonyok – számolt be a Defense One.
Az Egyesült Királyság az Ukrajnának nyújtott legutóbbi katonai segélycsomagjába Paveway IV lézerirányítású bombákat is felvett, ami az első ilyen jellegű támogatás – számolt be róla az ukrán Defence-blog.
Az orosz hadsereg napokkal ezelőtt bejelentette, hogy elfoglalták Novobahmutivkát, most független források is megerősítették, hogy orosz kézre került a donbaszi település.
Miközben a héten folytatódott New York-i büntetőpere, Donald Trump volt amerikai elnök az aznapi bírósági jelenése után interjút adott egy rádiónak. A republikánusok várható elnökjelöltje ebben kijelentette: a pártja néhány radikális képviselője által támadott képviselőházi elnök, Mike Johnson keményen próbálkozik, és jó ember.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon megbeszélést folytatott hétfőn amerikai hivatali kollégájával, Joe Bidennel, miután az Egyesült Államok képviselőháza elfogadta a Kijevnek nyújtandó újabb katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot. Erről az ukrán államfő tájékoztatott az X-en.
Oroszország hétfőn arra figyelmeztetett, hogy növekszik a kockázata egy "közvetlen katonai összecsapásnak" Oroszország és a nyugati atomhatalmak között – számol be a CNBC.
Bár az Egyesült Államok képviselőháza szombaton megszavazta az Ukrajnának 61 milliárdos támogatást tartalmazó segélycsomagot, nem valószínű, hogy Mike Johnson republikánus házelnök problémái egyhamar csillapodnának. A hétvégén az elmozdítására tett javaslatot benyújtó párttársa továbbra is kilátásba helyezte a megbuktatását, a demokraták azonban egyre nyitottabbnak tűnnek az iránt, hogy ők biztosítsák Johnson túlélését - számol be az NBC News.
Az AutoWallis és a Duna Autó a kizárólagos importőr.
Az ok egyelőre ismeretlen.
2,4 millió darab részvényt bocsátottak ki.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Egyre több országban veti meg a lábát a magyar ételmentő startup.
Mit jelent az áfa-visszatérítés?