Az Európai Bizottság, polgárvédelmi mechanizmusán keresztül, a lakosságot támogató alapvető fogyasztási cikkeket és eszközöket tartalmazó gyorssegélyt nyújt Ukrajnának - tájékoztatott a brüsszeli testület szombat délutáni sajtóközleményében.
Kiégés, a megbecsülés hiánya miatti elkeseredés, kimerültség jellemzi a járási hivatalokban dolgozó kormánytisztviselőket – ez olvasható ki egyikük György István területi közigazgatásért felelős államtitkárnak címzett leveléből a Népszava szerint. Az érdekvédők szerint hamarosan elfogynak a dolgozók a területi közigazgatásból.
Csaknem hatszázezer, koronavírus elleni vakcinát kell megsemmisíteni Ukrajnában, főként AstraZeneca-oltóanyagot, amelynek lejárt a szavatossági ideje - közölte az egészségügyi minisztérium az RBK-Ukrajina hírportállal.
Az Európai Bizottság szerdán javaslatot terjesztett elő azzal a szándékkal, hogy erősítse és hatékonyabbá tegye a koronavírus-járvány miatt egyre szükségszerűbb humanitárius segélyezést.
A múlt pénteki lengyelországi V4 csúcstalálkozón még csak egy Fehéroroszországnak szánt gazdasági együttműködési javaslatnak tűnt az, amiről a kormányfők beszéltek, de mára kiderült, hogy konkrétan egy Marshall-terv névre keresztelt támogatási csomagban gondolkodnak, amely egy stabilizációs alap felállítását is takarná többféle egyéb segítség mellett – közölte a lengyel miniszterelnöki hivatal szóvivője a PAP hírügynökséggel. Mindez éppen aznap történik, amikor az elcsalt választásokkal vádolt fehérorosz diktátor Aljakszandr Lukasenka az orosz elnökhöz, Vlagyimir Putyinhoz repült Szocsiba, hogy tájékoztassa és segítségét kérje a helyzet stabilizálására.
A koronavírus-járvány miatt állás nélkül maradt vagy nehéz helyzetbe került kommunikációs szakembereket támogat a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) legújabb programja: fejenként 150 ezer forintos gyorssegély mellett a MAKSZ egy, az iparágra szakosodott álláskereső portált is létrehozott.
Egy friss felmérés szerint az amerikaiak 49%-a mondja azt, hogy negatívan érintette a háztartási bevételeiket a koronavírus – számol be a hírről a Business Insider. Azért a számokat jobban megnézve nem éppen ez a helyzet.
Nem akarta elhinni néhány német politikus, amikor meghallotta, hogy az a húsüzem, ahol 1500-an fertőződtek meg koronavírussal és emiatt 600 ezer embernek kellett a környékén két hétre karanténba vonulnia, most állami segítséget kér, hogy ki tudja fizetni a karanténban lévő dolgozói bérét – számol be a hírről a Reuters.
A múlt héten további 2,123 millióan kértek első alkalommal munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban, ezzel tovább csökkent a szám, de zsinórban a tizedik hete beszélünk több milliós értékről.
A márciusban látott jelentős részvénypiaci esések az amerikai nyugdíjrendszernek is odavágtak, a nyugdíjalapok összesített fedezeti aránya nagyot esett, ami azt jelenti, hogy problémába ütközhetnek az alapok a kifizetések teljesítésénél - számol be a hírről a Financial Times.
Amerikaiak milliói esnek ki a munkanélküliségi rendszerből azóta, hogy a gazdaság gyakorlatilag szabadesésbe váltott a koronavírus-járvány következtében – idéz a Reuters egy friss felmérést. Vagyis valószínűleg az utóbbi hetekben regisztrált 26,5 millió munkanélküli egy jelentős része még állami segélyt sem kap.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, és köszönetet mondott neki azért, hogy az Egyesült Államok 1,2 millió dollár értékű humanitárius segélyt különített el Ukrajna részére a koronavírus-járvány elleni küzdelemre - közölte hétfőn az ukrán államfő hivatala a Twitteren.
Elképesztő mértékű, akár 2,5 millió új munkanélküli segély iránti kérelem érkezhetett be az USA-ban egy hét leforgása alatt - írja a MarketWatch szakértők körében végzett körkérdésére hivatkozva.
1,15 milliárd euróval segítik a nemzetközi és európai uniós adományozók Albánia újjáépítését a tavalyi földrengés után - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn az Albánia megsegítésére összehívott adományozó konferencia után Brüsszelben.
Az Európai Bizottság ma elfogadta humanitárius segítségnyújtást szolgáló éves kezdeti költségvetését, melynek összege 2020-ban 900 millió eurót tesz ki.
Brazília elfogadja a hét legfejlettebb ipari ország (G7) 20 millió dolláros gyorssegélyét az amazonasi erdőtüzek megfékezésére, ha Emmanuel Macron visszavonja "sértéseit" - jelentette ki kedden Jair Bolsonaro brazil elnök arra utalva, hogy a francia elnök hazugnak nevezte őt.
A brazil kormány elutasítja a G7-ek 20 millió dolláros gyorssegélyét az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek megfékezésére - közölte Onyx Lorenzoni, Jair Bolsonaro brazil elnök kabinetfőnöke hétfő este. Lorenzoni kijelentette, hogy a pénzt inkább az európai erdőségek újratelepítésére kellene fordítani. Az AFP francia hírügynökség szerint a brazil elnöki hivatal megerősítette a gyorssegély elutasítását.
Azonnali 20 millió dolláros segélyt nyújtanak a G7-országcsoport tagjai az Amazonas-medencében fekvő országoknak az erdőtüzek megfékezésére, illetve hosszú távú globális projektet kezdeményeznek az amazóniai esőerdő védelmére - jelentette be hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a biarritzi G7-csúcstalálkozón.
Az amerikai kormány szankciókkal sújtott venezuelai politikusokat a határon veszteglő segélyszállítmányok bejutásának akadályozása miatt. Közben Mike Pence alelnök Bogotában a Lima Csoport tanácskozásán a Maduro-kormányra gyakorolt nyomás növelésére szólított