Szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóját tartotta meg Lázár János és Giró-Szász András. A miniszter bejelentette: a kormány döntött az M4-es autópálya építésének leállításáról, mindemellett messzemenőkig támogatja az MNB azon javaslatát, amely 100 ezer euróra emelné a Beva által kifizetendő összeghatárt. A reklámadóról pedig egyelőre csak annyi biztos, a maximális sávban 5,3 százalékos lesz adókulcs.
Addig folytatja az MNB a ma újrakezdett kamatcsökkentési sorozatot, amíg a 3%-os, de rugalmassá tett inflációs célkövetés rendszere ezt megengedi - hangsúlyozta a mai kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Matolcsy György, az MNB elnöke. Az említett rugalmas rendszer azt jelenti, hogy a jegybank a 3%-os inflációs cél körül már előretekintve is kap egy +/- 1 százalékpontos toleranciasávot, azaz a kamatdöntéseinél a lehetséges mozgástér lényegesen kibővült - ezt már Balog Ádám jegybanki alelnök jelentette be. A másik alelnök pedig a 32 ezer főnyi Quaestor-kötvény károsult kapcsán hangsúlyozta azt a jegybanki álláspontot, hogy a 152 milliárd forintnyi fiktív kötvénnyel rendelkezőt (is) a BEVA-nak kell kártalanítani a Quaestor-csoportnál várható vagyonzárból befolyó pénzek elégtelensége esetén. Mindez konkrétan azt jelenti, hogy a pénzügyi szektor más szereplői kaphatnak a nyakukba egy újabb terhet, igaz a jegybanki vezetők szerint a BEVA számára a pótbefizetés több évre elosztva jelentkezhet majd.
Fontosabb részletek
Matolcsy szerint van még tér a további kamatcsökkentésre
Az MNB most már nem egy konkrét inflációs szintre (3%), hanem egy toleranciasávra figyel (2-4% között) a monetáris politikája kapcsán
Az MNB szerint jogi értelemben a fiktív kötvényvásárlás is azt jelenti, hogy átadtak pénzt asz ügyfelek egy befektetési szolgáltatónak
Ezért határozott álláspontjuk, hogy nekik is kártalanítást kell fizetnie a BEVA-nak
Az OBA és a BEVA forrásgyűjtését az MNB szerint a jelenlegi törvények már világosan szabályozzák
Így tehát a BEVA a pénzügyi rendszer szereplőitől kérhet pótbefizetést, ha nincs elég pénze a kötelezettségeinek rendezésére
Az MNB szerint a magyar pénzügyi rendszer stabil
A többi brókercégnél még zajlanak a vizsgálatok és ha esetleg lenne máshol is súlyos gond, arról is nyíltan kommunikálnak majd