Pluszban zárt a magyar tőzsde
A blue chipek közül jelentősebben csak a Richter árfolyama tudott emelkedni, stagnált az OTP, a Mol és a Magyar Telekom egyaránt eséssel fejezte be a mai napot.
A blue chipek közül jelentősebben csak a Richter árfolyama tudott emelkedni, stagnált az OTP, a Mol és a Magyar Telekom egyaránt eséssel fejezte be a mai napot.
Egymás után éri el az újabb és újabb történelmi mélypontokat a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbinél már 413 fölött vagyunk, utóbbi jegyzése pedig meghaladja a 405 forintot. Eközben a magyar tőzsde ugyan stagnál ma, egyet hátra lépve látszik, hogy jelentősen megszenvedték a mögöttünk álló időszakot a magyar részvények, főként az OTP, melynek árfolyama ma is lokális mélypontra került. Ez azt jelenti, hogy azokon a szinteken kereskednek most a bankpapírral, amelyeken a koronavírus miatt kialakult pánikeladási hullámban járt az árfolyam.
A hazai blue chipek közül emelkedik a Mol, az OTP, és a Richter árfolyama egyaránt, csak a Magyar Telekom részvényei vannak minimális esésben.
Aki a tőzsdék esésére játszott idén, vagyis shortolta a piacot, az nagyot tudott kaszálni egyes szektorokon. A növekedési részvényeket a kamatemelési félelmek miatt például csúnyan megbüntették a befektetők, de lényegében az első félévben csak az energiaszektor tudott emelkedni (ha az S&P 500 alindexeit nézzük), viszont az elmúlt hetekben a recessziós félelmek miatt már ezeket a papírokat is csúnyán elkezdték adni. Persze már jó ideje azt találgatják a befektetők, hogy mikor lehet vége az esésnek, és most a bikák kaphatnak is egy kis muníciót, hiszen az amerikai tőzsdéken a shortolt részvények volumene jelentős lassulást mutatott a múlt hónapban, vagyis mostanra jóval kesebben lettek, aki hajlandó agresszíven fogadni a további esésre.
A Bridgewater Associates legismertebb hedge fundja, a Pure Alpha II alap az idei első félévben 32%-os hozamot ért el ügyfeleinek – írja a Bloomberg egy forrásra hivatkozva.
A 4 hazai blue chip közül emelkedik a Mol és az OTP, mínuszban van a Richter és a Magyar Telekom.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesített a legrosszabban.
A délutáni órákra nagyot esett az OTP részvénye, az idei közel 50 százalékos lejtmenetet követően pedig már vészesen megközelítette a koronavírus-járvány berobbanásakor látott szintet a jegyzés. A mai, viszonylag alacsony forgalom melletti esés vélhetően a forint gyengélkedésének tudható be, mindkét vezető devizával szemben történelmi mélyponton van a magyar fizetőeszköz.
Az elmúlt félév kifejezetten gyengére sikerült a részvénypiacok számára, és könnyen lehet, hogy az év hátralévő részében sem lesz köszönhet, ha az infláció nem mutatja a lehűlés jeleit, és a jegybankok addig emelik a kamatokat, hogy végül recesszióba kerül a gazdaság. Persze nem ez az egyetlen forgatókönyv a második félévre vonatkozóan, ha például az infláció csökkenni kezd, az megágyazna egy jobb részvénypiaci teljesítménynek. Ettől függetlenül lehetőségek mindig vannak a piacon, az HSBC és a Strategic Initiatives stratégái pedig megosztottak több ötletet azzal kapcsolatban, hogyan lehet átvészelni az előttünk álló tőzsdei vihart.
A hazai blue chipek közül a Magyar Telekom teljesít a legrosszabban.
A tegnapi pluszos zárást követően ma is emelkedéssel kezdi a napot a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül emelkedik a Richter, az OTP, és a Mol árfolyama, esik viszont a Magyar Telekom árfolyama.
Jól teljesített ma a magyar tőzsde, a BUX pluszban fejezte be a mai napot, a blue chipek közül emelkedett a Magyar Telekom, az OTP, és a Mol árfolyama, a Richter azonban eséssel fejezte be a napot.
Múlt pénteken a piaczárás után érkezett a hír, hogy a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group beszáll a Waberer's-be. A befektetők ma tudtak reagálni a hírre, az árfolyam pedig durva emelkedést mutat a kereskedés első óráiban, több hónapnyi esést dolgozott le a jegyzés.
A nyitást követő percekben emelkedik a BUX, a 4 hazai blue chip árfolyama közül emelkedik a Magyar Telekom, az OTP és a Mol, csak a Richter árfolyama esik.
Egyre több hazai befektetési szakember gondolja úgy, hogy eljöhetett a kötvénybefektetések ideje, a Portfolio által gyűjtött friss portfólió-ajánlókban ugyanis több mint 5 éve nem látott szintre emelkedett a modellportfólió kötvénysúlya. A portfóliómenedzserek szerint egyre rosszabb képet fest az infláció a világban, mindeközben tovább romlanak a globális növekedési kilátások, a részvénypiacok pedig már egy mérsékeltebb recessziót áraznak.
Minimális pluszban fejezte be a kereskedést a magyar tőzsde, a blue chipek piacán vegyes volt a kép, emelkedett a Richter és a Magyar Telekom, csökkent az OTP és a Mol árfolyama.
Az európai részvényindexek közül kiemelkedően telesít a BUX, amíg számos külföldi börze küszködik, addig a magyar tőzsde 1 százalékot meghaladó pluszban van, mind a 4 hazai blue chip árfolyama emelkedik.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.