Elvesztette piacvezető pozícióját a SPY kódnévre hallgató, S&P500 tőzsdeindexet követő ETF. A héten ugyanis a kezelt vagyonmennyiség versenyében hajszállal megelőzte a Vanguard "VOO" alapja, amely 15 évvel ezelőtt indult – írja a Financial Times.
A potenciális ukrajnai béke uralja a címlapokat ezekben a napokban. A piaci szereplők már javában árazzák a lehetséges hatásokat, ennek köszönhetően pedig a régiónk vezetésével igencsak felülteljesítővé váltak az európai részvényindexek a nemzetközi átlaghoz képest. Több ízben is foglalkoztunk már a potenciális béke nyerteseivel: volt már szó légitársaságokról, régiós papírokról, a forintról, nemrég pedig a vegyipari részvényekről is. Ezúttal a hadiiparban rejlő lehetőségeket néztük meg.
Kedden folytatódott a korrekció a kriptodevizáknál, a tegnapi nap hőse, az XRP sem állja a sarat, jelentős beszakadást láthatunk a coinnál. Az európai tőzsdék eközben mérsékelten emelkedtek, a német részvénypiac új történelmi csúcsra emelkedett, eközben a magyar tőzsde a Mol és a Richter vezetésével lefordult. A Dél-Koreából érkező hírek egyelőre lokális hatásúak.
Befektetőként az egyik legfontosabb kérdés, hogy ha részvényeket akarunk, akkor mibe rakjam a pénzünk. Hosszú ideje az amerikai indexek teljesítenek a legjobban, de nagy kérdés, hogy miért van ez így és fenntartható-e ez az előny. Amennyiben igen, akkor nem is kell sokat gondolkodni, milyen részvényeket vegyünk, hiszen Amerika az első.
Donald Trump már az első ciklusa alatt is sokszor hivatkozott a részvénypiacok kiváló teljesítményére, mint a sikerének mércéjére. Most, hogy hamarosan kezdődik a második ciklusa, érdemes megnézni, hogy milyenek az előretekintő részvénypiaci hozamok és ez alapján van-e esély arra, hogy megismétlődik a Trump első ciklusa alatti részvénypiaci szárnyalás.
Warren Buffett amerikai nagybefektető és a Berkshire Hathaway a harmadik negyedévben is folytatta részvényeladásait, tovább csökkentve Apple-részesedését, és rekordszintre, 325,2 milliárd dollárra növelve készpénzállományát – írta meg a Reuters. A mintegy 160 milliárd dollárnak megfelelő bruttó magyar államadósságnak ez több mint duplája.
Többnyire pozitív volt a hangulat ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában emelkedtek a tőzsdék. Amerikában vegyes volt a kép, a Nasdaq viszont erősen teljesített, elsősorban a Tesla vártnál jobb negyedéves jelentésének köszönhetően. A dollár gyengülése miatt egyébként ma jó napja volt a kriptavalutáknak is, a bitcoin árfolyama pedig ismét a 67 000 dolláros árfolyamszint felett tartózkodik.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
A Waberer's bejelentette, hogy részvénye ismét bekerül a CECE részvényindexbe.
Jól indult a kereskedés az amerikai részvénypiacokon, a nap közepén azonban érkezett a fordulat. Mindezt az váltotta ki, hogy az Nvidia esése begyorsult a kellemetlen gyorsjelentése után. Mindezek ellenére a Dow Jones mutató a pozitív tartományban zárt, és új rekordon fejezte be a napot.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
Új részvényindexet vezetett be a bukaresti értéktőzsde (BVB) - írja az economedia.ro az intézmény hétfői közleménye alapján.
A héten fontos adatok érkeznek, amelyek jelentősen befolyásolhatják a nemzetközi piaci hangulatot. Heti makronaptárunkból kiderül, melyik napokon jönnek a fontos adatközlések.
A koronavírus és az azt követő ellátási láncokkal kapcsolatos nehézségek, valamint az óriási fiskális lazítócsomagok nem csak az életünket, a befektetéseinket is felkavarták. Ennek az egyik legmarkánsabb, de nem eléggé hangsúlyozott eleme, hogy drasztikusan lecsökkent a kötvények menedékszerepe, amikor a részvénypiacok esésnek indulnak. Több olyan jelet is látunk azonban, ami afelé mutat, hogy ez nemsokára megváltozhat.
Működnek a büntetővámok.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szerinte Putyin fél közvetlenül vele tárgyalni.
Az Airbus is benne lehet.
Emelkednek a jegyárak, a bérletek ára változatlan marad.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?