OTP: nagyon éles a verseny Magyarországon
A gyorsjelentés ma hajnali közzétételét követő sajtótájékoztatón Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese értékelte a legfrissebb trendeket.
A gyorsjelentés ma hajnali közzétételét követő sajtótájékoztatón Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese értékelte a legfrissebb trendeket.
A világ egyik leggazdagabb befektetés gurujának kedvenc mutatója szerint "a tűzzel játszunk" a részvénypiacokon.
Pozitív harmadik negyedéves számokat közölt a világ legnagyobb alapja. Az ezer milliárd dollárt kezelő norvég alap 3,2%-os hozamot ért el a legutóbbi negyedévben - írja a Financial Times.
Csúcsokat döntögetnek a piacok, ilyen környezetben pedig nincs könnyű dolguk a hosszú távra tervező befektetőknek. A Goldman Sachs elemzői 50 növekedési részvényt választottak ki a világ tőzsdéiről, amelyek véleményük szerint a jelenlegi gazdasági környezetben felülteljesítők lehetnek.
Ha csak havi 20 ezer forintot tudunk félretenni, a pénzt akkor sem érdemes elbulizni vagy a párnacihában gyűjteni, hiszen egy kis türelemmel és egy megfelelő befektetési eszköz kiválasztásával akár milliókat is össze tudunk rakni pár év leforgása alatt. Megnéztük, mibe érdemes most fektetni havi 20 ezer forintot.
Már január 3-tól rendszeres internalizálóként (SI) működne a Deutsche Bank a kötvénykereskedésben, holott az európai vonatkozó szabályok szerint az előírásnak csak jövő szeptembertől kellene megfelelni. - számol be a hírről a Bloomberg.
Közel 60 embert megölt, körülbelül 500-at megsebesített egy állig felfegyverzett férfi Las Vegasban. Az amerikai történelem eddigi legvéresebb fegyveres mészárlása a részvénypiacot is alaposan megmozgatta. A fegyvergyártókat vették, a kaszinókat adták. A vezető indexek kisebb pluszban zártak.
Alig pár hónap múlva életbe lép a befektetési piacot jelentősen felforgató MiFID 2-es uniós irányelv, de még ilyen a közel a határidőhöz sem sikerült dűlőre jutni a szabályozás egyik legfontosabb módosításával kapcsolatban: mi legyen a befektetési elemzésekkel és az azokért fizetett díjakkal. A bankok egy része arra hajlik, hogy ingyen adja elemzéseinek egy részét, az elemzéseket leginkább használó alapkezelők pedig további részletekre várnak, hogy dönteni tudjanak arról, áthárítsák-e a díjakat az ügyfélre vagy saját zsebből fizessék ki.
Az MNB korábbi határozata alapján a Strategon Értékpapír a CODEX Értéktár Zrt.-re ruházta át állományát. A jegybank a folyamattal párhuzamosan visszavonta a befektetési vállalkozás engedélyét és kezdeményezte annak felszámolását - írja az MNB.
Egy friss tanulmány a gazdag családok vagyonát kezelő irodákat kérdezte meg arról, hogy ügyfeleik miben tartják a pénzüket, és kiderült, hogy a legnépszerűbb befektetések a részvények voltak, ezek aránya meghaladta az ingatlanok arányát is a portfólión belül. A döntés pedig jónak bizonyult, miután tavaly az átlagos portfóliók 7%-ot hoztak - írja a CNBC.
Szeptember 11-ei, vagyis hétfői hatállyal alakítja át 5 évvel ezelőtt kibocsátott kamatozó részvényeit a CIG Pannónia. A 2012-ben még a tőkehelyzet javítását segítő "B" és "C" sorozatú papírokból "A" sorozatú törzsrészvény lesz. A Concorde friss becslése szerint eméletileg 10% körüli részvény-árfolyamesésre számíthat a piac a hígító hatás miatt a következő hetekben, de egyáltalán nem biztos, hogy ez bekövetkezik. Az év végére vonatkozó CIG Pannónia-céláruk mindenesetre a korábbinál alacsonyabb, 260 forint, "egyenlő súlyozásra" rontott ajánlás mellett.
Mérsékelt emelkedéssel kezdte, és azzal is folytatta a szerdai kereskedést az amerikai részvények többsége.
Tavaly október óta 45%-ot emelkedett a McDonald's részvényárfolyama, de az elemzők továbbra is optimisták. Júliusban és augusztusban nagy lendületet vett a franchise tagjainak értékesítése, most pedig új kávéfelhozatallal lepte meg a vásárlókat a gyorsétteremlánc. A 159 dolláros jelenlegi árfolyam mellé a Credit Suisse és a SeekingAlpha elemzője 170 dolláros célárral állt elő.
Amellett, hogy gazdag emberek többnyire sikeres üzletemberek, és jókor vannak jó ötleteik, legalább annyira fontos a vagyonuk megőrzésében, illetve gyarapításában, hogy a pénzük egy jelentős részét részvényekben tartják. Lényegében ez a nagy különbség köztük és az átlagemberek között.
Miközben a gazdasági sajtó arról volt hangos az utóbbi hónapokban, hogy a nagybankok saját részvényeiket vásárolják, a Wall Street-i bankok felsővezetői jelentős mennyiségű banki részvénytől váltak meg. Egyes elemzők szerint ez egy olyan jel, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni - írja a Financial Times.
A napokban írtunk a Magyarországon engedély nélkül részvényeket áruló, amerikai székhelyű Benefit Barcode Incorporatedről, amely 1000-10000%-os hozamígérettel és részvény-visszavásárlási garanciákkal toborzott ügyfeleket. Az MNB már tavaly október óta vizsgálta a céget és most ötmilliós bírsággal sújtotta a cég mögött álló magyar üzletembert, valamint végleg megtiltotta, hogy jegybanki engedély nélkül bármilyen pénzügyi szolgáltatást végezzen.
Manapság már ilyen hírnek is örülni kell az aktív vagyonkezelők piacán: a befektetők már csak fele olyan ütemben veszik ki a pénzt az aktívan kezelt alapjaikból és rakják azt át ETF-ekbe, mint az előző két évben. Ez pedig javarészt a részvénypiaci ralinak köszönhető.
Ha Washington valóban lazítja a pénzintézetekre nehezedő szabályozói terheket, a hat legnagyobb amerikai bank bruttó 27 milliárd dollárt nyerhet rajta, az adózás előtti eredményük pedig 20%-kal növekedhet - olvasható a Bloomberg elemzésében.
A minap kaptunk egy példásan összerakott e-mailes marketinganyagot egy rejtélyes üzletembertől, aki egy Magyarországon sikerre járatott szupercéggel az Egyesült Államok meghódítására készül. A tuti üzlet elindításához persze magyar kisbefektetők pénzére van szüksége, akiknek azt ígéri, hogy két év alatt megtízszerezhetik, megszázszorozhatják a befektetésük értékét - ami majdnem 1000 - 10000% hozamnak felel meg. A csatolt marketinganyag egyébként zseniális; celebeket bevonva, értelmetlen elemzésekkel bombázza a befektetők érzelmeit. Bemutatjuk a Benefit Barcode Incorporatedet és azt, hogy miért érdemes vele vigyázni.
Rekord szintre, közel 46 ezer milliárd forintra nőtt június végével a háztartások pénzügyi vagyona az MNB friss statisztikái szerint. Részben a befektetéseken elért jó hozamoknak köszönhetően 850 milliárd forinttal nőtt a nettó pénzügyi vagyon az áprilistól júniusig tartó időszakban. Az MNB pénzügyi számláinak friss adatairól tegnap már külön cikkben bemutattunk néhány makrogazdasági folyamatot:
Válaszul Trump vámintézkedéseire.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
"Bármikor és bármilyen megfelelő formában".
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Egyre több országban veti meg a lábát a magyar ételmentő startup.
Mit jelent az áfa-visszatérítés?