részvény

Varga Mihály: nemzetgazdasági jelentőségű a pénzügyi ismeretek bővítése

Varga Mihály: nemzetgazdasági jelentőségű a pénzügyi ismeretek bővítése

Az OTP Fáy András Alapítvány fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést, az OTP Fáy Oktatási és Innovációs Központban beszédet mondott Varga Mihály pénzügyminiszter, Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Nem javasolja elfogadni a vételi ajánlatot a Waberer's igazgatósága és a Concorde

Nem javasolja elfogadni a vételi ajánlatot a Waberer's igazgatósága és a Concorde

A szükséges hatósági vizsgálatok lefolytatása után az MNB jóváhagyta a Waberer's részvényire szóló nyilvános vételi ajánlatot. Az ajánlati ár változatlanul 2 336 forint, az ajánlat elfogadására szóló időablak pedig szerdán nyílik meg. Délután aztán megérkezett a Concorde és az igazgatóság véleménye az ajánlattal kapcsolatban.

Kitört az OTP, elindult a rakéta!

Kitört az OTP, elindult a rakéta!

A nemzetközi hangulat javulásának és a dollár gyengülésének következtében a forint jelentősen erősödni tudott a vezető devizákkal szemben, ennek megfelelően pedig a hazai eszközökre nehezedő nyomás is enyhült az utóbbi napokban. Ahogy arról tegnap a Portfolio is beszámolt, a tegnapi napon már igencsak izgalmas szinten, kitörés előtt volt az OTP részvényeinek árfolyama, ma az emelkedés tovább folytatódik, ezzel pedig kitört az árfolyam a hónapok óta tartó csökkenő trendből.

Szép pluszban a magyar tőzsde

Szép pluszban a magyar tőzsde

A kereskedési idő felénél a BUX a legjobban teljesítő európai indexek között van, mind a 4 hazai blue chipek pluszban van, az emelkedést az OTP vezeti.

A 4iG lett az INNObyte 100 százalékos tulajdonosa

A 4iG lett az INNObyte 100 százalékos tulajdonosa

2020-ban jelentette be a 4iG, hogy többségi tulajdonrészt szerez egy magyar, szoftverfejlesztő vállalatcsoportban, az INNObyte-ban. Akkor a 4iG 70 százaléknyi tulajdonrészt szerzett, most pedig megszerezte a szoftverfejlesztő cég részvényeinek 100 százalékát, így a vállalat egyedüli részvényese lett.

Túljegyzéssel zárult a Masterplast részvénykibocsátása, több mint 9 milliárd forintot von be a cég

Túljegyzéssel zárult a Masterplast részvénykibocsátása, több mint 9 milliárd forintot von be a cég

Sikeres lett a Masterplast részvénykibocsátása – derül ki a vállalat ma reggel közzétett tájékoztatásából. Az új törzsrészvények kibocsátási ára 4100 forint, és 2 249 352 darab részvényt bocsát ki a vállalat, ami azt jelenti, hogy túljegyzésre került sor. Ezzel több mint 9,2 milliárd forintnyi forrást von be a Masterplast, ami a menedzsment által korábban megcélzott 8-10 milliárd forintos sávon belül van.

Őrület a tőzsdéken, rángatják a piacokat - Mi történik itt?

Őrület a tőzsdéken, rángatják a piacokat - Mi történik itt?

Az elmúlt napokban elképesztően volatilisen alakul a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, ma éppen felfelé vették az irányt a vezető részvényindexek. A ralit több körülmény is fűtheti, többek között a remek európai részvénypiaci hangulat is átragadhatott az amerikai piacra, emellett kimondottan pozitív felütéssel indította a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezont a Bank of America, de technikai szempontból is fontos szinthez érkeztünk a pénteki esés után az egyik vezető részvényindexnél, az S&P 500-nál.

Kilövésre felkészülni? Hamarosan véget érhet a kriptopiaci tél

Kilövésre felkészülni? Hamarosan véget érhet a kriptopiaci tél

A bitcoin és más altcoinok is mérsékelt emelkedéssel kezdik a hetet, a befektetők azonban összességében kivárnak a héten kezdődő harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon előtt, hiszen a publikált adatok a recessziós félelmek közepette alapvetően megváltoztathatják a nemzetközi részvény-, és kriptovalutapiaci hangulatot egyaránt - írja a Barron's.

Megszólalt az OTP elemzője a PannErgy erős számai után

Megszólalt az OTP elemzője a PannErgy erős számai után

Részben az átlagosnál hűvösebb szeptemberi időjárásnak is köszönhetően kifejezetten erős számokat közölt a PannErgy a harmadik negyedévre vonatkozó termelési jelentésében. Ennek apropóján a vállalatot követő OTP elemzője friss elemzést jelentetett meg, amiben megerősítette korábbi vételi ajánlását és a célárat is változatlanul 1670 forinton hagyta, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest közel 60 százalékos felértékelődési potenciált jelent.

Egyre közelebb a rendszerszintű összeomlás, kapitulálhat a Fed

Egyre közelebb a rendszerszintű összeomlás, kapitulálhat a Fed

Jelenleg hihetetlenül nagyok a gazdasági teherbíró képességekben megmutatkozó különbségek az Egyesült Államok és a világ többi része között. Miközben az USA úgy viseli az egy év alatt a nulláról 4,5 százalékra emelkedő kétéves amerikai államkötvényhozamot, hogy közben 53 éves mélyponton van a munkanélküliség, addig a világ többi részén egyre komolyabb problémákat okoz a dollárszűke és az elszálló hozamszintek. A Fed még nem akar engedni szigorítási elképzeléseiből, ám könnyen lehet, hogy valamilyen rendszerszintű kockázat hamarabb üti fel a fejét a világban, minthogy az amerikai jegybank inflációellenes harca sikeres lenne. Egy ilyen helyzetben jöhet el a Fed „Legyen meg a ti akaratotok!” pillanata.

Jöhet végre a felpattanás a tőzsdéken?

Jöhet végre a felpattanás a tőzsdéken?

A Morgan Stanley közismerten borúlátó stratégája szerint amennyiben nem kerül hivatalosan recesszióba a gazdaság és nem térnek el a nagyvállalatok bevételei jelentősen az elemzői várakozásoktól a következő gyorsjelentési szezon során, akkor az amerikai részvénypiacon jöhet egy rövid távú  tartó rali.

Már most több autót értékesített az AutoWallis, mint tavaly egész évben

Már most több autót értékesített az AutoWallis, mint tavaly egész évben

Továbbra is masszív növekedési pályán mozog az AutoWallis, miután minden üzletágában, minden soron kétszámjegyű bővülést mutatott fel az év első kilenc hónapjában, ráadásul több területen már most nagyobbak az értékesítési számok, mint tavaly egész évben. Mindez azt jelenti, hogy a régió 14 országában jelenlévő Csoport válságálló stratégiájának köszönhetően tartósan függetlenedett a hazai és nemzetközi trendektől és jó úton halad terveinek megvalósítása irányába. Az AutoWallis gépjármű-értékesítése az első három negyedévben 27,1 százalékkal bővült, és hasonló mértékben nőtt a szerviz órák száma. Még ennél is nagyobb mértékben ugrott a gépjárműkölcsönzési terület: a bérleti események száma 64, míg a bérleti napok száma 31 százalékkal futott fel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.