részvény

Csökkent a népesség Kínában, ennek a befektetők sem örültek

Csökkent a népesség Kínában, ennek a befektetők sem örültek

Kínában tavaly 60 éves mélypontra esett a születések száma, ami egyúttal megerősíti a népességnövekedés gyenge kilátásait is, mindezt az olyan családbarát intézkedések ellenére, mint például a harmadik gyerek vállalásának engedélyezése. Az adatok a befektetők számára is csalódást okoztak, a babaárukhoz és termékenységi kezelésekhez kapcsolódó kínai részvények árfolyamai is meredek esésbe kezdtek - írja a Bloomberg.

Már látszik az év első nagy tőzsdei sztorija - Van még idő elcsípni?

Már látszik az év első nagy tőzsdei sztorija - Van még idő elcsípni?

Az elmúlt három és fél hónapban az S&P 500 index 11 százalékkal, míg a német DAX 38 százalékkal került feljebb dollárban számolva. Mi magyarázza ezt a döbbenetes különbséget ilyen rövid idő alatt? A szárnyaló euró és a gyengélkedő technológiai szektor csak egy részét adja a differenciának. A másik része a dolognak a 2022-es piaci félrepozícionáltságból fakad.

Felfelé kapaszkodik a magyar tőzsde

Felfelé kapaszkodik a magyar tőzsde

Ahogy az európai piacokon is javulni kezdett a hangulat délutánra, úgy a magyar tőzsde is felfelé vette az irányt a hétfői kereskedésben.

Így indult a hét a magyar tőzsdén

Így indult a hét a magyar tőzsdén

Bár az európai tőzsdéken mérsékelt emelkedéssel indult a nap, a magyar tőzsde lemaradó a nyitás utáni percekben.

Itt vannak az AutoWallis értékesítési számai, új rekordokat döntött a cég

Itt vannak az AutoWallis értékesítési számai, új rekordokat döntött a cég

Minden üzletágban, illetve területen rekordot döntött az AutoWallis Csoport értékesítése 2022-ben, ezzel tovább halad azon a növekedési pályán, melynek célja, hogy az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon. A régió 14 országában jelenlevő csoport gépjármű-értékesítése és a szervizórák órák száma negyedével nőtt tavaly, míg a gépjárműkölcsönzés területén ennél is nagyobb bővülés volt tapasztalható: a bérleti események száma 44, míg a bérleti napok száma 29 százalékkal ugrott meg.

Fontos ellenállásról fordult az OTP, elmarad a várva várt kitörés?

Fontos ellenállásról fordult az OTP, elmarad a várva várt kitörés?

A hét első napjaiban látott hangulatjavulás a nemzetközi piacokon, különösen Európában az elszálló nyersanyagárak által fűtött inflációs nyomás mérséklődéséből adódik, az emelkedő inflációs görbe letörésével egyidejűleg pedig hosszú ideje nem látott emelkedéseket hozott a január, ami már-már a szebb napokra emlékeztethette a befektetőket. A hangulatjavulás pedig a hazai piacokat sem kerülte el, a hazai blue chipek közül pedig messze az OTP részvényei nyújtották a legmeggyőzőbb teljesítményt a 2023-as év első két hetében.

Jól indult az év a tőzsdéken, de milyen lesz a folytatás? - Itt a profi befektetők véleménye

Jól indult az év a tőzsdéken, de milyen lesz a folytatás? - Itt a profi befektetők véleménye

Emelkedéssel indult az év a magyar tőzsdén, a BUX közel 5 százalékot erősödött az év eleje óta, amiben a nemzetközi hangulat is támogató, a recessziós félelmek, az infláció és a kamatemelések ellenére az európai indexek szintén pluszban állnak idén. Rendszeres havi felmérésünkben ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket a magyar tőzsde és a forint kilátásairól.

Így került az OTP egyre inkább magyar kézbe

Így került az OTP egyre inkább magyar kézbe

A 2000-es évek közepén még az OTP részvényeinek közel 90 százaléka volt külföldi intézmények kezében, mostanra azonban a helyzet nagyot változott, a külföldi jogi személyeknél már csak a papírok fele van, eközben egyre nagyobb a hazai lakosság és a hazai intézmények részaránya az OTP tulajdonosain belül. A folyamat idén gyorsult fel, az ukrajnai háború is katalizátor volt.

Kisebb pluszban a magyar tőzsde

Kisebb pluszban a magyar tőzsde

A nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsde is mérsékelt pluszban van, a blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom részvényei vannak mínuszban.

Mínuszban zárta a napot a magyar tőzsde

Mínuszban zárta a napot a magyar tőzsde

A magyar tőzsde alulteljesített a nemzetközi átlaghoz képest, így kisebb mínuszban zárta a napot a BUX. A hazai blue chipek közül emelkedett az OTP és a Magyar Telekom, mínuszban zárt a Mol és a Richter.

Megbírságolta az MNB a Duna Houset

Megbírságolta az MNB a Duna Houset

A Dune House a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy az MNB január 11-én a piaci visszaélésekről szóló uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt felügyeleti bírságot szabott ki a vállalatra.

Nagy változás az Apple-nél: jön az érintőképernyős MacBook!

Nagy változás az Apple-nél: jön az érintőképernyős MacBook!

A Bloomberg jelentése szerint az Apple már 2025-ben piacra dobhat egy érintőképernyős MacBook Pro laptopot. A vállalaton belüli teamek már javában dolgoznak a projekten, holott korábban sokáig az volt a hivatalos álláspont, hogy az érintőképernyős laptopok ergonómiailag nem optimálisak. Ennek ellenére a vesenytárs Windows-laptopok egy ideje már alapfelszereltségként rendelkeznek érintőképernyővel.

Már nem csak a szupergazdagok veszik úgy a Ferrarit, mintha nem lenne holnap

Már nem csak a szupergazdagok veszik úgy a Ferrarit, mintha nem lenne holnap

Az elmúlt egy évben látott tőzsdei esés után már sok befektetőnek viszket a tenyere és vételi szándékkal lőne a szárazon tartott puskaporból. Viszont a Wall Street-i profik egy része további piaci gyengeségre figyelmeztet, elsősorban a várhatóan hamarosan beköszöntő recesszióra hivatkozva. Ha ezt a forgatókönyvet vesszük, akkor érdemes megnézni az olyan cégeket, amelyeknek valójában nem fog fájni a gazdasági visszaesés. Különösen izgalmas ilyen szempontból a Ferrari, amely egy nagyon ciklikus ágazat szereplője, de láthatóan teljesen más dimenzióban is kezeli a piac a vállalatot, mint a szektortársakat. A Ferrari-részvények kifejezetten drágák - pont mint a vállalat autói - de ez látszólag egyáltalán nem érdekli a befektetőket, továbbra is zsákolják a részvényeket, és több elemző is kifejezetten optimista a vállalat papírjaira.

Alulteljesít a magyar tőzsde

Alulteljesít a magyar tőzsde

A kereskedési idő felénél kisebb mínuszban van a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül emelkedik a Magyar Telekom és az OTP, mínuszban van a Mol és a Richter.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.