Mintegy 30-40 ezer éves mamutcsontokra bukkant egy osztrák borász a borospincéje felújításakor Gobelsburgban.
Egy igazi ritkaságnak számító, második világháborús német Bergepanthert húztak elő a lengyel hatóságok egy Kielce melletti folyóból – írja a lengyel First News.
XIV. Lajos (1638-1715) francia király idején elsüllyedt hajóroncsokat azonosítottak Franciaország északnyugati partvidéke mentén. A francia kulturális minisztérium pénteki közleménye szerint a normandiai partoknál, Saint-Vaast-la-Hougue térségében felfedezett három hajó a francia király flottájához tartozott és az Anglia elleni La Hougue-i csatában süllyedt el 1692 májusában.
Több mint 110 millió éves dinoszaurusznyomokat találtak egy kiszáradóban lévő folyó medrében Texasban, az amerikai állam dinoszauruszokról elnevezett nemzeti parkjában.
Őskori megtelepedési nyomok között egy sávban középkori temetkezésekre bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei a Budafoki út mellett - szúrta ki a regeszet.aquincum.hu oldalán a Pestbuda.hu. A területen már korábban is előkerültek kőkorszaki leletek és épületek nyomai, most valószínűleg a középkorban elpusztult Kocsola falu egykori temetőjére sikerült rábukkanni.
Kulturális javak tiltott kereskedelme elleni nemzetközi művelet során 28 országban 52 embert állítottak elő, valamint lefoglaltak 9408 műkincset, köztük főként régészeti leleteket, bútorokat, érméket, festményeket és hangszereket - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.
Néhány évtizeddel ezelőtt viking házak maradványait találták meg Új-Fundlandon, amiből sokan arra következtettek, hogy nem is Kolumbusz Kristóf volt az első európai hajós, aki átkelt az Atlanti-óceánon, hanem viking felfedezők egy csoportja. Most bebizonyosodott: a vikingek majdnem 500 évvel Kolumbusz előtt felfedezték az Újvilágot.
Rendkívül ritka leletre, egy 2700 éves vécére és a hozzá tartozó emésztőgödörre találtak régészek egy monumentális palota feltárása során.
Debrecenben több százmillió forintos lehet az a számla, amit a BMW fizet a közelmúltban befejeződött régészeti munkákért. Más cégnek is mélyen a zsebébe kell nyúlni, ha építkezni akar Magyarországon és csökkenteni akarja az elhúzódó ásatások okozta pluszköltségeket. A vége mindenhogyan az, hogy ezek a kiadások többnyire megjelennek a lakások, az irodák, a hotelek vagy a logisztikai központok árában. Ezért van az, hogy néha megéri inkább kifizetni az eredetileg becsült régészeti költségeknél többet, csakhogy haladjon a beruházás.
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
Nem követik a nemzetközi trendeket.
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján döntöttek.
Hanoi egyelőre megrendíthetetlennek tűnik.
Guy Dymschizt, a Duna House Group társalapítóját és Deme Rolandot, a DH Energy vezérigazgatóját kérdeztük.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?