Elhalasztották a brit uralkodó programjait a daganatos betegségének kezelése okozta mellékhatások miatt, amelyek rövid kórházi ellátást is szükségessé tettek - közölte csütörtökön a Buckingham-palota.
Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.
Az elmúlt ötven évben drámai mértékben megnőtt a nem fertőződésből eredő betegségek aránya a gyermekek körében világszerte, aminek hátterében elsősorban a vegyi anyagok állhatnak - szúrta ki a HVG a friss tanulmányt a BGR-en.
Az Egészségügyi Világszervezet pénteken figyelmeztetett: Európa-szerte "riasztóan" alacsony az alkohol és a rák közötti kapcsolatról a lakosság tudatossága, ezért a WHO egyértelmű és jól látható, a dohánytermékhez hasonló figyelmeztetések elhelyezését sürgeti.
Sikerrel zárult a Semmelweis Egyetem munkatársai és a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet munkatársai által végzett, több éves kutatás egyes pajzsmirigydaganatok új, minimál-invazív kezelési módszerének kidolgozására. A tanulmány eredményeként Magyarországon érhető el a régióban elsőként a vágás (nyitott műtét) nélküli technológia, amely a vonatkozó közlemény szerint nemcsak a betegek számára biztosít gyorsabb és kevesebb kockázattal járó gyógyulást, hanem a pajzsmirigy működését is megőrzi. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) által több mint 167 millió forinttal támogatott kutatás eredményeinek köszönhetően az eljárás iránt jelentős a nemzetközi érdeklődés. Az alternatív kezelési technológia a magánellátásban és állami finanszírozásban is elérhető a betegek számára. Az első nemzetközi érdeklődők már bejelentkeztek a kezelés elsajátítására oktatás keretében.
Az Európai Unióban közel négymillió rákos megbetegedés lenne megelőzhető 2050-ig, ha a tagállamok elérnék a dohányzás és alkoholfogyasztás csökkentésére vonatkozó célkitűzéseket, valamint hatékonyabban kezelnék az egészségtelen táplálkozás és a légszennyezés problémáját. Ezt állapítja meg az Európai Bizottság és az OECD legújabb tanulmánya, amely részletesen elemzi a rákos megbetegedések jelenlegi helyzetét és jövőbeli kilátásait az EU-ban - írta az Euronews.
A rák (tegnapi) világnapjához kapcsolódóan az élelmiszereket figyelő Foodwatch és a Francia Rákellenes Liga nagyszabású európai kampányt indítottak, hogy felhívják a figyelmet az Aszpartám veszélyeire. Korábban Egészségügyi Világszervezet "valószínűleg rákkeltőnek" minősítette
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákellenes ügynöksége, a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) új tanulmánya szerint egyre nő azoknak az aránya, akik soha nem dohányoztak, mégis tüdőrákban betegednek meg. A kutatók a légszennyezést jelölik meg fontos tényezőként ebben a tendenciában - számolt be a The Guardian.
A Belügyminisztérium szerdai közleménye szerint indoklás nélkül visszavonták az Országos Onkológiai Intézetet vezető Polgár Csaba megbízatását.
Amerikai kutatók összefüggést tártak fel a perfluor- és polifluor-alkil tartalmú anyagok (PFAS) ivóvízben való jelenléte és bizonyos ráktípusok kockázata között. A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) kutatóinak új tanulmánya szerint a PFAS-anyagokkal szennyezett ivóvízzel rendelkező közösségekben akár 33%-kal is magasabb lehet egyes daganatos megbetegedések előfordulása - írta meg a SciTechDaily.
Korábbi kutatások már rávilágítottak, hogy az ételekben és akár a csapvízben is megtalálható mikroműanyagok már sok emberi szervben is kimutathatóak és számos egészségügyi kockázatot tulajdonítanak nekik. Egy idén publikált, egereken végzett kutatás pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a részecskék akár az erek elzáródásához is vezethetnek az agyban - közölte a Newsweek.
A rákbetegek túlélési esélyeit jelentősen javíthatja a jó fizikai erőnlét és az izomerő - derül ki egy friss tanulmányból. A kutatás szerint a személyre szabott edzéstervek akár felére is csökkenthetik a halálozási kockázatot - írta meg a The Guardian.
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) betiltotta a Red No. 3 nevű szintetikus élelmiszer-színezék használatát, amely számos édesség, sütemény és gyógyszer cseresznyepiros színéért felelős. A döntés hátterében a színezék laboratóriumi patkányoknál kimutatott rákkeltő hatása áll. A tilalom több évtizedes késéssel érkezik, miután a kozmetikai iparban már korábban kivonták a forgalomból ezt az adalékanyagot.
A 3M több évtizeden át azt állította, hogy tűzoltóhabjai környezetbarátok és lebomlanak, miközben tisztában volt azzal, hogy ezek mérgező PFAS-vegyületeket tartalmaznak. Ezek az anyagok, amelyeket „örök vegyszereknek” is neveznek, világszerte súlyos szennyezést okoztak talajban, vizekben és élő szervezetekben.
Egy új kutatás szerint a mesterséges intelligencia mellrákszűrésben történő alkalmazása a növeli a betegség felismerésének esélyét – írja a The Guardian.
Az Egyesült Államok sebész főorvosának legújabb jelentése szerint az alkoholfogyasztás, még kis mennyiségben is, káros lehet az egészségre és növelheti a rák kialakulásának kockázatát. Ez az állásfoglalás ellentmond a korábbi, széles körben elterjedt nézetnek, miszerint a mérsékelt alkoholfogyasztás, különösen a napi egy pohár bor, jótékony hatással lehet a szív egészségére - számolt be a Cnbc.
Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.
Kemény nap vár a forintra, az EKB kamatdöntése már csak jutalomjáték lesz.
Érdemes időben észbe kapni.
Ne lepődj meg, ha ezt látod a számládon.
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.