Odacsaptak a magyar tőzsdének is
Nagy eséssel indult a pénteki kereskedés a magyar tőzsdén, a BUX 3 százalékkal került lejjebb, a blue chipek kivétel nélkül esnek.
Nagy eséssel indult a pénteki kereskedés a magyar tőzsdén, a BUX 3 százalékkal került lejjebb, a blue chipek kivétel nélkül esnek.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a Richter által benyújtott estetrol-t (E4) és drospirenone-t tartalmazó kombinált fogamzásgátló törzskönyvezési kérelmét, közölte a Richter a BÉT honlapján.
A koronavírus globális terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt nagyot estek tegnap a világ tőzsdéi, a magyar részvénypiac is nyomás alá került, nagyot esett a Mol, a Magyar Telekom és az OTP árfolyama is. Megnéztük, mit mutatnak a grafikonok.
Az év elején általában körbenézünk, hogy milyen kiállítások várhatók szerte a világban. Minden évben van néhány olyan tárlat, ami annyira nagyszabásúnak vagy izgalmas koncepciójúnak tűnik, hogy elgondolkodunk rajta, érdemes lenne úgy szervezni az utazásokat, hogy felkereshessünk belőlük párat. Ahogy látjuk, idén sem lesz ez másként, olyan színes a választék, hogy bízunk benne, ajánlónkban mindenki megtalálja a kedvére való eseményt.
Heves vita alakult ki az elmúlt hetekben az iparűzési adó kapcsán, a versenyképességi tanács ugyanis a helyi iparűzési adó változtatását vetette fel, ami akár jelentős megtakarítást jelenthetne a vállatoknak, forrásokat vonhat el az önkormányzatoktól. Varga Mihály az mfornak adott interjújában újra beszélt a javaslatról.
A héten az OTP erősödése a korábbi történelmi csúcsa közelében akadt el, míg a Magyar Telekom nagyot esett és a telekomcég részvényei fontos szint közelébe érkeztek meg. Az előttünk álló néhány nap is mozgalmasnak ígérkezik, a hazai blue chipek technikai képe alapján összeszedtük, hogy mire érdemes majd figyelni az előttünk álló hét során.
Február elején tovább emelkedett a Richter és a gyógyszergyártó részvényei az elmúlt időszak nagy erősödése után fontos szint közelében járnak, a grafikon alapján lehet még tér az OTP emelkedése előtt, míg a Mol technikai képe inkább további alulteljesítést vetíthet előre. A hazai blue chipek technikai képe alapján összeszedtük, hogy mire érdemes majd figyelni az előttünk álló hét folyamán.
Az elmúlt hónapok során több jó hír is érkezett a Richtertől, az elemzők is kedvezően látják a társaság kilátásait, az elmúlt időszak folyamán a Richter árfolyama hatalmasat emelkedett, a részvény technikai képét vizsgálva megnéztük, hogy mire érdemes figyelni a Richternél a későbbiekben.
Régen nem látott szintre emelkedett a hazai tőzsdei vállalatok transzparenciája, a mezőny első felében szereplő vállalatok tovább javították eredményüket, szinte minden kategóriában, a tájékoztatás hitelességében, az ad-hoc információk minőségében vagy a befektetői kapcsolattartó alkalmasságában is javult a cégek teljesítménye, a tavalyi 2 után idén már 6 olyan vállalat volt, amelyik az 1-10-es skálán egészen kiváló, 8 feletti pontszámot ért el, derül ki a Portfolio idén már 19. alkalommal elkészített felméréséből, amelynek szakmai partnere a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) volt, és amely 17 bank, befektetési szolgáltató és alapkezelő bevonásával készült.
Az idei felmérés alapján a legtranszparensebb hazai tőzsdei vállalat az OTP lett, a bankot a Mol és a Magyar Telekom követi a listán.
A hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményén, a BÉT Legek díjátadón a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit díjazza, a ma megtartott eseményen a Portfolio felmérése alapján a BÉT a kibocsátói transzparencia díjat az OTP-nek, a kibocsátói transzparencia mid-cap különdíjat az ANY Biztonsági Nyomdának, a legjobb befektetői kapcsolattartónak járó díjat pedig Réthy Róbertnek, a Mol befektetői kapcsolatok vezetőjének adta át.
A Jefferies január végén már megemelte a Richterre vonatkozó célárát, azonban a társaság legutóbbi gyorsjelentése után a Jefferies új elemzést tett közzé, amelyben a vételi ajánlás fenntartása mellett 7 700 forintról 8 000 forintra emelte meg részvény célárat.
Hetek, hónapok óta folyamatosan csorog le a Mol árfolyama, és egyre többen várják a fordulatot a hazai olajpapír piacán. Sőt a 2020-as évre a Mol a kedvenc célpontok közé is került sokaknál, mondván, kimaradt a nagy tavalyi raliból, ezért sorra kéne kerülnie. Most technikai elemző szemüvegen keresztül nézzük meg, hogy mi lenne várható.
Az európai indexek mérsékelten estek pénteken, a légitársaságokon és az autógyártókon látszott meg a legjobban a koronavírus globális hatása. A magyar tőzsde felülteljesítő volt ma, a nap egyedi sztorija a Richter, ami nagyot esett reggel a gyorsjelentés után, azonban a nap végére felpattant és végül emelkedéssel zárt. Az amerikai tőzsdék mérsékelten esnek.
A hazai részvényindex az év végi csúcsdöntése után januárban lejjebb került. A Portfolio által készített legfrissebb alapkezelői felméréséből kiderül, hogy az általunk megkérdezett alapkezelők többsége rövid távon mérsékelt elmozdulást vár a magyar tőzsdén, azonban egy kisebbség mind rövid-, mind hosszabb távon meglehetősen optimista. A profi befektetők a magyar blue chipek közül ebben a hónapban Molt kedvelték a leginkább, a midcapek közül a Graphisoft Park és az ANY Biztonsági Nyomda részvényei kapták a legtöbb említést a felmérésünkben résztvevő alapkezelőktől ebben a hónapban.
Ma hajnalban tette közzé legfrissebb számait a Richter, amelyet követően a menedzsment közzétette az idei évre vonatkozó várakozásait. Az idei bevétel egyszámjegyű ütemben bővülhet, míg az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában kétszámjegyű lehet az idei bővülés.
Péntek hajnalban tette közzé legfrissebb számait a Richter, a társaság bevétele a negyedik negyedévben új rekordot döntött, azonban az üzleti tevékenység eredménye alaposan elmaradt a várttól, az eredményt nagyobb részben az egyszeri tételek fogták vissza, miután a Richter az Esmyara jelentős értékvesztést számolt el. A Richter a negyedik negyedévet adózott veszteséggel zárta.
Pénteken teszi közzé tavalyi negyedik negyedéves számait a Richter, a Portfolio által készített konszenzus alapján az elemzők kivétel nélkül emelkedő árbevételt vártak, a várakozások mediánja új negyedéves árbevételi rekordot jelentene. Az általunk megkérdezett elemzők által adott várakozások mediánja szerint a Richter tavalyi negyedik negyedéves adózott eredménye nagyot nőhetett a 2018-as év azonos időszaki bázisával összehasonlítva.
7 275 forintra emelte a Richter-célárát az Erste, ami 10,4 százalékkal magasabb a részvény keddi záróárfolyamával összehasonlítva. Az ajánlás továbbra is felhalmozás.
9 százalékkal nőtt a forgalom a magyar tőzsdén januárban, a forgalom több mint felét most is az OTP adta. A brókercégek versenyében januárban ismét a Wood lett az első, a második helyet az Erste szerezte meg.
A Richter január 30-án 493 103 darab saját részvényt adott át az MRP Szervezet részére, a mostani piaci árfolyammal számolva ennek a részvényállománynak az értéke 3,21 milliárd forint.
A JP Morgan 7 900 forintra emelte meg a Richter-célárát, a bankház új célára 21,6 százalékkal magasabb a Richter szerdai záróárával összehasonlítva.
Nemzetközi gazdálkodásra 478 pont kellett a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?