projekt

Hamarosan búcsút inthetünk a nyugtának, de mi jön helyette?

Hamarosan búcsút inthetünk a nyugtának, de mi jön helyette?

Nagy változás jöhet jövő nyártól a boltokban: a papíralapú nyugta mellett 2024 júliusától már arra is lesz lehetőségünk, hogy az okostelefonunkra kérjük a digitális verzióját, az előzetes tervek alapján 2028-tól pedig minden vásárlásnál szükségünk lesz a mobilunkra is. Az átállás természetesen nem lesz zökkenőmentes, az e-nyugta bevezetésének lehetőségeiről és korlátjairól Budai Mátyást, az RSM adószakértőjét és Ángyán Balázst, a számlázz.hu ügyvezetőjét kérdeztük.

Egyedülálló fényművészeti élmény az elhagyatott hőerőmű területén

Egyedülálló fényművészeti élmény az elhagyatott hőerőmű területén

Augusztus 30-án indul a várpalotai INOTA Fesztivál. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt audiovizuális eseményén hat ország neves fényművésze, összesen 13 installációval fogja expresszív módon megvilágítani az inotai hőerőmű emblematikus területét. A négy napos rendezvény szervezői nagy hangsúlyt fektettek a világító installációk és a kortárs, elektronikus zenei produkciók összehangolására. Kálmán Mátyást és Besnyő Dánielt, a fesztivál vizuális kurátorait Zachar Vera a műtárgy.com munkatársa kérdezte a hazai viszonylatban merőben innovatív kezdeményezésről, a művészeti projektek hátteréről.

A legnagyobb kulturális beruházások világszerte – Mutatjuk a friss jelentés számait

A legnagyobb kulturális beruházások világszerte – Mutatjuk a friss jelentés számait

A befejezett, illetve bejelentett kulturális projektek összköltsége 2022-ben elérte a 15,1 milliárd dolláros értéket. Ez alapján elmondható, hogy kulturális infrastruktúrába történő globális befektetések a tavalyi évben visszatértek a világjárvány előtti szintre. Az AEA Consulting július 27-én adta ki a legfrissebb Kulturális Infrastruktúra Index című jelentést. Az immár hetedik éve megjelenő beszámoló azokat a kulturális szektorban világszerte megvalósuló, illetve tervezett projekteket méri és összesíti, amelyeknek költségvetése eléri a 10 millió dollárt.

Koronavírus-vakcinákat vesz az ország

Koronavírus-vakcinákat vesz az ország

Európai uniós forrásból 338 112 adag Janssen vakcinát vásárolt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK), ami jelentősen hozzájárult a magyarországi átoltottság növeléséhez.

Új alállomást adott át az E.ON

Az E.ON Hungária csoport egy automatizált, távolról irányítható új alállomást adott át szerdán Kisbéren 1,5 milliárd forintos beruházással, a Danube InGrid áramhálózat-fejlesztési projekt részeként.

Németország valaha volt legnagyobb külföldi beruházását indítja az Intel

Németország valaha volt legnagyobb külföldi beruházását indítja az Intel

Az Intel és a német szövetségi kormány aláírt egy felülvizsgált szándéknyilatkozatot az Intel tervezett chipgyártó telephelyével kapcsolatban Magdeburgban, a németországi Szász-Anhalt tartomány fővárosában. A megállapodás értelmében az Intel mintegy 30 milliárd euró értékben indíthat kibővített beruházást a két félvezetőgyártó létesítmény számára, így ez lesz Németország gazdaságtörténetének legnagyobb szabású külföldi befektetése.

Miben mesterkedik Kína és Oroszország? Szivárognak az információk

Miben mesterkedik Kína és Oroszország? Szivárognak az információk

Kína és Oroszország gazdasági együttműködésre törekszik és kölcsönösen tesz majd egymás energiabiztonságáért – olvasható abban a két közös nyilatkozatban, melyet Oroszország és Kína tett, miután Hszi Csin-ping kínai elnök Mihail Misusztiny orosz miniszterelnökkel találkozott.

Egy 400 méter magas, kocka alakú felhőkarcolót épít Szaúd-Arábia

Egy 400 méter magas, kocka alakú felhőkarcolót épít Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábia egy hatalmas, kocka alakú felhőkarcoló terveit hozta nyilvánosságra. A Mukaabnak nevezett impozáns épület 400 méter magas lesz, és mind a négy oldalán 400 méter hosszú, így a  valaha épült egyik legnagyobb építmény lenne. A felhőkaorcoló lesz az új, több, mint 25 millió négyzetméteres Murabba negyed központi eleme, amely összesen 104 000 otthonnak ad helyet.

Tokióban épül a világ legmagasabb földrengésálló felhőkarcolója

Tokióban épül a világ legmagasabb földrengésálló felhőkarcolója

Korábban, az év legígéretesebb építőipari projektjeit bemutató cikkünkben már írtunk a 330 méteres Main Towerről, amely elkészültekor Tokió valaha épült legmagasabb épülete lesz. A B1M cikkéből kiderült, hogy a torony magasságának köszönhetően újdonságnak számít, a földrengésálló épületek azonban már jól ismertek Tokióban, a város építési szabályzata és technológiája a 2011-es földrengés óta, amely országszerte több ezer épület pusztulását okozta, megerősödött.

Az ipari drónok köröket vernek a hagyományos építőipari megoldásokra

Az ipari drónok köröket vernek a hagyományos építőipari megoldásokra

Számos építőipar technológiai innovációról írtunk már, az egyik legnépszerűbb megoldásról azonban még nem beszéltünk részletesen. Az ipari drónok egyre népszerűbbek az építőiparban, mivel új és egyedi előnyöket kínálnak a hagyományos módszerekkel szemben. Jelentősen javíthatják a hatékonyságot, miközben csökkentik a költségeket és racionalizálhatják a munkafolyamatokat. Valós idejű adatrögzítésükkel és légi perspektívájukkal a drónok megváltoztatják az építőipari kivitelezés módját. Most a Big Rentz cikkének segítségével összeszedtük, azokat a területeket, amelyeken az ipari drónok már most képesek felülmúlni, vagy hatékonyan kiegészíteni a hagyományos megoldásokat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.