Felújított épülettel és új névvel, GOBUDA Mall néven várja majd vásárlóit a WING fejlesztésében újjáépített EuroCenter Bevásárlóközpont. Az épület a tervek szerint 2022 tavaszán nyitja meg kapuit a nagyközönség számára.
Átadta a felújított Szeged Plazát az üzemeltető és tulajdonos, az Indotek Group. A pláza „facelift” munkálatait két ütemben végezték, így korábban már sor került a belső terek és a mélygarázs felújítására, amelyet a külső homlokzat rekonstrukciója követett. A felújítás költsége egymilliárd forintot tett ki.
Az Allee mintegy félmilliárd forintot költ a jelenleg is zajló megújulása során a fenntarthatóságot szolgáló beruházásokra: energiatakarékosabbá alakították a gépészetet, mostantól kizárólag megújuló forrásból származó villamos energiát használ, valamint év végéig a bevásárlóközpont teljes közös területén energiahatékony LED fényforrásokkal működő világítási rendszert épít ki.
Közel 2 milliárd forintból korszerűsítette az Indotek Group az ingatlanportfóliójába tartozó Szeged Plazát, Kaposvár Plazát és Szolnok Plazát. Az ingatlanpiaci társaság azzal a céllal indította el a bevásárlóközpontok felújítását célzó programját, hogy a plázák külső homlokzatának és belső tereinek korszerűsítése révén, a bérlői és a látogatói igényeknek még inkább megfelelő épületeket alakítson ki. A három korszerűsített pláza modern külsővel, megújult környezetben, új üzletekkel és szolgáltatásokkal várja a látogatókat.
Szeptember 17-én, délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit az Etele Plaza, Budapest legújabb bevásárló- és szórakoztatóközpontja Kelenföldön, az Etele tér közvetlen közelében. A több mint 300 millió euró (100 milliárd forint) beruházási értékű környezetbarát épület egyben Magyarország első okosplázája is. A megnyitó előtt egy nappal az ingatlant fejlesztő Futureal közzétette a teljes bérlői listát. Lássuk, milyen boltok lesznek az új budai plázában!
A hamarosan megnyíló Etele Plázában egy új hazai tervezésű rendszer, az Ariadné fogja segíteni a látássérült és vak látogatókat a tájékozódásban. A technológiát az Óbudai Egyetemen fejlesztették ki.
Fenntarthatóbb és zöldebb bevásárlóközpontokat szeretnének a vásárlók – derül ki az Allee megbízásából készült felmérésből. A bevásárlóközpont az 5,5 milliárdos felújítás és a közelgő őszi kampány központi témájává tette a fenntarthatóságot, és a bérleti konstrukcióval is erre ösztönzi a bérlőket.
Digitális megoldásokkal várja a látogatókat idén szeptembertől Magyarország első okosplázája. Az Etele Plaza egyénre szabott vásárlói élményt fog nyújtani saját fejlesztésű mobilalkalmazásán és felhőalapú szolgáltatásain keresztül.
Hetente akár többször is eljárnak a magyarok shoppingolni, a megkérdezettek közül pedig leggyakrabban az 50 év feletti férfiak töltik ezzel az idejüket – derül ki az NRC által a WING megbízásából készített reprezentatív kutatásból. Minden vizsgált korcsoport számára a megfizethető kínálat a legfontosabb szempont egy bevásárlóközpont kiválasztása során. A kutatás kitért a legfontosabb üzlettípusok kérdésére is, és a kapott adatok alapján jól látszik, hogy a szupermarketek után a ruházati boltokat jelölték meg a legtöbben, így a vásárlók számára fontos, hogy változatos divatmárkákat kínáljon egy bevásárlóközpont.
A magyar e-kereskedő cég offline is intenzíven terjeszkedik: eddigi legnagyobb alapterületű üzletét nyitja meg idén szeptemberben az Etele Plazában. A megszokottnál jóval nagyobb raktárkészlet fenntartása mellett, az eMAG márkabolt showroomja a korábbi üzleteknél sokkal több terméket fog befogadni - szerepel a Futureal közleményében.
Nem is olyan régen számoltunk be róla, hogy teljes átalakításon esik át az óbudai EuroCenter. A bevásárlóközpontban mostanra bezártak az üzletek, már csak az INTERSPAR, valamint az autómosó üzemel, pünkösdhétfőtől pedig bezárják az egész épületet és megkezdődnek a munkák egészen a jövő tavaszi újranyitásig. Megújulnak a belső terek és a közlekedési kapcsolatok, a korábbi 40 bérlő helyett 100 üzlet várja majd a látogatókat, köztük több divatmárka, prémium gasztronómiai üzletek és éttermek, szépségszalon, virágbolt és pénzügyi szolgáltatók egyaránt. Takács Ernő, a WING portfólióért felelős vezérigazgató-helyettese árult el részleteket a felújítás menetéről, a piaci folyamatokról, a retail piac jövőjéről, és arról, hogy milyen lesz az új, élményszerzésre fókuszáló budai bevásárlóközpont.
2021 végéig új belsőt kap a dél-budai bevásárlóközpont, a CPI Property Group a Campona teljes vásárlóterét és az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló egységeket megújítja. A felújítás döntő része a korábbi tervekkel összhangban már 2021-ben megvalósul, a kivitelezés májusban kezdődik, a teljes beruházás pedig várhatóan 2022 elején zárul. A tervek szerint átalakulnak bejáratok, a bevásárlótér és az ételudvar, valamint a mosdók is.
A lakásáfa csökkentés ellenére tovább emelkedett az új lakások ára a fővárosban, és az átlagos négyzetméter árak már a 970 000 Ft-ot közelítik. Folytatódhat-e az elmúlt években tapasztalt növekedési dinamika? Hol van a plafon, és mely területeken vannak most a jó ingatlanpiaci befektetések? Ezekről a témákról beszélget Ditróy Gergellyel a Portfolio ingatlanpiaci szakértőjével Bence Balázs. A lakáspiac aktualitásain túlmenően az átalakulóban lévő pláza és irodapiaci helyzetet is szóba kerül.
Drámai hangvételű, a lakosság és a kormányzati döntéshozók felé is komoly kéréseket megfogalmazó közleményt tett közzé hétfőn este a Magyar Orvosi Kamara elnöksége. Ennek lényege az, hogy mivel elfogytak a vezényelhető emberek az egészségügyben, amely egyébként is extrém terhelés alatt áll, ezért drasztikusan csökkenteni kell az emberek közötti kontaktusszámot, hogy az új fertőzések üteme lassuljon, és így az egészségügy terhelése enyhülhessen. Az emberektől minél ritkábban végzett bevásárlást, a rokonlátogatások, belföldi utazások mellőzését, a döntéshozóktól a bevásárlóközpontok és plázák azonnali bezárását, a boltokban látogatási létszámkorlátot, a köztereken pedig beszélgetési létszámkorlátot követel a kamara. A drámai hangvételű közleménynek az elmúlt napokban már voltak előzményei, amelyeket a közlemény alatt be is mutatunk.
A fagyi és fürdőruha árusítókat leszámítva a legtöbb kereskedő a karácsonyi időszakban realizálja a legnagyobb forgalmát, ami ebben az évben különösen nagy hangsúlyt kap. Bár idén ősszel nem zártak be az üzletek, kétségtelen, hogy a rövidebb nyitvatartás, valamint az emberek óvatosabb és csökkentett fizikai jelenléte a forgalmas bevásárlóközpontokban, mind rányomja a bélyegét az üzletek forgalmára. De vajon kell tartanunk tömeges bezárástól, vagy a bérleti díj kedvezmények és az online rendelések képesek életben tartani a kedvenc boltjainkat?
Két hazai cég, egy ingyenesen használható, online platformon tette közzé a budapesti és Pest megyei plázák, hipermarketek és bevásárlóparkok látogatottsági adatait - írja az ITM közleményében.
Teljes a felfordulás a retail piacon: a bérlők érdekvédelmi szervezete a forgalomkiesés miatt egységes állami beavatkozást és a bérbeadóktól könnyítéseket szeretne, miközben a tulajdonosok mindenkinél az egyedi megállapodásokat részesítik előnyben, abból fakadóan, hogy mindenkit más mértékben - akár erősebb forgalommal - érintettek a járvány miatt hozott intézkedések.
Javában zajlik Buda legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontjának kivitelezése, ahol a bérbe adható kiskereskedelmi terület háromnegyede már bérlőre talált. Az Etele tér közvetlen közelében megvalósuló Etele Plaza 2021 harmadik negyedévében nyitja meg kapuit. Az első hazai okosplázában az Inditex-csoport Magyarországon elérhető valamennyi márkaüzlete megtalálható lesz - szerepel a Futureal közleményében.
Érdekes, bár korántsem meglepő döntésről számolt be a Yahoo Finance az Egyesült Államok kiskereskedelmi piacán. Az USA egyik jelentős plázatulajdonosa és üzemeltetője, a Simon Property Group tárgyalásokat kezdett az Amazonnal arról, hogy ingatlanjai egy részét Amazon-elosztóközpontokká alakítaná át. A megváltozott keresletre tehát már most reagálni kezdtek a piac szereplői, aminek kapcsán azt is megnéztük, hogy milyen változások várhatók a hazai kiskereskedelmi ingatlanoknál.