phenjan

Újabb két rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb két rakétát lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea, két nappal legutóbbi kísérlete után, két újabb rakétát indított csütörtök reggel a Japán-(Keleti)-tenger irányába - közölte Dél-Korea. A rakétákat az észak-koreai főváros térségéből bocsátották fel - idézte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a vezérkari főnökök egyesített bizottságát. A japán miniszterelnöki hivatal korábban a Twitter közösségi oldalon arról írt, hogy Észak-Korea feltehetően ballisztikus rakétát bocsátott fel.

Megindult a hadgyakorlat a Koreai-félszigetnél

Megindult a hadgyakorlat a Koreai-félszigetnél

Közös dél-koreai-amerikai-japán tengeri hadgyakorlat indult pénteken a Koreai-félsziget keleti partjainál, egy nappal azt követően, hogy Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát lőtt ki Dél-Korea irányába.

Kiirtással fenyegették őket, most nagyszabású segéllyel segítenének Kim Dzsongun országának

Kiirtással fenyegették őket, most nagyszabású segéllyel segítenének Kim Dzsongun országának

Dél-Korea hétfőn bejelentette, hogy kormánya nagyszabású segélyezési tervet kínál Észak-Koreának, ha az megválik atomfegyvereitől. Jun Szuk Jeol államfő javaslatát az 1945-ös japán gyarmati uralom végének évfordulója alkalmából tartott beszédében fejtette ki. Szakértők szerint igen csekély az esélye annak, hogy Phenjan elfogadja ezt a dél-koreai ajánlatot.

Halálos megtorlással fenyegetőzik Kim Dzsongun húga

Halálos megtorlással fenyegetőzik Kim Dzsongun húga

Kim Dzsongun észak-koreai vezető győzelmet hirdetett a COVID-19 felett, húga pedig jelezte, hogy a diktátor is elkapta a vírust, miközben "halálos megtorlással" fenyegette Dél-Koreát, amelyet Észak-Korea a járvány kitörésének okozásával vádol.

Lehet, hogy tényleg észak-koreai katonák mennek harcolni Ukrajnába, de van a sztoriban egy csavar

Lehet, hogy tényleg észak-koreai katonák mennek harcolni Ukrajnába, de van a sztoriban egy csavar

A napokban azt állította egy orosz biztonságpolitikai szakértő az orosz állami médiában, hogy 100 ezer észak-koreai önkéntes kész csatlakozni az orosz haderőhöz, hogy az Ukrajna elleni inváziót segítsék. Egy észak-koreai menekült szerint elképzelhető, hogy igaz a hír, de a koreai harcosok nem önkéntesek lesznek, hanem a legalacsonyabb társadalmi osztályba tartozó ágyútöltelék, akiket Phenjan jelöl ki a feladatra.

Észak-Korea ismét rakétakísérletet hajtott végre

Észak-Korea ismét rakétakísérletet hajtott végre

Észak-Korea nyolc rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel a Japán-(Keleti)-tenger irányába vasárnap - jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága, és közleményében provokációnak nevezte a műveletet.

WHO: egyre súlyosabb a járványhelyzet Észak-Koreában

WHO: egyre súlyosabb a járványhelyzet Észak-Koreában

Az Egészségügyi Világszervezet kétségbe vonta Észak-Korea állításait a koronavírus-járvány elleni küzdelemben elért eredményeiről, mondván, hogy a független adatok hiányában úgy véli, a helyzet nem javul, hanem egyre romlik.

Észak-Korea: több mint 230 ezerrel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma

Észak-Korea: több mint 230 ezerrel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma

Szerdára virradóan 232 ezer új koronavírus-fertőzöttet jelentettek Észak-Koreában, ezzel a fertőzöttek száma meghaladja az 1,7 milliót. A betegségbe az elmúlt 24 órában hatan haltak bele az országban, ezzel a vírus halálos áldozatainak száma 62-re nőtt - jelentette a helyi állami média a járvány kezeléséért felelős központra hivatkozva.

Kim Dzsongun elismerte: nagy a baj

Kim Dzsongun elismerte: nagy a baj

Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagyon nyugtalanítónak nevezte szombaton az országban hivatalosan csak nemrég kitört, de robbanásszerűen terjedő koronavírus-járványt, és hadba szólított mindenkit a legyőzésére.

Ígéretet tett Kim Dzsongun

Ígéretet tett Kim Dzsongun

Az észak-koreai hadsereg nukleáris fegyverzetének "megerősítésére és fejlesztésére" tett ígéretet Kim Dzsongun észak-koreai vezető egy phenjani katonai parádén - jelentette kedden a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Kim Dzsongun húga atomcsapással fenyegetőzik

Kim Dzsongun húga atomcsapással fenyegetőzik

Ahogyan arról már beszámoltunk, a dél-koreai védelmi miniszter pénteken azt mondta, képesek lennének csapást mérni Észak-Koreára. Phenjan úgy reagált, elpusztítják a főbb szöuli célpontokat, amennyiben „veszélyes katonai akciókat”, például megelőző csapást hajt végre az ország területén. Kim Dzsongun nagyhatalmú húga  Kim Jodzsong most kijelentette: Észak-Korea atomfegyvereket vetne be, ha Dél-Korea megtámadná.

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre vasárnap, amelyben a közép hatótávolságú ballisztikus rakéta 800 kilométert repült a nyílt tenger irányába - jelentette be a dél-koreai hadsereg. A rakéta harminc perces útja során 2000 kilométeres magasságot ért el. Ez volt az észak-koreai rezsim hetedik erődemonstrációja az idén.

Beismerő vallomást tettek Kim Dzsongun katonái: éhezik a hadsereg, esélyük sincs egy háborúban

Beismerő vallomást tettek Kim Dzsongun katonái: éhezik a hadsereg, esélyük sincs egy háborúban

Néhány hete felmérte Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője az ország haderejének állapotát. Az erről szóló egyeztetés során több vezető is beismerte a „bölcs vezérnek,” hogy a katonák súlyos élelmezési problémákkal küzdenek, a haderő élelmiszer-raktárai gyakorlatilag üresek. A probléma orvoslásának feladatát Kim Jodzsong, a diktátor húga kapta meg.

Kim Dzsongun fontos feladatot adott a húgának

Kim Dzsongun fontos feladatot adott a húgának

Kim Dzsongun észak-koreai vezető a közelmúltban felhatalmazta húgát, a Központi Bizottság igazgatóhelyettesét, Kim Jodzsongot, hogy tetszése szerint bármikor megvizsgálja az észak-koreai hadsereg logisztikai egységeit.

Újra működik Kim Dzsong Un atomreaktora

Újra működik Kim Dzsong Un atomreaktora

Észak-Korea nagy valószínűséggel újraindította jongbjoni atomreaktorát, amelyben általános vélekedés szerint korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára - közölte hétfőn megjelent éves jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), amelynek szakértői 2009 óta nem juthatnak be az országba, ezért egyéb módon - főleg műholdak segítségével - figyelik Phenjan nukleáris tevékenységét.

Így alkalmaz modern kori rabszolgákat Kim Dzsongun luxusépítkezésekre

Így alkalmaz modern kori rabszolgákat Kim Dzsongun luxusépítkezésekre

Kim Dzsongun és az észak-koreai rezsim már számos eszközt kitalált arra, hogy saját hatalmi érdekeinek megfelelően kizsákmányolja állampolgárait. Ezt a célt szolgálják azok a külföldön dolgozó észak-koreaiak is, akiket a rendszer arra kötelez, hogy fizetésük jelentős részét "hűségpénz" formájában továbbutalják az államkasszába. Az észak-koreai vezetés célja, hogy a befolyó pénzt phenjani ingatlanfejlesztési projektekre költse. A helyzet pedig csak rosszabb lett az utóbbi időben, az észak-koreai gazdaság összeroppanásával párhuzamosan.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.