A Magyar Akkumulátor Szövetség tanulmányából látható, hogy a Volkswagen akkumulátorgyárat tervez építeni Győrszentivánon. Később azonban a Szövetség ezt a hírt cáfolta.
A luxemburgi parlament vitát fog tartani az okostelefonok használatának iskolai betiltásáról, mert az erről szóló polgári petíció aláíróinak száma már meghaladta a szükséges 4500-at - írta a Luxembourg Times című napilap szerdán a petíció szervezőit idézve.
Ukrajna atomfegyverekhez akar jutni – véli az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong-un húga, Kim Jo-Dzsong. Véleményét az phenjani állami média, a KCNA közölte.
Online petíciót vett kézhez Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, melyben több mint 25 ezer ukrán lakos követeli az államtól, hogy változtassák meg az ukrán nyelvben Oroszország nevét.
Az Amazon alkalmazottai ismét hangot adtak elégedetlenségüknek Andy Jassy vezérigazgató nemrég bejelentett döntésével kapcsolatban, aminek értelmében az embereknek ismét vissza kéne térniük az irodákba dolgozni. A protestálók egy belső weboldalon küldtek üzeneteket az új intézkedéssel szembeni véleményükkel kapcsolatban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felkérte Ruszlan Sztefancsuk parlamenti elnököt, vizsgálja meg azt az állampolgári javaslatot, hogy a törvényhozás vegye napirendre a betiltott Ellenzéki Platform - Az Életért (OPZZS) ellenzéki párt képviselőinek mandátumuktól való megfosztását.
Elutasította egy magyar család tartózkodási kérelmét az új-zélandi bevándorlási hivatal; maradásuk érdekében a család petíciót indított, amelyet már több mint 46 ezren írtak alá.
Petíciót nyújtott be a pátkai polgármester civil támogatás mellett Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárnak, melyben azt kéri, hogy a Velencei-tó vízpótlása közben a Pátkai és Zámolyi víztározó természetvédelmi kincseit is óvják meg, illetve a rendkívül alacsony vízállás miatt rendelje el a víztározók azonnali rekultivációs kotrását.
Újabb Balaton-parti komplexum építése ellen tiltakoznak a helyiek, ezúttal Balatonmáriafürdőn - szúrta ki az Építészfórum. A helyi lakosok online petícióban szólítják fel a polgármestert, hogy ne támogassa a part menti monstrum megépítését, mondván, hogy a létesítmény túlméretezett és nem odaillő.
Több mint 200 ezren írták alá vasárnap délutánig azt a petíciót, amely Tony Blair egykori brit munkáspárti miniszterelnök lovagi címének visszavonását követeli.
A Miniszterelnökség sem támogatja a Zamárdiba tervezett luxus ingatlankomplexum felépítését - írja a hvg.hu. A projekt heves érzelmeket váltott ki a helyiekben, akik hamar aláírásgyűjtést is szerveztek az ingatlanmonstrum ellen.
Zamárdi önkormányzata hivatalos oldalán arról tájékoztatott, hogy elkészült a város településrendezési eszközeinek módosítása, ami a kiemelt fejlesztési területté nyilvánított 3604/3, 3613/6, 3616/1 és 3616/2 helyrajzi számú ingatlanokra vonatkozik. A dokumentumban egy nagy volumenű fejlesztésről írnak részletesen, ami egy hatalmas terület nagyvárosias lakóterületté nyilvánítása révén valósulna meg lakóépületek és szálloda építésével - szúrta ki az Építészfórum.
Eddig is időbe telt míg a vendégek kitöltötték a bejelentkezési papírokat, de egy szeptembertől életbe lépett rendelet miatt jóval többet kell majd várniuk. A múlt hét közepén bevezetett új jogszabály szerint minden vendég személyazonosító okmányát be kell szkennelni a megérkezéskor, ha a vendégnek vagy kiskorú gyermekének nincs ott az okmánya, akkor pedig meg kell tagadni tőle a szállást. A szállásadók internetes petíciót indítottak, amelyben könnyítéseket kérnek.
Több, mint 70 000 ember írta alá azokat a petíciókat, melyekben azt követelik, hogy Jeff Bezos ne térjen vissza a Földre, miután a jövő hónapban felszáll az űrbe. Bezos, a Blue Origin űrkutatási cég alapítója a hónap elején közölte, hogy ő és testvére, Mark Bezos július 20-án a cég New Shepard nevű rakétájával repülnek az űrbe, annak első, embereket szállító küldetésén.
Szerda éjfélig több mint egymillióan írtak alá petíciót a brit parlament ülésezésének szeptember közepétől október közepéig tartó felfüggesztése ellen. II. Erzsébet brit királynő szerdán jóváhagyta Boris Johnson miniszterelnök tervét, nevezetesen, hogy függesszék fel a parlament ülésezését egy bő hónapra, október 14-ig - adták hírül a királynő tanácsadói.
Leállt ma a brit parlament petíciós oldala, amelyen immár 1 millió aláírás gyűlt össze a Brexit megakadályozását követelő brit állampolgárok részéről - számolt be a CNBC.
A magas energiaköltségek csak másodlagosak.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Gyártóüzemet is telepítenének.
Amit a pénzről, befektetésről tudnod kell, hogy sikeres legyél a pénzügyekben
Komplex művelettel sikerült lebuktatni.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.
Mit látunk a piacokon?